Richard Jewell balladája

Bakancslistához adom
Richard Jewell
16 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai dráma, 129 perc, 2019

Értékelés:

117 szavazatból
Szerinted?

Richard Jewell több száz ember életét mentette meg, miközben a sajátját kockáztatta. Hős lett belőle, egy ország ünnepelte. Egy darabig. Nem sokkal később már az első számú közellenségként tekintett rá Amerika két legnagyobb hatalma: az igazságszolgáltatás és a sajtó.
Az átlagos kis biztonsági őr (Paul Walter Hauser), aki a szíve mélyén mindig zsaru szeretett volna lenni, az Atlantai Olimpián teljesített szolgálatot, amikor egy magára hagyott hátizsákot fedezett fel. A helyén volt az esze és a szíve, ezért sikerült idejében kiüríteni a környéket. Állítólag.
Az FBI azonban úgy gondolja, ő lehetett az elkövető, aki a saját hírnévért kockáztatta sok ember életét. A naiv, jó szándékú férfi és egy karrierje mélypontján lévő ügyvéd (Sam Rockwell) összefog, hogy bebizonyítsa az igazát.
Dávid harcba száll Góliát ellen…

Clint Eastwood, a 4 Oscar-díjjal elismert színész- és rendezőlegenda ismét egy megtörtént eset alapján, sok nagyszerű színész segítségével készítette el mindvégig feszült hangulatú, hátborzongató igazságokat feltáró filmjét: témája egy olyan bűnügy, amelynek a megoldása máig kétséges.
Bemutató dátuma: 2020. január 23. Forgalmazó: InterCom

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
biffco 2023 aug. 23. - 00:46:00 Előzmény Dr. Classic
én egyetértek vele de nem érdemes sztem hasonlitani a kettöt:) ebben inkább dominál a karikatura jellegü jelenetek, amit kb Paul Walter Hauser miatt lehetséges. sztem clint eastwood látta a tonya filmben ahol szintén egy elbaszott menőnek akarni látszó nárcisztikust alakit. emiatt ez a film mintha komolytalan lenne, emiatt nem haosnlithato a kegyelem árához.
6/10
Dr. Classic 2023 júl. 18. - 20:23:39 6/10
Én úgy ültem le hogy valami félelmetesen jó, katartikus forgatókönyvű, és rendezésű filmet fogok látni. Viszonylag régen láttam két Clint Eastwood rendezésű filmet, A millió dolláros baby-t, és q titokzatos folyókat. Na azoktól dobtam egy hátast. Ettől viszont, azon kívül hogy maga a film rendben van nem voltam elájulva, mégpedig azért mert ugyanebben az évben kijött a KEGYELEM ÁRA című hasonló tematikájú film, ami ebben a műfajban sokkal sokkal mélyebb, és negrendítőbb volt. Kíváncsi vagyok ki látta azt és egyetért e ebben velem...
9/10
Ocsisonka 2023 márc. 16. - 15:46:14 9/10
Egy újabb kíváló film CE-tól, sajnos a történetet az élet adta. Remek színészi alakítások voltak benne.
9/10
InteriorLulu 2023 jan. 16. - 22:13:09 9/10 Előzmény nefefe
Írod: "A híres USA meg a nagy demokráciája ebben a filmben jól megmutatkozik. Hogy lehet egy embert és családját a hivatalos szerveknek mondvacsinált okok miatt kicsinálni [...] És a híres média, illetve annak bizonyos tagjai, akik mindent a szenzációhajhászás szolgálatába állítanak, nem törődve azzal, [...] kit tesznek tönkre."

A Jewell-lel történtek, ahogy maga a film is, az USA demokráciájáról azon túl, hogy rendben működik, nem állítanak semmit. (Pontosabban nem arról állítanak bármit is). Az FBI atlantai központja ott hibázott nagyot, amikor a Jewell utáni titkos, és amúgy természetes nyomozást anélkül szellőztette meg a sajtónak, hogy bármi konkrétum utalt volna a bűnösségére; valamint ott, hogy a nyomozás több pontján is jogszerűtlenül bánt vele. Ám ezek alapvetően egyéni hibák és túlkapások voltak - tehát nem a rendszer, nem az állami nyomozóhatóság működik így - , amiért később Jewell követelésére kongresszusi bizottság általi vizsgálat is indult.

