Most a TV-ben Teljes tv műsor
legfontosabbak
Diumdisu és hajóvonták találkozása: 10 emlékezetes pillanat a hazai rádiózás közel 100 évéből
A déli harangszótól a Rádiókabarén át a Poptarisznyáig megannyi szép percet őriz a Magyar Rádió 98 évéből a kollektív emlékezet.
Denzel Washington alulértékelt filmje kőkemény problémákkal szembesít
A Kiálts szabadságot! egy jócskán feledésbe merült film, pedig kifejezetten közel hozza Steve Biko történelmi jelentőségét és a dél-afrikai konfliktust.
Mozi 8 látványos logikátlanság 2023 mozifilmjeiben
Az új John Wick-filmben, a Super Mario Bros.-ban, a M3GAN-ban, a Sikoly VI-ban és az Indiana Jones és a sors tárcsájában is találni nehezen kimagyarázható dolgokat.
Tévé Ezeket a filmeket ajánljuk vasárnapra
Hagyd egy kicsit az adventi készülődést, és ülj le egy film erejéig a tévé elé!
Tévé Családi filmek vasárnapra
Elérkeztünk az adventi örömködés második fordulójához, gyújtsatok gyertyát, aztán koronázzátok meg a napot egy jó kis mozival!
7 őrült sci-fi filmes teória
A Terminátor 2-vel, A nyolcadik utas: a Halállal, Az ébredő Erővel és a Jurassic Parkkal kapcsolatban is merültek fel merész elméletek.
Boldog születésnapot! 10 dolog, amit nem tudtál John Malkovichról
A Veszedelmes viszonyok és a Con Air – A fegyencjárat sztárja tipikusan az a színész, akinek inkább a pályáját követjük, és a magánéletéről nem tudunk szinte semmit. Most 70. születésnapja alkalmából orvosoljuk ezt a hibát!
Programajánló Vasárnapi programajánló
Hozzáraktunk még pár programot a karácsonyi részhez, és előreláthatólag ez már minden hétvégén így lesz! A sok ünnepi hacacáré el is viszi a nap nagy részét, és a másnapi munkára gondolva a koncertek sem nyúlnak a messzi éjszakába. Menjetek, töltődjetek fel egy kis karácsonyi hangulattal, az igazi sincs már messze!
Egykori fiú- és lánybandák büntető karácsonyi dalai
Anno a nagy műgonddal összeválogatott fiú- és lánycsapatoknak már-már kötelező volt prezentálniuk egy karácsonyi slágert. Ám többnyire vajmi kevés köszönet volt bennük.
Itt vannak a legjobb filmek vasárnap estére
Vígjáték, dráma, thriller, sci-fi, kaland és akció a vasárnap esti kínálat.
7 meglepő kulisszatitok az Agymenőkről
Sheldonnak például szexuális fétisei lettek volna.
10 dolog, amit nem tudtál A ruhakészítőről
Gyönyörű ruhák, gyönyörű nők, gyönyörű táj és egy gyönyörű férfi. A film ráadásul a rendezője szerint a Nincs bocsánat – csak varrógéppel. Érdemes lesz tehát megnézni vasárnap este ezt az ausztrál bosszúfilmet a csodálatos Kate Winslettel a főszerepben; és előtte ezeket az érdekességeket is elolvasni hozzá!
Napóleon - Miben hazudott nekünk Ridley Scott?
Hiába puffog Ridley Scott, amiért szembesítik filmje számos pontatlanságával és hibájával, a Napóleonban tényleg több olyan momentum van, amin számon lehet kérni a történelmi hűség hiányát.
A 70 éves Dörner György 7 legjobb szinkronszerepe
Ő Bruce Willis örökös magyar hangja A simlis és a szende és a Die Hard 3 óta, de Eddie Murphy nagy dumáit és A rettenthetetlen csatatéri lelkesítő beszédét is nehéz volna ma már elképzelni nélküle.
7 alulértékelt film, amely eltűnik a streamingről decemberben
Van köztük sci-fi, musical, krimikomédia, dráma és szatíra is.
Aktuális mozifilmek Összes vetítés
kiemelt programok
Itáliai utazás
Uránia Nemzeti Filmszínház, december 4-június 10.
A sorozat hatodik évadában tizennégy új és klasszikus olasz filmmel folytatódik az utazás. A kimeríthetetlen olasz filmkultúra remekeit és az olasz tájak sokszínűség felvonultató vetítéssorozat immár hatodik évadába lép. Júniusig a Budapesti Olasz Kultúrintézettel együttműködésben újabb 14 filmet vetítenek, amelyek révén Friulitól Szicíliáig és Lombardiától Abruzzóig keresztül-kasul bejárják Itáliát. Szokás szerint lesznek régi filmkincsek – mint Az éjszaka, amellyel a főszereplő Marcello Mastroianni születésének 100. évfordulóját ünnepelik –, és lesznek újdonságok, melyek többsége csak itt látható majd. Három filmhez vendég is érkezik: december 18-án Gianluca Maria Tavarelli jön Szabadon című, 2003-as sikerfilmjével, amely romantikus komédia és érzelmes felnövéstörténet egyben. A későbbiekben nagy hangsúlyt kapnak a női rendezők munkái; ketten közülük személyesen is elkísérik filmjüket Budapestre. Március 11-én Isabella Ragonesével, a Rosa – A szirének dala című rendhagyó női portré alkotójával, június 10-én pedig Carolina Cavallival, az abszurd humorral átszőtt Amanda író-rendezőjével találkozhatnak nézőink. A filmeket kivétel nélkül eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik.
