Most a TV-ben Teljes tv műsor

Aktuális mozifilmek Összes vetítés

A LEGFONTOSABBAK

Hétvége

A legjobb családi programok hétvégére

Ezen a hétvégén többek között Erdővarázs Családi Nappal, Tudományok Fővárosa rendezvénnyel, A játék napjával és a Színházak Éjszakája gyerekprogramjaival várnak benneteket.

Hétvége

Tegyünk úgy, mintha még nyár lenne! - Hétvégi programajánló

Szeptemberben még kihasználhatjuk az éjszakákat, vannak is programok bőven! Íme a hétvégi programajánlónk.

Hétvége

Ryan Reynolds eluralkodik rajtunk! - Hétvégi tévéajánló

Nem kevesebb mint öt filmmel jelentkezik a mindig vidám színész, aki komikusnak sokáig túl jóképű, jóképűnek pedig túlságosan vicces volt, de mostanra beérett mindkét ágon, és ezért bírjuk igazán.

Mozi

Mégsem vonul vissza Robert Redford?

Megbánta az arról szóló kijelentését, hogy a most következő lesz az utolsó filmje.

Színház.hu Pelsőczy Réka – Jó ügy nevében bár, de véleményterror van

A színész-rendező a MeToo-ról és az emancipáció hátulütőiről is beszélt.

Tévé

Ezért járt nagyon a két Emmy-díj az Amerikaiak című sorozatnak

A Trónok harcához képest csendben indult és futott le az Amerikában élő szovjet kémcsalád életét bemutató sorozat, ami végre komolyabb Emmy-díjakat is kapott.

Mozi

A Liza, a rókatündér rendezőjének új filmje megkezdi világ körüli hódítását

Két A kategóriás nemzetközi filmfesztiválon is versenyez a közeljövőben az X – A rendszerből törölve című thriller.

Kritika

Szívbemarkolóan szép lett Terence Hill utolsó filmje

A Bud Spencernek ajánlott Nevem: Thomas nem akkora klasszikus, mint a Nevem: Senki, de így is jó nézni.

Trailer

Grumpy Cat és Rick Astley a Rontó Ralph 2. új előzetesében

A Ralph lezúzza a netet címre hallgató animációs folytatás új trailerében inkább úgy tűnik, mintha a net zúzná le Ralph-ot…

Utolsó színházjegyek

Jegy
Kincsem
szept. 22. 19:00 - Kincsem Park - Budapest
Jegy
Giselle
szept. 23. 17:00 - Uránia Nemzeti Filmszínház - Budapest
Jegy
Burok
szept. 25. 20:00 - Trafó - Budapest
Jegy
Grace
szept. 26. 20:00 - MU Színház - Budapest

Programok, amiket ne hagyj ki!

Filmcafe

Éjjeli féreg

Az amerikai álom elérhetetlen távolságba került Lou Bloom generációja számára. A munkanélküliség, nagyratörő célok és az elkeseredett próbálkozás olyan útra sodorja a férfit, ami a mélybe vezet. Megmámorosodik a nagy pénzzel kecsegtető lehetőségtől és gátlástalanul gázol át mindenen...

Azonosság

Tíz titokzatos idegent kényszerít egy elhagyatott motelbe az ítéletidő. A balesetet okozó Ed, Rhodes, a veszélyes fegyencet szállító rendőrtiszt, egy rejtőzködő szerelmespár, a szálló állítólagos tulajdonosa hamar rádöbbennek, hogy egy sorozatgyilkos célpontjaivá váltak.

Mozi+

Éjszakai őrség

Örök harcban állnak egymással a sötétség és a világosság erői, ám képtelenek a másik fölé kerekedni. Kénytelenek fegyverszünetet kötni, ám a szembenálló felek nem bíznak egymásban. Az éjszaka és a nappal birodalmának közös határát különleges egységek vigyázzák.

VI. Óbudai Bornapok

Óbudai Fő tér, szeptember 21., 18:00 - szeptember 23., 23:00

15 hazai borvidék legjobb palackjai csaknem 30 magyar pincészet kínálatában, valamint 2 nemzetközi stand válogatott argentín, francia, chilei, portugál, spanyol és horvát borai kóstolhatóak a Krúdy világát idéző, hangulatos Fő téren. Az Óbudai Bornapok rendezvényét maguk a borászok nevezik már évek óta „Budapest legkulturáltabb boros rendezvényének”, melyhez idén is hűek maradnak a szervezők.

Superitalo Speciale

Beat On The Brat, 22:00

Budapesten egyedülálló Superitalo-sorozat őszi buli, egy "eredeti hamisítvány" olasz fellépővel.

Gaál József: Vezeklések kora

Műcsarnok, szeptember 21-től

A tárlaton bemutatott kulcsdarabok a bőrből készült fejek, a Marszüasz-figurák, a Hermák, a Macula- és Imagio-sorozat, illetve a Bello Brutto és a Transhuman Fetish darabjai.

CIKKEK

Mozi

Új forgatási fotók jöttek ki az Az félelmetes bohócáról

A gonosz Pennywise a várva várt második részben a felnőtt főszereplők életét is megkeseríti majd.

Mozi Végre eldőlt, ki lesz a 25. Bond-film új rendezője: Cary Joji Fukunaga

Ő volt a True Detective producere és az Az forgatókönyvírója is.

Mozi Kiakadt Nicolas Cage a rajta gúnyolódó mémek miatt

Úgy érzi, káros hatással vannak legújabb filmjére, a Mandy – A bosszú kultuszára.