Egyébként pedig a megkapott/megszerzett infó birtokában a sajtó a maga tipikusan amerikai, szenzációhajhász módján pusztán tette a dolgát; igaz, sajtóetikailag több ponton is minimum megkérdőjelezhetően, amiért Jewell négy médium ellen is rágalmazási pert indított, és hárommal ilyen-olyan kártérítési összegekben végül ki is egyezett. (Ezt te is írod).
8/10
Xxy92 2022 nov. 17. - 22:55:37 8/10
November 18. - Péntek
23:50 RTL II

Fontos és magas minőségű film, láttam anno moziban. Most megnézném szívesen újra, de egy reklámos csatornán ilyen késői kezdettel nem fogom. Felháborítónak és elkeserítőnek tartom, hogy az értékeknek alig jut hely a mai magyar televíziózásban!
9/10
Böhöm 2021 máj. 22. - 07:00:58 9/10
Nagyon magas színvonalú film, mind rendezés, mind előadás szempontjából. Eastwood bácsi nyugdíjas korára filmes-zsenivé érett, az utóbbi egy-két évtizedes munkái alapján szerintem egyértelműen a "legnagyobbak" közé sorolható. Csak az újságírónő végül kicsit széteső karakteréért vonok le némi pontot. Ezen a ponton szerintem Eastwood bácsi kicsit elfáradt a saját nagyon magas szintjéhez képest, vagy hagyott valakit beleszólni a munkájába. Örülnék ha az ő korában én is majd csak ennyit hibáznék, ha egyáltalán...
10/10
tomi2 2021 máj. 17. - 09:02:25 10/10
Remek film és rendezés, zseniális színészi játékkal. Nagy tisztelet Clint Eastwoodnak, mindig jó sztorikhoz nyúl és a lehető legjobbat tudja kihozni belőle. Bár én is eredeti hanggal szeretek filmet nézni, itt mindenképp kiemelném a magyar szinkront, ami néhány istenadta színészünknek köszönhetően olykor ismét tud a régi nívójában tündökölni. A főszereplő nem kell, hogy szimpi legyen: így hű a történet, így „illik rá a magányos elkövető profilja”, és így könnyű elhinni róla, hogy tényleg ő az elkövető. Eastwoodnak még sok jó évet!
tortura 2021 máj. 13. - 18:13:19
Én is kedvelem C. Eastwood munkáit és ez is egy jó darab.
SPOILER LEHET!!!
Csak az az egy bajom van, hogy valahogy a főszereplő - hiába ártatlan - nem tud számomra szimpatikus lenni. 33 évesen a mamánál lakik, túlsúlyos, állandóan eszik, nincs egy szóló nője és az az érzésem, hogy nem egészen százas. Nos, egy ilyen ember ne legyen se rendőr, de még biztonsági őr sem.
A történet érdekes és szomorú, hogy ilyen megtörténhet (akár a bomba, akár az, hogy igaztalanul megvádolnak valakit). Ezért aztán kár az USA-t ekézni, nálunk is van még hova fejlődni e téren.
Néha elgondolkodom, ki fog ilyen jó filmeket csinálni, ha az öreg már nem lesz?
Nálam mondjuk a régebbi filmjei vezetnek: Gran Torino, Szív hídjai.
6/10
itsme1 2021 febr. 26. - 08:15:02 6/10
Úgy látszik, kevesen vagyunk, akiknek fontos a jó történet. Mert miről is szól ez a film? Meggyanúsítanak valakit egy bűncselekmény elkövetésével, aztán

ejtik a vádat.


Ennyi. Ugyan kérem...
9/10
tesz-vesz 2021 jan. 31. - 11:23:08 9/10


Egy újabb jó film Clinttől, még ezzel is kimagaslik a mai mezőnyből, mondjuk ha már tudjuk a végét, nagyon már nem lehet többször megnézni a filmet.
Ez jobb mint a Csempész, de ehhez kellett Rockwell is. Clint nem olyan mint Ridley Scott, Eastwood még tudja hogyan kell szolíd, ízléses komoly filmeket csinálni, és nem hülyül el vénségére. Nagyon tetszik a komolyzene a végén, megható volt, persze nem szabad magyar szinkronosan nézni, mert kell a csend a végére, és nem érdekel hogy kicsoda a szinkronrendező, hihetetlen, hogy mennyire el tudja rontani a felolvasó a filmeket, és a magyarok mennyire más filmélményt kaphatnak, kaphattak annyi éven keresztül.

Gondolom nekünk magyaroknak azért tetszik jobban a film, mint a jenkiknek, mert mi nem tudjuk a végét.
Nem is értem a port.hu-n: "témája egy olyan bűnügy, amelynek a megoldása máig kétséges." hát nem. kiderült. de a film előtt én is azt hittem hogy nem derül ki, pont ez adja a film izgalmát, szóval jó lenne ha ez a gyenge Vízer Balázs nem szpojlerezne, a cikkében itt a port.hu, mert elrontja mások filmélményét.