13. Mozinet Filmnapok
Országos, október 19-február 23.
Október 19-én az Arany Pálma-díjas Egy zuhanás anatómiája című filmmel indul, és egészen jövő februárig tart a Mozinet Filmnapok aktuális évada.A nézők esetenként már hónapokkal az országos mozibemutató előtt láthatják a budapesti Puskin mellett a békéscsabai Centerben, a debreceni Apollóban, a győri Rómer Házban, a kecskeméti Otthon moziban, a miskolci Uránia-Béke moziban, a nyíregyházi Krúdyban, a pécsi Apollóban, a szegedi Belvárosiban, a székesfehérvári Barátságban, a szentendrei P’Art moziban, a székesfehérvári Barátságban, a szolnoki Tisza moziban, a szombathelyi Agorában és a veszprémi Fotonban a Mozinet Filmnapokon szereplő filmeket, havonta egyet. Részletes program
Sosemvolt Budapest – 150 év építészeti víziói
Pesti Vigadó, november 16-február 11.
Budapest 150. születésnapján az elmúlt másfél évszázad meg nem valósult építészeti vízióit vesszük sorra a fővárosból. Milyen lenne a Duna-korzó magasházakkal? Hogy mutatna egy francia felhőkarcoló a Budapest Sportcsarnoknál? Milyennek képzelték a fővárosi metrót az ötvenes években? Hogy nézne ki a világ legnagyobb zsinagógája Újlipótvárosban? A Sosemvolt Budapest több mint 170 gondolatindító tervvel, makettel, fotóval és videóval érzékelteti, milyen is lehetett volna a város, ha a történelem másképp alakul. Bár mindegyik „papíron maradt,” mégsem tekinthetőek haszontalannak: pontosan érzékeltetik saját koruk társadalmi, kulturális és gazdasági adottságait, politikai lehetőségeit és építészeti minőségét. A főként a MÉM MDK saját gyűjteményéből válogató tárlat (kurátor: Kovács Dániel) többek között Tálos Gyula utópisztikus vízióit, Istvánffy Mária mozgó pályaudvarát, Gregersen Hugó felhőkarcoló-terveit vagy a nemrég elhunyt Nagy Tamás Regnum Marianum-emlékművének gyönyörű rajzait is bemutatja.
Advent a Várkert Bazárban - 2023
Várkert Bazár, november 25-január 1.
Idén kilencedik alkalommal rendezik meg a Várkert Bazár adventi programsorozatát. Az ünnepi kulturális kínálatban nagyszabású koncertekkel, hangulatos iparművészeti vásárral és családi programokkal várják a közönséget. Az esti programok előtt a fellépőkkel közösen gyújthatjátok meg az adventi koszorú egy-egy gyertyáját és néhány ünnepi gondolat megfogalmazása teszi meghitté az adventi várakozást.
Corvin Hütte - Karácsonyi vásár a Corvin sétányon
Corvin Sétány, november 23-december 24.
Corvin Hütte karácsonyi fesztivál a Corvin sétányon, november 23 és december 24 között, minden hétvégén kézműves vásárral.November végétől az egész várost belengi a fahéjas puncs, a forralt bor és a forró csokoládé illata. A Corvin Hütte Budapest egyik színfoltjának és közösségi negyedének számító Corvin Sétányon vár Téged. Lazítanál munka után egy finom vacsorával, vagy a gyermekeddel kóstolnál finom forró csokoládét, esetleg a pároddal összeölelkezve kortyolgatnál forralt bort, náluk biztosan megtalálod amit keresel.Ráadásul ha minden hétvégén kilátogathatsz, a változatosságról gondoskodak, hisz minden héten más tematikájú kézműves vásárral készülnek. Emellett a fenntarthatóság és a sokszínűség jegyében minden nap VEGÁN töltött káposztával várják az érdeklődőket.
Advent Óbudán 2023
Óbuda, december 1-23.
Varázslatos hangulat és különleges programok december 1. és 23. között Óbuda Fő terén és kerületszerte. Karácsonyt idéző világzenei és könnyűzenei koncertekkel, gazdag gyerekprogramokkal, ingyenes jégpályákkal, Karácsonyházzal, Fő téri szelfiponttal és Budapest egyik legjobb adventi vásárával várjuk önöket.
Hanuka Fesztivál
Auróra, december 7-15.
Az idei Hanuka Fesztivált Róth Miksa tiszteletére, munkásságának felidézésére szánják, ezért lesznek művészeti workshopok, beszélgetések és városi séta is. Programok: 2023.12.08. Kabbalat Sabbat és előadás David Lazar rabbival Palm Springsből.2023.12.09. Délelőtti ima és tanulás David Lazar rabbival, párhuzamosan gyerekprogram Kádár Anna vezetésével.2023.12.10. Délelőtti városi séta Róth Miksa nyomában Zubreczki Dáviddal.2023.12.11. Rizo workshop a Hirrikán Press vezetésével2023.12.12. Korbán koncert Mushu Izrael szervezésében.2023.12.13. Israeli filmvetítés (meglepetés) és közös gyertyagyújtás a háború áldozataiért.2023.12.14. Identitások a művészetben beszélgetés Róth Miksa élete és munkássága kapcsán, összekapcsolva kortárs alkotásokkal.2023.12.15. Hanukai szita workshop, gyertyagyújtás.
