Farkas Totem

Bakancslistához adom
Wolf Totem
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott kínai-francia kalandfilm, 121 perc, 2015

Értékelés:

40 szavazatból
Szerinted?

1967. Csen-zent a fiatal Pekingi egyetemistát - több ezer társával együtt - Belső-Mongóliába küldik, hogy írni és olvasni tanítsa a pásztorok egy nomád törzsét. Ám az új környezetben ő az, akinek tanulnia kell, mert a végtelen sztyeppén, ahol az ember a természet erőinek van kiszolgáltatva, új értelmet nyer a közösség, a szabadság és a felelősség fogalma; de leginkább a tiszteleté, amely a természet erői mellett a sztyeppék csúcsragadozóját a farkast illeti meg. A nomádok, és az általuk szent teremtményeknek tartott farkasok között egy különös, összetett, misztikus kötődés alakult ki, amely a ragadozók vadságából, ravaszságából és szépségéből ered. Csen-zen a pásztorok intelmei ellenére, és tudtuk nélkül, magához vesz egy fiatal farkaskölyköt, hogy a farkasok életét, viselkedésüket tanulmányozza, mit sem sejtve arról, hogy tettével nem csak a bölcsek tanácsának, hanem a természetnek a haragját is kihívja maga ellen.
Bemutató dátuma: 2016. március 10. Forgalmazó: MTVA

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
8/10
InteriorLulu 2023 ápr. 04. - 15:14:05 8/10 Előzmény DUNAWÖLD
"Még jó, hogy csak kutyát esznek... Ezzel mindent elmondtam."
Az égvilágon semmit nem mondtál el ezzel.

"Mire gondolnak kutyaevés közben vajon?"
Ezzel viszont mondtál, önmagadról. Figyelembe véve, hogy milyen hozzászólásra reagálva írtad.
DUNAWÖLD 2023 ápr. 02. - 02:46:56 Előzmény Xxy92
Mire gondolnak kutyaevés közben vajon?
DUNAWÖLD 2023 ápr. 02. - 02:45:17
Még jó, hogy csak kutyát esznek... Ezzel mindent elmondtam.
6/10
sexykex 2023 jan. 27. - 14:29:42 6/10
Megtudtam, hogy Belső-Mongólia egy kínai tartomány, hogy a kulturális forradalomnak semmi köze sem volt a kínai kultúrához, valamint azt, hogy a farkas – nem véletlenül közeli rokona a kutyának – nagyon okos állat. Sajnos azt is, hogy Chen Zhen nyilván véletlenül rokona okos embereknek, hiszen rendkívül ostoba. Érdekes volt a táj, a farkas csapat túlélésért folytatott harca és a kínai szocializmus működése a pusztában.
Bau17 2020 jún. 23. - 07:55:20 Előzmény Xxy92
keletről.. a film francia,,tehát nem keleti vagyis ha Angliából írtad,akkor igen keleti.
irkáljátok a hülyeségeket
Bau17 2020 jún. 23. - 07:53:08 Előzmény pihes
írd le ugyanazt még párszor légyszíves
8/10
Dr. Classic 2019 okt. 10. - 14:44:53 8/10
Itt a 2015-ös filmek első NYOLC pontja. Még úgy is, hogy hatalmas állatszerető révén, rosszul voltam a sok gyilkolástól. De azt el kell fogadni, hogy "vad" keleten ez volt (remélem már nem) az élet menete. A film viszont nagyon szép, és igaza van az előttem szólónak az utolsó 10 másodperc... Nos az megért egy osztályzattal többet.
9/10
Karczaghy Gábor 2019 jan. 02. - 22:47:07 9/10
Nagyon tetszett a film. Más kultúra-más megvilágítás. Elképesztően szép tájak, a tájba és a helyi természetbe beilleszkedett nomádokkal. Sőt, nem csak beilleszkedtek, hanem a természet részei...
Csakhogy közben jönnek a kommunisták, akik a gyenge földű legelőket mezőgazdasági területté akarják alakítani, megerőszakolva a természetet, nem tisztelve sem embert, se Istent (a nomádoknál ez a farkasokat jelenti).
1/10
Naethril 2017 márc. 13. - 21:56:21 1/10
Valoban 2 ora tomeny meszarlas az egesz...ahogy meg rangatjak a lancon azt a szegeny kis farkast...allatkinzasnak is feler....
Topicica 2017 jan. 31. - 20:09:22
Én azt hittem, hogy látok majd egy megható látványos állatfilmet, ehelyett két óra embertelen mészárlást néztem végig. A két órát nagyjából végigbõgtem tehetetlen dühvel, hogy egy újabb történet az emberi pusztításról. Aki kicsit is szereti az állatokat, szerintem inkább ne nézze végig. Amúgy a tájak gyönyörûek, a film jól van megcsinálva, nem vontatott, és igazi farkasokkal dolgoztak.
6/10
pihes 2016 nov. 11. - 06:33:25 6/10
A történet, azért, elfogadható. Többet vártam, a filmtõl.
Egyáltalán nem voltak szimpatikusak, ezek a szereplõk.
6/10
pihes 2016 nov. 10. - 16:33:27 6/10
A történet egész jó, ám a szereplõk, nem szimpatikusak.
6/10
pihes 2016 nov. 10. - 16:30:45 6/10
A történet egész jó, ám a szereplõk, nem szimpatikusak.
K. Judit 2016 jún. 21. - 19:03:26
Köszönöm szépen :)
ikem 2016 jún. 21. - 15:23:30 Előzmény K. Judit
Szentendrén, a P'Art moziban 2016. július 3-án vagy 10-én megnézheted.
K. Judit 2016 jún. 07. - 09:27:39
Kár, hogy csak ilyen rövid ideig játszották a mozik. Mire felocsúdtam, már le is került a mûsorról.
Igaz, a neten megtaláltam, így mondhatnám, hogy láttam is, de ezt a filmet pont moziban szerettem volna megnézni.
(Viszont a könyvet sikerült megszereznem, az is valami.)
9/10
Dia Hatala 2016 jún. 07. - 00:49:21 9/10
Sírós, sírós és szép fim, jó, hogy ilyen alkotás is eljut hozzánk
9/10
Xxy92 2016 máj. 20. - 00:01:44 9/10
Igazi kuriózum ez a film, ugyanis vajmi kevés film jut el hozzánk a messzi keletrõl. Mind a közvetített gondolatok, mind a bemutatott tájak igazán szépek - ez a film emlékezteti a nézõt arra, hogy korábban milyen fantasztikus összhang volt az ember és a természet között; mely érték mára sajnos majdnem teljesen eltûnt.

10/9 (a vége különösen megható)
9/10
4427 2016 márc. 14. - 23:22:05 9/10
Gyönyörû természetfilm a vadregényes mongol tájakról.
Igazi (nem computer) farkasokkal!