Ugyanis különösen nagy gyomros volt nekem a végére,

mert meg voltam győződve, hogy ő a bűnős, ezért is zseni Clint, hogy pl megmutatja a film elején a barátját, akivel lőni járt Jewell, végig azt hittem, hogy ő telefonált. Pedig Eric Rudolph volt. Ez volt a lényeg a végén, ezért volt súlyos jelenet hogy Rockwellnek könnyes volt a szeme, az ügyvéd is megkönnyebült talán, hogy egyértelműen kiderült az ártatlanság.

"van izgalom, a közelmúlt történelme – bár a valódi tettessel nem nagyon foglalkoznak, mert nem ez a cél" - ezaz Vízerkém, tedd csak tönkre mások filmélményét!

"Clint Eastwood, a 4 Oscar-díjjal elismert színész- és rendezőlegenda nem is arról ismert, hogy szereti túlbonyolítani a dolgokat, és mivel a film forgatásakor már 89 éves volt, ezt azért nem is igen várhattuk el tőle. "
https://port.hu/cikk/mozi/richard-jewell-balladaja-a-90-eves-eastwood-meg-mindig-a-legjobb-rendezok-egyike/article-63288

nem írok semmit Vízerre, mert kimoderálnak, már azért is ha pislogok, de nem sok mindenben van igaza:
nyilván Clint jenkiként több forrással rendelkezik mint a magyar Vízer:

"És most, hogy így agyondicsértem a filmet, jöjjön a negatívum. Az a produkció, amely arról szól, milyen az, ha valakit ártatlanul meghurcolnak, igazságtalan az egyik szereplőjével. A Jewellt először gyanúsítottként említő újságírónőt Kathy Scruggst (Olivia Wilde) a film egy ellenszenves, gátlástalan libaként mutatja be, aki tisztességtelen módszerrel jutott a kérdéses információhoz, de ez utóbbira nincs bizonyíték, Eastwoodék csak találgattak. A valószínűbb verzió az, hogy az FBI direkt szivárogtatta ki a dolgot, hátha hibára kényszerítik a gyanúsítottat, vagy szimplán ostobák voltak, a fiatalon elhunyt Scruggsra pedig szeretettel emlékeznek kollégái."

hát nagyon nem:

"She was blonde and wore miniskirts and gaudy stockings. She smoked. She drank. She cussed. She flaunted her sexuality. She dated Lewis Grizzard. She dated an editor who allegedly beat her with a telephone. She dated cops, including one who was accused of stealing money from the pockets of the dead. “Kathy was a bigger-than-life figure,” Coram says. “She was over the top in many ways.”
https://www.atlantamagazine.com/news-culture-articles/requiem-for-a-reporter-kathy-scruggs/




9/10
tesz-vesz 2021 jan. 31. - 09:50:18 9/10 Előzmény szenbanyasz@gmail.com
annyira azért nem hihetetlen a riporter sírása,

mert az ügyvéd jól beszólt neki, és ki tudja a főnökétől mit kapott, mert utána bementek a főnökéhez, lehet beperelték őket. annyira nem zavart engem, nem tudom egy komor arc mennyire lett volna jobb a sírós arc helyett


10/10
szenbanyasz@gmail.com 2021 jan. 31. - 00:12:32 10/10
Három dolog miatt érdemes megnézni:
- nagyon realisztikusan mutatja be, milyen az, amikor a nagyok (itt az fbi, meg a sajtó) kicsinálnak egy szerencsétlen, jámbor balekot, miközben a birkák lelkesen tapsolnak hozzá. Ráadásul merész, pimasz témaválasztással, hiszen a jámbor balek itt kb. egy sztereotíp Trump-szavazó karakter (fegyverbuzi, kicsit homofób, rendpárti, hagyományos értékekben hívő stb. fehér férfi) - ezzel pedig enyhén be is int az öreg Clint Eastwood az identitáspolitikától csöpögő posztmodern filmiparnak, amiben egy ilyen karakter ma már ugye csak eleve valami elnyomószörnyként jelenhet meg. Ez mély humánumról tanúskodik: hiszen az adott ember helyzetét nézi, nem azt, hogy milyen csoportokhoz tartozik - de közben a főszereplőt sem próbálja jobbnak beállítani, mint amilyen,
- a vége mégsem lesújtó,
- a film mégsem lesz nagyon patetikus: a karakterek működnek és szórakoztatók, az ügyvéd agresszívitása, az újságírócsaj gátlástalansága itt-ott kifejezetten vicces is.