Hanukafeszt 2023
Budapest, VII.ker., december 7-10.
Legyünk együtt, örüljünk egymásnak, örüljünk a fénynek! HanukaFeszt a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szervezésében december 7. és 10. között. Ünnepeljünk együtt, gyújtsuk meg a hanukai gyertyákat, melegedjünk a jóság, tisztaság és remény lángjainál közösen! Hanuka csodájának örömteli ünnepe, mindannyiunkat emlékeztet arra, hogy a fény újra és újra győzedelmeskedik a sötétség fölött. Olyan évről évre ismétlődő zsidó ünnep ez, amely sok kacagással, mulatsággal és természetesen édes falatokkal kényeztet minket. A csodálatos olajmécses kétezer éves története megerősíti bennünk azt a tanítást, hogy a jó nem hull az ölünkbe, hiszen csak nehéz küzdelmek árán közelíthetjük meg a boldogságot. Az alábbi programok örömmel várnak minden korosztályt, kicsiket és nagyokat egyaránt, ünneplésre közösen és közösségben!
28. Lelkes ÁsványBörze
Lurdy Ház, december 8-10.
160 kiállító és változatos programok 3000 nm-en▪️Az év legnagyobb karácsonyi hangulatú Lelkes ÁsványBörzéje, színes programokkal és előadásokkal fűszerezve 3 napon át - ásványok, ősmaradványok, drágakövek és ezekből készült egyedi ékszerek, dísztárgyak, kincsek - ellenőrzött, minőségi csoda árukkal feltöltekezve!Ez alkalommal egy különleges ékszerkiállítással is várnak, ahol megcsodálhatjátok az alkotók egyedi munkáit, sőt ékszerkészítő workshoppal is készülnek! Rendezvényen belüli ingyenes programok:- Interaktív földtudományos játszóházak és bemutatók (szo-vas)- 3D vetítés barlangokról (szo-vas)- KígyóSimogató fotózási lehetőséggel (szo-vas)- Drágakő-határozás- Szakmai és spirituális előadások (szo-vas)- "Terápiás szoba"- ingyenes kezelésekKiállítások: - ingyenes- Ékszerkiállítás-bemutató: ékszerkészítők egyedi munkáiból- Kiállítás gyűjtők válogatott ásványaiból- UV lámpás ásványbemutató (szo-vas)További programok:- Aranymosás- Kreatív játszóház- Egészségsziget- Arcfestés, Henna és Csillámtetoválás- ÚJRA - Workshopok Jegyárak - Péntek:Egységes belépőjegy - 1800 FtSzombat - vasárnap:Felnőtt - 2500 FtDiák/Nyugdíjas - 1800 FtCsalád (2 felnőtt, 3 gyerek) - 6000 Ft16:30-tól egységesen 1800 Ft a belépés mindkét nap!6 éves korig ingyenes! Nyitvatartás:Pén - 10:00 - 19:00Szo - 10:00 - 19:00Vas - 10:00 - 18:00
Csak a Mentes Karácsonyi Fesztivál - Minden mentes egy helyen
RaM, december 9-10.
Készüljetek együtt a mentes karácsonyra! Bejgli, szaloncukor, ajándékok, minden ami a mentes ünnepekhez szükséges. 14 év alatt a belépés ingyenes. A belépőjegyek mindkét napra érvényesek. Mi vár rátok a hétvégén?- Több mint 50 kiállító- Glutén-, cukor-, laktózmentes, vegán, natúr és bio élelmiszerek, natúrkozmetikumok, zero waste környezettudatos termékek, egészségmegőrző szolgáltatások- Hatalmas kupon kedvezmények- Workshopok, előadások- Mentes közösség- Kóstolási lehetőségek- Legújabb, mentes termékek- Tombola nyeremények- 600 db extra ajándékcsomag az arra érvényes belépőjeggyel- Étkezési lehetőség- Szakmai segítség Az év mentes séfje sajtótájékoztató Szinetár Dórával és Hevesi Tamással. Jegyárak elővételben:Normál jegy: 1800 FtExtra jegy : 4500 FtHelyszínen:Normál jegy 2200 Ft14 év alatt a belépés ingyenes. A belépőjegyek mindkét napra érvényesek.Tombola: 1000 FtRuhatár: 300 Ft
Green Market Karácsonyi vásár
Klauzál téri vásárcsarnok, december 9-10.
