A Bármicvó fiúk

Bakancslistához adom
The Bar Mitzvah Boys
magyar dokumentumfilm, 74 perc, 2017

Értékelés:

4 szavazatból
Szerinted?

A történet középpontjában két “fiú” Bármicvó ünnepségére történő felkészülés áll. Mindkettőjük számára fontos pillanat ez, ugyanakkor A zsidó hagyomány szerinti férfivé válás útját a köztük lévő 70 év korkülönbség miatt jelentősen különbözően élik meg.

Az özvegy, 83 éves Gyuri bácsi számára most jött el az idő, hogy legyőzze félelmeit, engedje magát emlékezni azokra a nehéz időkre, amivel szembesülnie kellett 13 éves korában és végre beteljesüljön az, aminek 70 évvel ezelőtt kellett volna megtörténnie. Shalom, az álmokkal és reményekkel teli 13 éves kamasz pedig Gyuri bácsit a saját elveszett gyerekkorára emlékezteti. A film egy idős ember és egy kamasz fiú kölcsönös tanítási-tanulási folyamatába enged betekintést, az emberi kapcsolatok és a generációkat összekötő hidak fontosságának érzékletes bemutatásával.

Stáblista:

Játszási időpontok

Hozzászólások

Szerinted?
olahmiki1959 2018 ápr. 18. - 19:38:26
A kis srác nagyon okos, intelligens, művelt, csak egy baj van vele: a beszédének a 70 százalékát nem lehet érteni, mert hadarva, pongyolán beszél. (Az idős férfi a fiú minden második mondatánál visszakérdezett, hogy "mit mondtál, mit mondtál?")
Ha ennyit foglalkoznak vele, taníttatják, fejlesztik a képességeit, akkor miért nem veszik észre, hogy nagyon rosszul beszél?
Ebben a korban még helyre lehetne hozni, ki lehetne javítani a beszédhibáját.
Rebbeka 2018 ápr. 15. - 20:44:27
A bármicvó fiúk
2017
színes, magyarul beszélő, magyar dokumentumfilm, 2017., hossz: 74 perc

A dokumentumfilm egy idős ember és egy kamasz fiú kölcsönös tanítási-tanulási folyamatába enged betekintést, az emberi kapcsolatok és a generációkat összekötő hidak fontosságának érzékletes bemutatásával.
A történet középpontjában két „fiú” bármicvó ünnepségre történő felkészülése áll. Mindkettőjük számára kiemelten fontos ez az esemény. A zsidó hagyomány szerinti férfivá válás útját ugyanakkor a köztük lévő 70 év korkülönbség miatt jelentősen különbözően élik meg.
Az özvegy, 83 éves Gyuri bácsi számára most jött el az idő, hogy legyőzze félelmeit, engedje magát emlékezni azokra a nehéz időkre, amivel szembesülnie kellett 13 éves korában és végre beteljesüljön az, aminek 70 évvel ezelőtt kellett volna megtörténnie. Az álmokkal és reményekkel teli 13 éves kamasz, Salom Gyuri bácsit a saját elveszett gyerekkorára emlékezteti.
A fiú felkészülése csupa természetes, örömteli esemény, tele pozitív izgalommal, míg az idős embernek először meg kell küzdenie saját gyászával, szorongásaival.
___________
rendező OLÁH KATALIN, CSUKÁS SÁNDOR forgatókönyvíró OLÁH KATALIN operatőr CSUKÁS SÁNDOR H.S.C. zeneszerző BARCZA GERGELY vágó OLÁH KATALIN szereplők ARÁNYI GYÖRGY, KÖVES SALOM, KÖVES SLOMÓ hangmérnök Bőhm Dániel vágóasszisztens Zimay András animátor EGELY KATI technikai stáb Fekete Janó - colorist