Abban egyet értek az egyik előttem szólóval, hogy az újságírónő pálfordulása a végén, amikor megkönnyezi a mutter beszédét, hiteltelen, azt kihagytam volna belőle


10/10
nano 2021 jan. 26. - 20:15:30 10/10
Sam Rockwell egyik kedvenc színészem! Clint Eastwoodnak egy újjabb nagyon jó filmje!
Nekem röviden, tömören 10/10
10/10
Drizari 2021 jan. 22. - 20:27:58 10/10
Hatalmas film, hatalmas a történet. 1996 amerikája, ahol az államgépezet és a média hatalmi ágak, és ahová nem odavaló emberek kerülnek, bárkit ok nélkül meghurcolhatnak. Az eljárás kicsit emlékeztet a diktatúrákban megszokottakéra.
10/10
biffco 2021 jan. 20. - 23:31:31 Előzmény vandorbab
ha igy folytatja lehet ő lesz az élöszereplös yoda a star wars 412. részében 800 év mulva (vagy mennyi), addigra csak összeaszalódik annyira
biffco 2021 jan. 20. - 23:27:26
nem nagyon értem hogy hogy a rákba lehet ilyen filmet lehuzni amugy....azok akciofilmre készülnek vagy mi az istennnn hát komolyan megörülök az ilyen idiotáktol. nem, ez nem izlések és pofonok, hogy minden hülye ezzel takarozik...az az izlés hogy kinek mi tetszik, nem az hogy mi a jó, csak ehhez észlelési képesség kéne hogy el lehessen választani a véleményt az igazságtol.
10/10
nefefe 2021 jan. 19. - 23:17:01 10/10
Hatalmas film! Eastwood megint nagyot alkotott! És minden színész kiváló volt benne. Végig két érzés váltakozott bennem, a sajnálat és a düh. A híres USA meg a nagy demokráciája ebben a filmben jól megmutatkozik. Hogy lehet egy embert és családját a hivatalos szerveknek mondvacsinált okok miatt kicsinálni, hogy lehet egy embert a sárba taposni, a naivitását kihasználni, lépre csalni, mindent úgy állítani be, hogy a bűnösségét igazolja... na ez nagyon felháborított. És a híres média, illetve annak bizonyos tagjai, akik mindent a szenzációhajhászás szolgálatába állítanak, nem törődve azzal, kinek a hátán kapaszkodnak fel, kit tesznek tönkre.
--- Spoiler --- A végén Richard nagyon higgadtan, nagyon szépen beolvasott az FBI embereinek, csoda, hogy nem süllyedtek el szégyenükben... Megkérdőjelezte szakmai hozzáértésüket, képességüket, és jól rávilágított arra, hogy ténykedésük mekkora károkat okozott, illetve okozhat a jövőben, hasonló események bekövetkeztekor. Egy valamit nem értettem: amikor vége lett az egésznek, gyakorlatilag tisztázták (noha csak " bizonyítékok hiánya miatt " szüntették meg ellen az eljárást), miért nem perelte be az össze résztvevőt (FBI, médiák, riporterek) a jó hírnevének megsértése, az elszenvedett megaláztatások, zaklatások stb. miatt. (Egyébként ez a valóságban megtörtént, de a film erre nem tér ki). Igaz, hogy végül elérte, amit akart - rendőr lett - , és megtalálták a valódi tettest is, ami végül is a végső rehabilitását segítette elő. 10 évet élt csak az eset után, korai halála lehet, hogy visszavezethető az elszenvedett megpróbáltatásokra és stresszre.
Aki többet akar tudni a valódi esetről és Richard Jewell-ről, az a Wikipédiában megtalálja.
Még egyszer: óriási film, mindenkinek nagyon ajánlott, aki a hasonló témájú filmeket szereti. Ha lehetne, 15 pontot adnék rá!
7/10
pihes 2021 jan. 19. - 15:14:37 7/10
Mindenképpen figyelemreméltó film, ahol az út amit az igazság szolgáltat, nem is olyan tiszta akar lenni.
Érdemes megnézni!

7/10
7/10
sexykex 2021 jan. 18. - 11:36:51 7/10
Richard Jewell klinikai eset. Diákokra vadászik, rendőrnek adja ki magát és fegyvereket gyűjt. Mama beszédes és jól táplált fia zsarumániás és többé- kevésbé zakkant. Talán mégsem ártott volna lecsukni egy kicsit. Eastwood viszont még mindig remek. Igazán nem ő tehet róla, hogy Richard Jewell ismét a rendőrségen kötött ki dolgozóként.
8/10
bundi8 2020 júl. 07. - 22:11:36 8/10
Tetszett
Összes hozzászólás