Budapest legzöldebb vására a Green Market karácsonyi programsorozatot szervez a felújított Klauzál téri Vásárcsarnokban.A közösségi gondolkodás, a fenntarthatóság és a befogadó társadalom elvét valló Green Market Budapest legnagyobb fedett karácsonyi vásársorozatát kínálja advent idején.A Hello Piac és a Nem Adom Fel Alapítvány szervezésében négy hétvégén várják az ünnepre készülődőket a Klauzál téri Vásárcsarnokban. Középpontban a fenntarthatóság! A GREEN MARKET Karácsonyi Vásáron szeretnék ráirányítani a figyelmet arra, hogy a karácsonyi készülődés és vásárlás idején is kiemelten fontos, hogy fenntartható módon gondolkodjunk. A szervezők hisznek abban, hogy az észszerűség és a fenntarthatóság jegyében is megőrizhető a karácsony varázsa és gazdagsága!A GREEN MARKET szeretné összehozni mindazokat, akik érdeklődnek és elkötelezettek a fenntartható jövő megteremtésért. Az eseményen nagy számban lesznek olyan árusok és kiállítók, akik a környezetvédelem, az újrahasznosítás, a zero waste és a fenntarthatóság terén dolgoznak és alkotnak. A kiállított termékek minőségi és kreatív megoldásokat kínálnak a mindennapi életünket érintő kihívásokra. Minden hétvégén, szombaton és vasárnap is zenés programokkal, koncertekkel várják a gyerekeket és felnőtteket.
Maker's Market Design Vásár
Marczibányi Téri Művelődési Központ, december 10., 10:00
Az adventi időszakban, novemberben és decemberben is két alkalommal várja az érdeklődőket több, mint harminc tehetséges tervező egyedi alkotásaival, finom falatokkal, jó zenével, workshopok-kal és igazi karácsonyi hangulattal! A belépés díjtalan.
WAMP design vásár karácsony
Bálna Honvédelmi Központ, december 10., 10:00
WAMP Design vásár karácsonyi vásársorozata Budapest egyik legszebb panorámájával rendelkező helyszínén, a Bálna Honvédelmi Központ első emeletén lesz megtartva. "Hangolódjunk együtt az ünnepekre!" Magyarország legrégebbi design vására most is várja azokat, akik valóban minőségi ajándékokat szeretnének a fa alá válogatni, legyen szó ötletes gyerekjátékokról, igényes print termékekről, hazai tervezők által megálmodott különleges ruhákról vagy kiegészítőkről vagy gasztronómia finomságokról.Válogassatok több mint száz alkotó egyedi design termékei közül, találjátok meg kedvenc darabjaitokat magyar alkotóktól!A belépő kupon 1500 Ft, amit a kiállítók weboldalán felhasználhatsz, ezzel is támogatva őket!Nem kell kupont váltani gyerekeknek 14 éves korig, illetve a 65 éven felülieknek, mozgássérülteknek, értelmi fogyatékosoknak ha a jogosultságot a megfelelő igazolvánnyal igazolják.A helyszín kutyabarát, így a kedvenceitek is jöhetnek veletek!
Gryllus Vilmos: Nótás mikulás
Villányi úti Konferencia Központ, december 10., 10:00
Gryllus Vilmos: Nótás Mikulás - gyerekkoncert. Mint hagyományosan minden évben, Gryllus Vilmos idén is fel lép a Borbáth Rendezvényszervezés keretei között! A Nótás Mikulás című előadásban a tél és a téli ünnepek énekei szerepelnek, elsősorban persze Mikulás és Télapó dalai. Mikulással december elején találkozhatunk, de énekelünk a Karácsonyról, az Újesztendőről és a farsangról is. „Nótás Mikulás, flótás, pikulás,jön a sok jóval, hegedűszóval.Csellón muzsikál, csizmám tele már,mosolyog, hallgat, haza úgy ballag.”
Tribal-Steampunk Christmas Market
Dürer Kert, december 10., 11:00
Karácsony havának 10. napján, a Nyilas jegyében eljő a nap, amikor két jó vásár barát összefog és úgy gondolja egyesíti a népét, e jeles alkalmon. Szerettetel hívnak meg minden Tribal MArket és Steampunk Design Market rajongót a Dürer nagytermébe és előterébe. A nap folyamán a már jól megszokott zenei fellépőkkel is színesítik a nem mindennapi vásári forgatagot.Jelen lesz:Pingmedusa (Péterffy Kinga/ Indigo Theory)Önismereti DiszkóPapa és DorombalA Tribal Market részéről fellépő alkotók:NootkamenuraKay Roy és Lucyra világa ArtShakti goaflowREADark Matter JewellerySelva_be visionaryKissed by PachamamaMAD:era fool of lifePantherstuffPsy Dog DesignWoodland WitchesAtmaragornMonArtLil Makasi CeramicsHoldraforgóVadvirág TeaházLunamiartKamala KaftanGreenwitch HomeKétszikű JavasNympha JewelleryGinko.Henna.JaguaJaquetraMéz természetes forrásbólVándorboltFa HangadóSpace DruidNemesházi Péter viccmesterTuscan Sun ArtBács Botond dorombjaiBelső Mosoly -pontmandalákSziszatoth ékszer alkímia • HuruHuru hajbatollGoatanikaThe Noname StoreWild IrisMalekinCsillagszemsziget transzformatív tér- Franken VíUp to be in bagsEcomokaA Steampunk Design market részéről:Coolgear Steampunk
Gólya-Gyüttment karácsonyi vásár és forgatag 2023
Gólya, december 10., 12:00
