Film

A diktátor

/The Great Dictator/
amerikai vígjáték, 120 perc, 1940

Értékelés:

142 szavazatból
Szerinted?

Az első világháborús veterán zsidó borbély a megszólalásig hasonlít országa diktátorára, Hynkelre. A borbély azonban háborús sérülése miatt egészen a harmincas évekig amnéziában szenvedett, ezért meglepetésként érik az időközben bekövetkezett változások.

Állítólag Hitler e film láttán parancsot adott Ötödik Hadoszlopának Chaplin fizikai megsemmisítésére, amit Amerika hadba lépése akadályozott meg.
A zsidó borbély és a diktátor kettős szerepében remeklő író-rendező - valóságkutató beállítottságához híven - nem politikailag, hanem emberileg, vagyis embertelenségében leplezi le a Führert: kisszerű, korlátolt és beképzelt alak, aki hatalmát mindezek leplezésére (is) használja, miközben gesztusai állandóan leleplezik. Az ő ellenpólusaként jelenik meg a film végén maszk nélkül békeszónoklatot mondó Chaplin, mint értelmes-érzelmes lény, aki Hitler pályájának felívelése idején (!) vígasztalt és mozgósított azzal, hogy egy senkinek ábrázolta az istenített vezért.

Forgalmazó: Örökmozgó

Stáblista:

Kapcsolódó cikkek:

Díjak és jelölések:

  • Oscar-díj (1941) - Legjobb film jelölés
  • Oscar-díj (1941) - Legjobb férfi mellékszereplő jelölés: Jack Oakie
  • Oscar-díj (1941) - Legjobb filmzene jelölés: Meredith Willson
  • Oscar-díj (1941) - Legjobb férfi alakítás jelölés: Charles Chaplin
  • Oscar-díj (1941) - Legjobb forgatókönyv jelölés: Charles Chaplin

Vélemény:

2018 nov. 26. - 18:43:57
2018 nov. 26. - 18:43:57
Amikor a Halál Ötven Órája bejutott az országba, ismerősök azt mesélték róla, hogy csaknem szörnyethaltak a feszültségtől. Mi azonban már a Ryan Közlegény Megmentése partraszállás jelenetén edződtünk, nekünk az öreg tankcsata alig hatásosabb mint egy spagetti western. Összességében mégis működik.
Egyetértek, hogy a régi filmek bizonyos szemszögből "meghaladottak", de lehet, hogy amíg egyfajta hatás csökken, más meg hangsúlyosabb lesz. A film valahogy átalakul. Végül az élmény nem kisebb, csak más.
2018 nov. 26. - 16:34:45
2018 nov. 26. - 16:34:45
Amit írsz, az nem mond ellent annak, amit én írtam. "Meghaladott" és "elavult": nem mondom, hogy azonos, de nagyjából ugyanazt jelenti(k), legfeljebb a te kifejezésed elegánsabb. Azt én is megállapítottam, nem kis csodálkozással, hogy Chaplin a már akkor (1940) 20-30 éves poénjait, gesztusait süti itt is el, és azokat a manírjait hozza be a filmbe, amiket számtalan rövid és némafilmjében használt. Mindezt egy tényleg háborús azaz háború- és diktátorellenes hangosfilmben. Kései filmjei közül úgy emlékszem, tetszett a Rivaldafény, de régen láttam és kellemes meglepetés volt A hongkongi grófnő, amit úgy 20 éve, de előtte mindig azt olvastam róla, hogy anno nagy bukta volt. Ahhoz képest nekem egész jól bejött. (Amúgy privátban?)
2018 nov. 24. - 22:26:05
2018 nov. 24. - 22:26:05
Azért ez végül is egy propagandafilm, csak olyan módon és olyanokkal megcsinálva. akik nagyon értettek a filmezéshez.
Persze, ahogyan a filmek egy jórésze, ez is egy pillanatkép, egy korszak tükre.
Így valóban meghaladott lehet, de, hogy elavult lenne? Sajnos nagyon is azért érezhetők benne a párhuzamok...
Az eszközök egy jó része klasszikus burleszk, amiktől Chaplin soha sem tudott "megszabadulni". Ezek már a '40-es években sem voltak "korszerűek", bár még a némafilmes korszak után még sokan "érthették". Talán ezért sem tudott a kései filmjeiben már annyira sikeres lenni.
2018 nov. 24. - 17:15:19
2018 nov. 24. - 17:15:19
A vígszínházi előadásra készülve úgy gondoltam, meg kell nézni az alapművet. Megnéztem.
A (nagy) diktátorral is az a helyzet mint a többi régi (múzeumi filmmel) és mint a múzeumi autókkal, magyarul az oldtimer-ekkel: szépek, tiszteletreméltók, nagy becsben tartjuk őket, mert értékesek. De elavultak. A régi filmek is és a régi autók is, mese nincs. Azaz van mese, hiszen A diktátor is egy mese. Egy mese, ami egy rémisztő valóság találó, de ma már teljesen anakronisztikus karikatúrája. Még akkor is, ha a világ a jelek szerint abba a baljós irányba tart, amiben e film elkészültekor már leledzett.
2013 máj. 30. - 13:50:38
2013 máj. 30. - 13:50:38
Chaplint, többször is! Hallgatni! http://www.youtube.com/watch?v=dkaoYTLWCRM
2013 máj. 20. - 23:53:52
2013 máj. 20. - 23:53:52
:)
A diktátor nõi vonásának ábrázolása - labdázik a földgömbbel - azért zseniális a film egészéhez képest is, mert megmutatja a diktátor lelkében lapuló összes olyan félelmet, amely nem Önazonos. Azaz a Férfi - nagybetûvel, az összes pozitív tulajdonsággal - az nem képes diktatúrára, annak nincs szüksége erõszakra, hogy erejét megmutassa. Az erõszak ál-erõ, azaz hamis. Nem szabad az erõt összekeverni az erõszakkal. A diktátor erõszakos, mivel hasonlítani akar az erõs Férfira. Mivel az erõszak hamis, eszért a diktátor is óhatatlanul hazug...
2012 szept. 08. - 03:00:56
2012 szept. 08. - 03:00:56
Nem akarok megbántani senkit,de akinek ez a film nem tetszik,az nem ért a filmekhez,és ne írjon véleményt!!!Nézze a sok mostani bugyuta amerikai filmet,ami idióta tinikrõl szól,fingós ,"csúnyánbeszélõs" poénokkal!Chaplin nagyon nagy zseni volt,nagyon sok mondanivalója van az egész filmnek!!!Szerintem mindenidõk egyik legnagyobb alkotása!!!!!!
szavazat: 10/10 2012 jan. 02. - 11:55:28
2012 jan. 02. - 11:55:28
Egy szörnyeteg is lehet mulatságos. Zseniális. Slussz. És bátor, merész. Nem farokbehúzóan megalkuvó.
szavazat: 9/10 2011 máj. 16. - 23:14:08
2011 máj. 16. - 23:14:08
Ezt a filmet megnézve az ember rájön, hogy valami nagyon elveszett a filmkészítés iparágban... Nagyon szép és hatásos film lett!
szavazat: 10/10 2011 ápr. 08. - 15:56:13
2011 ápr. 08. - 15:56:13
ezt kurva sokszor megtudom nézni!unhatatlan!
2011 márc. 20. - 17:51:05
2011 márc. 20. - 17:51:05
Nekem megvan a filmgyûjteményemben.
szavazat: 10/10 2010 dec. 19. - 23:15:41
2010 dec. 19. - 23:15:41
jaja eccer.. aztan kb fel evente megeccer.
2010 dec. 04. - 15:00:33
2010 dec. 04. - 15:00:33
ez a Magyar táncokra borotválás, ez epic
szavazat: 10/10 2010 dec. 03. - 23:00:34
2010 dec. 03. - 23:00:34
az.
méghozzá az igényes fajtából!
zseniális.
2010 dec. 03. - 20:05:01
2010 dec. 03. - 20:05:01 OFFTOPIC
víg-já-téééék???
2010 okt. 24. - 16:12:48
2010 okt. 24. - 16:12:48
Nem szeretem Chaplin filmjeit, de teljesen egyetértek. ez nagyon jó.
szavazat: 10/10 2010 szept. 25. - 09:40:15
2010 szept. 25. - 09:40:15
egy olyan 10 chaplin filmet láttam, de ez volt a legjobb közülük.

a világon legtöbbször levetített film a mai napig, úgy tudom
2010 szept. 05. - 02:09:25
2010 szept. 05. - 02:09:25
Bevallom még nem sok Chaplin filmet láttam,de ezek után bepótolom a hiányosságaimat.Nagyszerû színész,rendezõ,film...az egész úgy volt tökéletes és humoros,ahogy volt.10/10
szavazat: 9/10 2010 jún. 03. - 14:00:13
2010 jún. 03. - 14:00:13
Na látod! Van elõnye, ha az ember legalább olvasni megtanul a suliban! :)
szavazat: 10/10 2010 jún. 03. - 12:34:42
2010 jún. 03. - 12:34:42
Csak annyit tudok mondani, hogy Hitlet beszédei és egész ideológiája abszurd, több helyen egyenesen ellentmondásba ütközik.
Összes hozzászólás