Tizenkét pokol - A Nagy Háború isonzói csatái

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott magyar dokumentumfilm, 80 perc, 2017

Értékelés:

7 szavazatból
Szerinted?

Száz éve, 1917. október 24-én zajlott le a történelemben caporettói csodaként emlegetett áttörés. Két és fél év folyamatos, százezrek életébe került védekezés, majd hátrálás után az említett napon a monarchia csapatai a németek segítségével áttörték az olasz vonalakat, majd a Piave folyóig szorították vissza az akkori ellenséget. A film forgatókönyve szerint az isonzói fronton harcolt közlegény unokája, Enikő, autójában utazva hallja meg a Hősök naptára című rádióműsorban nagyapja, Legéndi József nevét és hőstettét. Enikő megkeresi a papa katonaládáját és betekint a relikviák közé. Ott van egy napló is, amit az öreg akkor írogatott, amikor kis unokája hat-hét éves lehetett. És e sorokat olvasva rádöbben arra, amire minden magyarnak rá kell döbbennie napjainkban, hogy semmit sem tudtunk róluk, az első világégés hozzánk nagyon is közel álló frontkatonáiról. Enikő útnak indul az Isonzó völgye felé, nem tudván, hogy nagyapja írásait követve megtalálja-e azokat a sarokpontokat, amelyek segítenek neki eligazodni a világtörténelemben, de leginkább szűkebb családja történetében. A film szempontjából persze mindez csak kis keretjáték. Egyetlen család, egyetlen unoka visszaút-keresése. Ám, ha saját családtagjaink történetét nem sikerült mindeddig megismernünk, felmerül a kérdés, ismerjük-e a kor történelmét? A film tartalmi gerince maga a hadtörténelem. Két hadtörténész, dr. Balla Tibor és Stencinger Norbert vezeti végig a nézőt az 1915 júniusától 1917 októberéig zajlott 12 isonzói csata eseményein. A filmben mindkét szál életre kel.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?