Hű, jó rég volt már a Találkozó, akkor egész nap mezítláb voltatok, és még így is rettenetesen melegetek volt, most meg lassan nagykabát kell - szóval épp itt az ideje, hogy ismét találkozzatok, együtt legyetek egy kicsit. Erre most pont jó alkalom ez a karácsonyi vásár és forgatag! A Gyüttment közössége és a Gólya Közösségi Ház immár harmadszor ült össze, hogy közösen szervezzen egy karácsonyi vásárt december 10-én a Gólyában.Milyen karácsonyi ajándékokat szerezhetsz be?Nagyjából 30 kézműves érkezik hozzájuk, a legváltozatosabb portékával. Lesznek nemezből készült tárgyak, képek, különféle anyagokból ékszerek, természetes kozmetikumok, kerámiatálak, bögrék, kések, bicskák, falámpák- és kanalak, könyvek, házi készítésű, vegyszermentes élelmek, teák, játékok ...Workshopok:Néhány kézművesünk különböző foglalkozásokkal készül, így készíthetsz nemezből képet, különböző figurákat, különböző anyagokból ékszereket, készíttethetsz portrét - de kicsit tanulhatsz is róla - , de lesz rajzelemzés, művészetterápiás foglalkozás és összefoglaló a hobbikertészet irányzatairól is.Program:Az előadások a jövő évi Gyüttment Találkozó fő témáját melegítik elő, amely a "sorsfordításról" fog szólni. A programok helyszíne az emeleti zárt terem.13:00 - 14:30 Széplaki Szilvia: Karácsonyra hangoló önismereti játékok15:00 - 16:30: Vida Júlia: Találd meg szívbéli hivatásod!17:00 - 18:30: Tóth Miklós: Találd meg a vállalkozótársad - avagy egy közösségi vállalkozás elindítása20:00 - tól: önismereti diszkó!Mire számíthatsz még?Kapcsolódásra, beszélgetésre, együttlétre rég látott ismerősökkel és ismerősnek érzett még ismeretlenekkel is, finom ételekre, egy kis tanulásra, jókedvre, barátságos légkörre, szeretetre. A belépés egész nap ingyenes! A kézműves foglalkozásokon való részvételért tetszőleges nagyságú adományt elfogadnak.Az eseményről fotók és mozgókép felvételek készülnek amelyeket a szervezők szabadon felhasználhatnak céljaik népszerűsítésére.
Iszkiri zenekar
WestEnd Tetőkert, december 10., 16:00
Dübörgő mamutok, vegetáriánus oroszlánok, tornázó Mikulás... az ISZKIRI Zenekar dalaiban bármi megtörténhet. A zenész-pedagógus-apukák színes téli produkciójában a modern világ és a mese játékos könnyedséggel keveredik, miközben nemcsak a gyerekek, de mi, felnőttek is remekül szórakozunk. Az ISZKIRI adventi műsorában Mikulásokkal és hóemberekkel bulizhatunk, de természetesen felcsendülnek a zenekar legismertebb slágerei is.
Poket karácsony - QJÚB - A kocka kibontása
Akvárium Klub, december 10., 16:00
Megint eltelt egy év, és nagy öröm, hogy ismét összefog az Akvárium és a POKET, hogy egy szép vasárnappal induljanak neki a karácsonyi készülődésnek.A kapukat négy órakor nyitják.Az aulában POKET-automaták, új és régi POKET-ek, a Marék-műhely kerámiái, Merchandising termékek és POKET-kvízek várnak rátok nyereményekért.Délután öttől kezdetét veszi a KISHALL-ban a Csoóri-szalon nagykoncert, ahol tiszteletét teszi a Csoóri-szalon idei évadának összes fellépője, sőt még tavalyról is csatlakozik hozzájuk néhány meglepetésvendég.Este 8-tól a QJÚB csapata játssza el "a kocka kibontása" című koncertszínházi előadásukat a NAGYHALLban.Este 10-től pedig a 3i nevű friss formáció tart táncos foglalkozást a KISHALLban.-Lesz még egy további meglepetésprogram, valamint egy POKET-bemutató is! -
Boebeck
WestEnd Tetőkert, december 10., 18:00
Boebeck első kislemeze, az 'i am not' 2021-es megjelenése óta fellépett a legtöbb magyar fesztivál színpadán, az ország legnagyobb városainak klubjaiban és a szomszédos fővárosokban, Pozsonyban és Bécsben, valamint Brüsszelben egyaránt. Az elmúlt évek legfontosabb alkotói célja első lemezének felvétele volt, ami március 9-én jelent meg az ismert zenei platformokon. A lemez producere Toldi Miklós, a felvételeken pedig közreműködött Galgóczi Olivér, Dencs Dominik, valamint Törőcsik Kristóf is.
Barcelona Gipsy balKan Orchestra
Várkert Bazár, december 10., 19:00
Különböző nemzetek zenészeinek csoportjából alakult a Barcelona Gipsy balKan Orchestra (BGKO), amely a Balkán, a közel-keleti és a mediterrán dallamok őszinte újraértelmezésével és robbanásszerű energiájával szól a közönség szívéhez. A zenekar egyesíti tagjai művészeti különbözőségét, amelyet Barcelona élénk zenei kultúrája tesz még gazdagabbá. A cigány-jazz vibrálásával, a rock'n'roll energiájával és a klasszikus zene eleganciájával ötvözik a Balkán, a katalán-ibériai, a görög, az olasz, az orosz és a Közel-Kelet zenéit. A Barcelona Gipy balKan Orchestra a hagyományokat és azok ősi hátterét tiszteletben tartva ülteti át a zenéket a mindennapjainkba, így kötik össze a múltat a jelennel.A formáció 2022-ben ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját, 2023-ban pedig új dalokkal és a régóta várt hetedik albummal jelentkezik.Közreműködik:Margherita Abita (ének, Olaszország)lvan Kovačević (nagybőgő, Szerbia)Julien Chanal (gitár, Franciaország)Pere Nolasc Turu (hegedű, Spanyolország)Fernando Salinas (harmonika, Spanyolország)Xavi Pendón (klarinét, Spanyolország)Albert Enkaminanko (ütőhangszerek, Spanyolország)
Szalóky Classic Jazz
IF Cafe, december 10., 20:00
Km.: Szalóky Béla (trombita), Gyárfás István (gitár), Dennert Árpád (szaxofon), Lutz János (nagybőgő) A Classic Jazz Sunday pont vasárnap jelentkezik az iFből, óriási vidámság készül. Ne hagyjátok ki! Az utolsó alkalom, hogy idén télen velük bulizzatok az iFben, Aztán egy hónapig kell várni, tavaszig!!
