A Bécsi Fiúkórus - Út a messzeségbe

Bakancslistához adom
Die Wiener Sängerknaben - Wege in die Ferne
osztrák dokumentumfilm, 86 perc, 2008

Értékelés:

12 szavazatból
Szerinted?

A fiúkórust 1498-ban I. Miksa császár alapította, amikor is udvarát Innsbruckból Bécsbe tette át. A zenekari fiúkat, a kóristákat, akik udvari tisztviselőknek számítottak akkoriban, papok nevelték. Az eltelt több mint fél évezred alatt a zenetörténet olyan nagyságai álltak kapcsolatban az együttessel, mint a Haydn-fivérek, Mozart, Salieri, Schubert és Bruckner. A Bécsi Fiúkórus 1918-ig kizárólag az uralkodó szolgálatában állt, de azóta is rendszeresen ad hangversenyeket szerte a világon. A mintegy száz, tíz és tizennégy év közötti kórista négy együttest alkot, amelyek évente háromszáz hangversenyt adnak a tanév kilenc-tizenegy hetében, összesen körülbelül félmilliós hallgatóság előtt. A Bécsi Filharmonikusok tagjaival és a Bécsi Staatsoper Kórusával kiegészülve a Wiener Sängerknaben ma is a több mint ötszáz éves hagyomány folytatója: minden vasárnap misén énekel a bécsi császári kápolnában. A kóristákat, a Wiener Sängerknabent örökké vonzotta a messzeség, a távoli népek dalai, mindig új és új zenéket, dalokat keresve, kutatva. Felkerekedtek hát a fiúk, s elindultak a távoli Kelet felé, végig a Selyemúton, hogy igazi "kincsekre" leljenek. Többi közt a Wa habibi, az arab-keresztény himnusz egyike ezeknek a rejtett kincseknek. Útjuk során kiválasztották azokat az üzbég, tadzsik, arab, pakisztáni, indiai és kínai Selyemút-dalokat, amelyek a legjobban illenek hozzájuk. Erről is mesél ez az egyedülálló, értékes zenei road-movie. A dokumentumfilmben elhangzik egy ősrégi, háromezer éves üzbég dal, a Sus Xatin (Tánc az esőben), amely értelemszerűen könyörgés, fohász az esőistenhez, a "víz úrnőjéhez".

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
csirkefog.k 2011 nov. 18. - 16:27:57 Előzmény avonlea
Dejóóóóó!
Én pont ma gondoltam erre a filmre ,és úgy kerültem erre az oldalra, hogy arra emlékeztem Bécsi fiúkórusról szólt.
Nem reméltem, hogy így meglesz. Örülök a kommentednek! Köszi!
avonlea 2011 szept. 28. - 17:24:50
avonlea 2011 szept. 28. - 17:23:58
:D megtaláltam, a címe: Almost Angels 1962 magyar címe: Akár az Angyalok

aki teheti nézze meg! fantasztikus!
avonlea 2011 szept. 28. - 17:14:28 Előzmény géGyula
gyerekkoromban láttam egy szuper filmet a bécsi fiúkórusról, valamikor 1980 körül vagy lehet hogy korábban készülhetett, nem tudja valaki a címét???? nem jövök rá és hiába googleözöm :o(
géGyula 2011 ápr. 25. - 12:21:08
A Bécsi Fiúkórus egyértelmûen a klasszikus(ha tetszik: komoly)zene fogalomköréhez tartozik. Meghökkentõ, hogy pont az ázsiai homoksivatagok, a történelmi “selyemút” zord világát idézõ apropos okán készül róluk ismertetõ film. Ezért aztán pont az “ismertetéssel” akadnak bajok, erre nem igen marad idõ és tér, annyi a dramaturgiailag elvarratlan szál, az üresjárat(szüntelenül föltûnnek a fiúkórusban lányok, továbbá népviseletbe öltözött suvatagi bennszülöttek(hol fölnõttek, hol nem) énekelve – az nem tisztázódik, miért is?)
Mindenesetre a (természeti)képek gyönyörûek, a szép, komoly gyerekarcok szintén alkalmasak akár a lét abszurditásának feszültségét is visszaadni, hangulatuk igen kedves.
Csak azért mégis el-elgondolkodhatunk, dokumentumfilmnek vágtunk aközepibe, vagy klipgyûjteménynek. Mindenesetre egy ezerszázalékosan biztos: a dolog rendkívül érdekes.

Ja, igen: a magyar szinkron bizony fertelmesen rossz, hogy gyerekszínészünk nincs, rendben(bár néhány remek magyar filmbõl az ellenkezõje sejlik), de hogy még elfogadható gyerekhang se nincs?
9/10
Babinéni 2011 ápr. 23. - 14:27:47 9/10
nagyon szép film. a zenék/éneklés csodálatosak... egyetlen egy negatívum: a magyar szinkron... a gyerekeknél... sajnálom hogy ilyen gagyin oldották meg már elnézést :)