Kritika Keresés – Az év legokosabb filmje – eddig!

Azt gondolnánk, ilyen címmel nem lehet eladni egy filmet – hogy keresel rá arra, hogy keresés? -, miközben az egész film magáról a keresésről szól, minden létező felületen. És ez okos dolog!

Trailer Új előzetest kapott Keanu Reeves robothasonmásos sci-fije

Kedvenc örökifjú sztárunk most egy tudós alakít, aki robottestbe tölti fel az emberek tudatát.

Mozi Captain Marvel lesz a leghatalmasabb szuperhős?

Megérkezett az első előzetes a Marvel első női szuperhősfilmjéhez.

Tévé Mindenki azt találgatja, ki volt az Emmy-gála horrorisztikus figurája

A tévés Oscarok átadóján egy hátborzongató alak tűnt fel a nézők soraiban. Nézd meg a képeket!

Trailer

Csak életben akarja tartani a fiát, nincs más terve

Oscar-gyanús alakítások Steve Carell és Timothée Chalamet közös filmjében. Itt a Beautiful Boy új előzetese!

Tévé

G.R.R. Martin elárulta, miért nem halad az utolsó két Trónok harca-regénnyel

Lassan ír, és sok dolog elvonja a figyelmét. Például az Emmy-gála meg az interjúk.

Mozi

Ryan Reynoldsnak a robbanásoktól a szeme sem rebben

Nagyon vicces interjút adott a sztár új filmje, egy Michael Bay-mozi forgatási helyszínén.

Heti mozipremierek Összes premier

  • A művészet templomai: Caravaggio - Vérről és lélekről
    Ez a látványos dokumentumfilm Michelangelo Merisi da Caravaggio pályáját mutatja be munkásságán és személyes küzdelmein keresztül, akinek nem csupán a művészetét, de az egész létét...
    Időpontok
  • A nevem: Thomas
    Thomas csak egy kis nyugalomra vágyik, ezért fogja a Harley-át, és nekivág a spanyol vidéknek. Ám útközben összetalálkozik egy bajban lévő fiatal lánnyal, és a találkozás...
    Időpontok
  • Briliáns válás
    Angela élete maga a tökély, szépséges tinédzser lánya és jóképű férj várja őt minden nap gyönyörű nizzai otthonukban. Ám egy napon minden megváltozik, lánya összeköltözik...
    Időpontok
  • Johnny English újra lecsap
    Egy kibertámadás leleplezi az összes aktív angol beépített ügynököt, és az akció kiagyalója további pusztítással fenyegeti a világot. A titkosszolgálat most csak egy emberben bízhat...
    Időpontok
  • Keresés
    Egy 16 éves lány eltűnik. A rendőrség nyomoz, az apa türelmetlen, az ügy nem halad. A lány apja úgy dönt, hogy maga is kezébe veszi a kutatást, és bemerészkedik arra a területre, ahol...
    Időpontok

ketrec

Így dedikáltathatod ősszel Ian Livingstone-nal a Tűzhegyet és a Gyíkkirályt

November 3-án az Arcadia díszvendége lesz a Kaland-Játék-Kockázat atyja.

Nosztalgikus gerinckitépés

A 2018-as Predator hozza azt, ami egy B-kategóriás filmtől elvárható. Agykikapcsoló akciójelenetek! Mocskos szájú, macsó férfiak!

Játékok a polcról 10 G.I. Joe jármű, amit csak a rajzfilmekben láthattunk

35 éve mutatta be a Sunbow és a Marvel az első epizódot.

Ismét kitettek magukért a Kittenberger-képregény szerzői

A látványvilág lenyűgöző, a humor sem hiánycikk. Kritika: Somogyi György & Tebeli Szabolcs: Helka.

S.M. Egy dögunalmas vadászat: Predator 3

Egy komolyan vehetetlen, idegesítő és agyatlan társasággal nem lehet nekivágni sem egy filmnek, sem egy vadászatnak. Antal Nimród megtette, el is bukott…

Filmvilág blog Újra együtt forgat Klaus Maria Brandauer és Szabó István

Klaus Maria Brandauer, Eperjes Károly és Kerekes Éva főszereplésével készül Szabó István új filmje..

A hátsó sor közepe Hollywood legszebb színésznői: Kelly Brook

Az egész világon máig él a tévhit, hogy egy nő csakis akkor lehet szép, ha a combjai nem érnek össze és ha nincs rajta egy felesleges deka sem.

Broadway

Öngyilkos tinisztori-musical az elmúlt Broadway-évad legnagyobb szenzációja

Igazi fiatal zsenipáros áll a Dear Evan Hansen című musical mögött, akik két éven belül nyerték el az Oscart, a Tonyt és a Grammyt is. A musicalban komplex, ellentmondásos karakterekkel mutatnak be kemény és fontos témákat.

72 órás drogbulik és vodka reggelire – mi történt Johnny Depp-pel?

Hogyan csúszott le az évek során az egyik kedvenc színészünk?

5+1 gyönyörű hazai vízesés, ahova idén ősszel el kell látogatnod

Túrázz a hazai erdőkben ősszel, és fedezd fel a vízeséseket!

Lakásfelújítás? Huh! Adunk pár tippet, hogy közben ne kapj agyvérzést!

Az otthoni apokalipszis megelőzhető, kezelhető, túlélhető.

Budapest Bár a MÜPÁban - MEGDUPLÁZZUK!
Budapest Bár a MÜPÁban - MEGDUPLÁZZUK!

2018. október 22. 15:30 és 20:00, MÜPA

Jegyvásárlás