tévéajánló
A testőr
Pete Garrison ügynök felel a First Lady biztonságáért. Egyik társa bizalmas információt szeretne közölni vele, mielőtt azonban erre sor kerülne, a férfit holtan találják. Az ügy felderítését David Breckinridge-re, Garrison egykori pártfogoltjára és barátjára bízzák. Nemrég ugyanis összerúgták a port, mivel a férfi azt hiszi, hogy Garrison-nak viszonya van az ő volt feleségével. A főiskola befejezése után így Breckinridge csapatába kerül Jill Marin, az ambiciózus ügynöknő. Amikor kiderül, hogy az elnök ellen merénylet készül, rájönnek, hogy áruló van a titkosszolgálat munkatársai közt. A gyanú pedig egyértelműen Garrison-ra terelődik?
Tűzgyűrű
A Csendes-óceán mélyén megnyílik egy átjáró, amelyen keresztül óriásszörnyek támadnak a Földre, hogy megszerezzék világunkat. Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a háború nem tarthat sokáig, az emberiség napjai meg vannak számlálva. Még a hatalmas robotok - amelyeket több pilóta irányít, akiknek agya neuronhidakkal van összekapcsolva - sem segítenek. A volt pilóta és egy újonc azonban beindítanak egy kiselejtezett robotot, és elindulnak, hogy megállítsák a betolakodókat, és megmentsék a Földet.
Az Igazság Ligája
Bruce Wayne tudja, hogy nem vonulhat vissza. A világnak szüksége van rá, és a hozzá hasonlókra, mert különben védtelen. Új szövetségese, Diane Prince segítségével csapatot toboroz.
Ehhez hasonló nem történt még soha: Batman és Wonder Woman mellé felsorakozik egy csapat metahumán: Aquaman, Cyborg és Flash.
És amikor végre összefognak, rá kell jönniük, hogy talán még az ő egyesített erejük is kevés. Lassúak voltak. A Földet fenyegető katasztrófa már nagyon közel jár, és elképesztő hatalommal bír. Nincs metahumán, aki képes lehet megállítani.
Maga a pokol
Nagy pénzek forognak kockán Kelet-Európa egyik legkorruptabb börtönében, ahol a rabok gladiátorokként, életre-halálra küzdenek. A brutalitás, a nyereségvágy és az életösztön vérengző szörnyetegekké teszi őket. Az egyik legújabb versenyző Kyle LeBlanc (Jean-Claude Van Damme), akit életfogytiglanra ítélt az orosz bíróság felesége gyilkosának megöléséért. A börtönben tomboló brutalitás belőle is szörnyeteget csinál, de talán épp ez az egyetlen, ami megmentheti az életét.
Különvélemény
A jövő békésebb lesz. Legalább is Amerikában, ahol egy különleges rendőri egység három telepatikus képességekkel rendelkező lény segítségével minden gyilkosságot még elkövetése előtt leleplez. A rendőrök a médiumok segítségével a jövőbe látnak, előre gyűjtik össze a bizonyítékokat, tárják őket a bíróság elé, és a helyszínen, még az elkövetés előtt tartóztatják le a bűnöst.
A rendszer tökéletes. Ám egyszer a cég parancsnoka, John Anderton (Tom Cruise) mégis kételkedni kezd. Nem csoda: a jelentés szerint ugyanis ő maga fog 36 órán belül gyilkosságot elkövetni. Áldozatát nem ismeri, nem tudja, hol és miért gyilkolná meg az idegent. Társai természetesen a nyomába erednek, hogy megakadályozzák a gyilkosságot. Ő pedig menekül, hogy még időben kideríthesse, tévedtek-e a jósok, vagy igazuk van, és ő rendőrből valóban bűnözővé válik-e nemsokára.
A préri urai
Texasban olykor elmosódik a határ a becsületes emberek és a törvényen kívüliek között. Toby, az elvált apa jobb életet szeretne a fiának, az indulatos Tanner viszont most szabadult a börtönből. A két testvér összefog, hogy megmentsék a családi gazdaságot, amire egy lejáró követelés miatt a bank rá akarja tenni a kezét. Toby és Tanner sajátos és veszélyes módját választják a pénzszerzésnek, rablásokból akarják megszerezni a hiányzó pénzt. Hamarosan nyomukba ered egy könyörtelen Texas Ranger.
