Film

Ultra

magyar-görög dokumentumfilm, 83 perc, 2017 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott


Értékelés:

11 szavazatból
Szerinted?
Az Ultra egyszerre vezet el a fizikai teljesítőképesség határára és az emberi lélek mélyére. Simonyi Balázs és forgatócsoportja öt versenyző küzdelmét mutatja be a legendás Spartathlon futóversenyen - a filmnek pedig igazi különlegessége, hogy a rendező is többszörös teljesítő, az öt szereplő közül az egyik maga az alkotó.
A Spartathlon szintideje 36 óra, az Athéntól Spártáig hullámzó, és egy 1200 méter magas hegyet is meghódító futóverseny során 246 kilométert tesznek meg a célba érők. Egy ókori legendának állít emléket és Leonidász király szobra előtt ér véget ez az erőpróba, amely az egyik legnehezebb és legnagyobb presztízsű verseny a világon.
Simonyi eddig négyszer küzdötte le a távot. Az Ultra többi szereplőjével együtt - a fizikai verseny mellett - egy önismereti megmérettetésen vesz részt. Mindannyian magukkal és magukban is viaskodnak a futás alatt. Azon dolgoznak, hogy feldolgozzanak traumákat, vagy mélyebben megismerjék, elfogadják önmagukat. Megismerjük a versenyzők személyes motivációit a versenyen és azon túl, hogy miért indulnak el erre az extrém távolságra. A legnehezebb dolga Bélának, a kisvárosi pénzügyi kontrollernek van, aki már ötször próbálkozott sikertelenül - nevezését nem fogadják el a szervezők, így ő "Privát Spartathlont" fut: akkor indul el Athénból, amikor a többiek már megérkeztek Spártába. Vajon célba ér-e a hatodik próbálkozásra, kizárólag saját magára és a felesége segítségére támaszkodva?
Az Ultra izgalmas, őszinte és magával ragadó mozi. Szinte együtt dobban a szívünk a hétköznapok hőseivel, ismeretlenül is érezzük az erőt, amely tovább viszi őket még egy kicsit, vagy megállítja őket a cél előtt néhány kilométerrel. A legmodernebb technikákkal készült, rendkívül látványos drónfelvételekben gazdag film semmihez sem hasonlítható, különleges moziélmény.


Bemutató dátuma: 2017. szeptember 21. (Forgalmazó: Mozinet)

Kövessen minket a Facebookon!

Stáblista:

Linkek:

Helyszínek10111213141516171819202122
Kino Cafe mozi 12mb
19:00
Toldi mozi 12mb
16:15
Helyszínek10111213141516171819202122
Művelődés Háza 12mb
15:00
Rákóczi mozi 12mb
18:00
Toldi mozi 12mb
16:45
Helyszínek10111213141516171819202122
Krúdy mozi 12mb
20:10
P'Art mozi 12mb
16:45
Rákóczi mozi 12mb
18:00
Toldi mozi 12mb
16:45
Helyszínek10111213141516171819202122
Kossuth Lajos Művelődési Központ 12mb
19:00
Toldi mozi 12mb
16:45
Uránia Nemzeti Filmszínház 12mb
13:15
Helyszínek10111213141516171819202122
Kino Cafe mozi 12mb
18:15
Rákóczi mozi 12mb
18:00
Toldi mozi 12mb
16:45
Helyszínek10111213141516171819202122
Kino Cafe mozi 12mb
18:15
Művészetek Háza 12mb
16:00
Puskin mozi 12mb
17:30
Toldi mozi 12mb
16:45
Helyszínek10111213141516171819202122
Kino Cafe mozi 12mb
18:15
Toldi mozi 12mb
16:45
Helyszínek10111213141516171819202122
Kino Cafe mozi 12mb
18:15
Toldi mozi 12mb
16:45

Vélemény:


szeptember 26. 17:55
Kijöttem a moziból, és az egész világunk annyira idegennek tűnt... Fogalmam sincs, hogy jöttem haza a kocsival, de az tény, hogy most itt ülök a gép előtt, és azt érzem, hogy írnom kell... Nem tudom, mit, mert ez tipikusan az a film, ami után egyszerűen nem lehet megszólalni... El is kellett telnie fél órának, míg egyáltalán képes voltam elkezdeni írni...


SPOILER!!!!!


Gyerekek, b.sszátok meg, legközelebb hívjatok el magatokkal, és ha kell, magamra szerelek egy piros-kék villogót vagy egy kib.szott diszkógömböt is, ha kell, és ráveszek még valakit, hogy tegye meg ugyanezt, hogy elöl-hátul biztosítani tudjuk Bélát a sötétben... Egyszerűen nem tudom felfogni... Nem ítélkezem, de szerintem nem véletlen, hogy a hegymászók sem tartják a kapcsolatot az otthoniakkal csúcstámadás közben, mert szerintem akkor a fele sem jutna fel... Minden tiszteletem Béláé és a feleségéé, aki végig támogatta Bélát, és teljesen megértem az aggodalmaikat is. Minden döntés jó döntés, ők is a legjobb döntést hozták meg akkor és ott. De akkor is a szívem szakad meg, főleg a 2016-os eredmény ismeretében...


SPOILER ...

május 3. 10:23
Ezt kifejthetnéd bővebben is. Mi nem tetszett?

április 22. 23:06
Szörnyű ez a film, azt hiszem a magas pontszám a futóknak szól és nem a rendezésnek, mert az pocsék. Voltam kint Spártában a versenyen és elképzelni se tudtam volna, hogy ilyen sz*rul is be lehet ezt mutatni. 10/3

Összes hozzászólás