Heti mozipremierek Összes premier
-
Az eltűnt katona A 18 éves katona, Slomi elmenekül a gázai harctérről, és elindul hazafelé. Szökési terve egyre bonyolultabbá válik, amikor rájön, hogy a hadsereg parancsnoksága meg van győződve... Időpontok -
Eszeveszett küldetés Rayane (Tarek Boudali), a jószándékú, de kissé kétbalkezes zsaru szörnyű ultimátumot kap: nagyanyját, aki épp valóságshow-sztár akart lenni, egy mexikói drogkartell ejti rabul.... Időpontok -
Filip Filip (Eryk Kulm) egy lengyel zsidó, akinek családját elfogják a nácik 1943-ban. A fiatal, introvertált hajlamú srác viszont hősies módon meg tud menekülni a varsói gettóból és egyben... Időpontok -
Golda A film az 1973-as Jom Kippuri háború rendkívül feszült 19 napját meséli el. Golda Meirnek, Izrael első és mindeddig egyetlen női miniszterelnökének (az Oscar-díjas Helen Mirren) szembe... Időpontok -
Hullaadás Azt követően, hogy egy Black Friday-vásár tragédiába torkollik, egy rejtélyes, a Hálaadás szimbólumaként elhíresült figura álcája mögé bújó gyilkos kezdi terrorizálni a... Időpontok -
Jéghideg A lányát egyedül nevelő Odinn több évtizedes halálesetek ügyében nyomoz egy fiatalkorúaknak fenntartott nevelőintézetben. A férfi a megoldatlan ügy kapcsán egyre több új részletre... Időpontok -
Kacsalábon A Mallard család kicsit besüppedt a posványba. Míg az apuka, Mack szeretné biztonságban tudni családját, és szívesen tapicskol örökre a New England-i tavukban, addig az anyuka, Pam fel... Időpontok -
Parasztok Egy fiatal lány a 19. században egy faluban nagy felzúdulást kelt, amikor egy nála idősebb, módos özvegyemberhez megy hozzá feleségül. Ráadásul a lány titokban a gazda fiába szerelmes.... Időpontok -
Én vagyok az apád Az első világháború idején egy 17 éves tinédzsert akarata ellenére besoroznak a francia hadseregbe. Az apja úgy dönt, ő is bevonul a seregbe, így nem hagyja egyedül a gyerekét és... Időpontok
CIKKEK További cikkek
10 dolog, amit nem tudtál a Guy Ritchie-féle Úriemberekről
Tudj meg mindent, amit lehet a filmről, ami pár éve sikerrel idézte fel A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső, illetve a Blöff rendezőjének régi dicsőségét. Ma este a tévében!
Gyász Ezeknek a sztároknak kölcsönözte a hangját Andresz Kati
2023. december 6-án 68 éves korában elhunyt Andresz Kati, a szinkron nagyasszonya. Legemlékezetesebb szinkronszerepeivel emlékezünk rá.
Tévé A thriller, amiért Arany Málna járt Bruce Willisnek
Pedig A kód neve: Merkúr annál azért sokkal jobb film. Tévéajánló.
Stream / Trailer A halálba indulnak Az elit alakulat folytatásának pilótái
Olyan meggyőző előzetes jött ki A levegő urai című sorozathoz, hogy még annak is kedve szottyan megnézni, aki nem szereti a háborús szériákat.
KVÍZ Mennyire ismered A korona című sorozatot?
Ti is nagyon várjátok már a hatodik évad befejező részeit? Mi már tűkön ülünk, szóval hogy könnyebben teljen a várakozás, összedobtunk egy kis kvízt az eddigi évadokból.
Télapu „Tim Allen kib*szott bunkó volt” a Télapuk forgatásán
Ezt állítja legalábbis róla a kolléganője, Casey Wilson, aki szerint a Disney+ sorozat forgatása volt „a legrosszabb élmény, amit valaha is átélt egy sztárral”.
Sorozat Előzménysorozatot kapott Ted, a mocskos szájú játékmaci
Az első négy rész február 22-től lesz elérhető, maradék epizódok pedig április 11-én érkeznek a SkyShowtime-ra.
Mozi / Kritika Helen Mirren kiváló a legtökösebb nő szerepében
Fájdalmasan aktuális az 1973-as, Izrael és egy arab koalíció között zajlott háborúról, illetve az országot akkor vezető Golda Meir miniszterelnökről szóló film. Kritika.
Magazin 5 meghökkentő tény kedvenc karácsonyi filmjeinkből
Lehet bármily bájos, vicces vagy épp szívhez szóló a végeredmény, attól még a stáb lehet, hogy vért izzadt, hogy elkészüljön, vagy épp brutális csatározások zajlottak a színfalak mögött. Íme 5 példa!
Így verték át a nézőket a Vissza a jövőbe 2. alkotói
Gyorsan rövidre zárták a problémát, miután Crispin Glover nem akarta megismételni George McFly szerepét a folytatásban.
Zene Ezt a klipet játszotta legtöbbször az MTV
Egy szokatlan technikával készült, 1986-os videóról van szó.
Ho-ho-hoo Így „sajátította ki” a Coca-Cola a Mikulást
Elmeséljük, hogyan vált a piros kabátos öregapó az öröm, az ajándékozás, a buli, és persze a Coca-Cola jelképévé.
Ezek a filmek és sorozatok érkeznek decemberben a Netflixre
Folytatódik A korona 6. évadja, jön A nagy pénzrablás spin-offja Berlinnel, de Julia Roberts-szel, Ethan Hawke-kal és Bradley Cooperrel is találkozhatunk.
Mulatóssztárok, akik művészként(!) is hivatásuknak hódolnak
Következzék néhány halálcsillag a mulatós zene kozmoszából, akik a szüreti bálokon sem hagynak fel civil foglalkozásuk népszerűsítésével.
5 sztár, aki meglepő módon sosem nézi meg a saját filmjeit
Megan Fox, Tom Hanks és Angelina Jolie is úgy van vele, hogy a legismertebb blockbustereik újranézése csak extra stresszfaktort jelent.
Webshop és játék is lesz a filmek és sorozatok mellett a Disney+ platformon?
Meglebegtetett valami ilyesmit a Disney, sőt, szóba került a jelszómegosztók elleni erőtelejsebb fellépés is.
Olyat kérdezett Károly Natalie Portmantől, hogy a színésznőnek is kettéállt a füle
A jelenlegi brit király 1999-ben nem igazán volt képben sem a matekkal, sem a Star Wars-kánonnal.
Sosem találod ki, ki játszotta volna ereditleg Brad Pitt szerepét az Interjú a vámpírralban
Az eredeti regényt és a forgatókönyvet író Anne Rice egy teljesen másik hírességgel képzelte el a több száz éves vérszívó keserédes történetét.
Decemberben van minden az HBO Maxon, mint a falusi búcsúban!
Philadelphia, Fargo, Vademberek hajszája, Pókember-filmek – felsorolni is lehetetlen egy cikk leadjében, mennyi minden látható év végén ezen a streaming platformon.
Hugh Grant totál kiakadt a Wonka pucér umpa-lumpáján
A kis kópékat ugyanis ő alakítja a Karcsi és a csokigyár előzményfilmjében, ezért megkapta a figura pőre verzióját is.
A világ 5 leghosszabb filmje
És a mögöttük lévő eszement sztori.
Utolsó színházjegyek
Kapunyitás - Még előtted az élet / Ács Fruzsina és Szabó Balázs Máté közös estje
dec. 10. 18:00 - UP Újpesti Rendezvénytér - BudapestMegyek utánad
dec. 10. 20:00 - Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház - Jurányi Ház - BudapestDemerung (Csehov Meggyeskertje)
dec. 11. 19:00 - Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház - Jurányi Ház - BudapestAz eltitkolt igazság - Kőhalmi Zoltán önálló estje
dec. 12. 18:00 - Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ - SopronFérfi megérzés - Elek Péter önálló estje
dec. 12. 19:00 - Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár - OroszlányAll Stars - Hadházi László, Kovács András Péter, Szomszédnéni Produkciós Iroda, mv.: Szobácsi Gergő
dec. 12. 19:30 - Dumaszínház - BudapestDumaszínház - FOUR STARS - Kiss Ádám, Benk Dénes, Csenki Attila, Hajdú Balázs
dec. 13. 19:30 - Dumaszínház - BudapestA rózsa titkai – Az igaz történet A kis herceg mögött
dec. 14. 19:00 - Eötvös10 Művelődési Ház - BudapestAnya születik!
dec. 14. 20:00 - Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház - Jurányi Ház - BudapestAz ötször született fiú
dec. 15. 19:00 - Új Alkotóműhely Egyesület, Kettőspont Színház - BudapestDumaszínház - FOUR STARS - Kőhalmi Zoltán, Beliczai Balázs, Szomszédnéni Produkciós Iroda, Bellus István
dec. 16. 19:30 - Dumaszínház - BudapestHatás alatt
dec. 16. 20:00 - Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház - Jurányi Ház - BudapestSzabó P. Szilveszter önálló est
dec. 17. 15:00 - Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ - KÖSZI - BudapestZENEBU@IK 2. tétel - Janklovics Péter és Elek Péter közös estje
dec. 17. 15:30 - Dumaszínház - Budapestketrec
Napóleon, A gyilkos, Élni és meghalni Los Angelesben
Új adásunkban David Fincher netflixes thrillerét és Ridley Scott Napóleon-filmjét elemezzük ki, plusz folytatjuk a William Friedkin-sorozatunkat.
C64 emulátor böngészőben
Egyetlen kattintással játszhatsz olyan régi csodákkal, mint a Rick Dangerous vagy az Aztec Challenge.
A Petőfi Irodalmi Múzeum blogja Budapest 150
Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulóját ünnepli a Petőfi Irodalmi Múzeum.
Karácsonyváró mesekönyvek nem csak gyerekeknek
Szívhez szóló és humoros történetek, mesék, versek, böngészők, bibliai elbeszélések, kicsiknek és nagyoknak az adventi időszakra.
RETROKULT Charlie angyala és Hitler autója - Nightkill
Kathy, a bájos arizonai nő férjéhez képest a Dallas Jockey Ewingja Szent Ferenc reinkarnációja hozzá képest.
PC Gaming Gyilkosság az Orient expresszen
Számos formában feldolgozták, például rádiójátékban, sorozatként és filmként. Íme a Microids videójátéka.
Moha olvasó-NAPLÓJA Korcsmáros Pál: Életműsorozat 1. – Mikrotánia és az űrhajótöröttek
Nagyon klassz képregény-gyűjtemény.