A háború áldozatai

Bakancslistához adom
Casualties of War
amerikai háborús filmdráma, 113 perc, 1989

Értékelés:

70 szavazatból
Szerinted?

A vietnami háború idején öt amerikai katona indul járőrbe. Négy harcedzett, sokat, sőt túl sokat tapasztalt veteránhoz egy frissen bevonult gyalogos csatlakozik. Még sejtelme sincs róla, mennyire más a háború, mint ahogy azt otthon elképzelte. Társaiban viszont már alig maradt emberi érzés. Olyan dolgokra is képesek, melyektől újonnan érkezett társuk még iszonyodik. Azt azonban nem tudja eldönteni, hogy ha szükséges, nyíltan is szembeforduljon-e a többiekkel. Márpedig a járőr katonái elhatározzák, hogy egy szomszédos faluból elrabolnak maguknak egy helybéli lányt...

Stáblista:

Szereplők

Alkotók

Díjak és jelölések

Hozzászólások

Szerinted?
9/10
Filmekmindig 2023 nov. 14. - 13:41:01 9/10
Ha valakinek nem volt eddig teljesen tiszta, hogy miért utálták az amerikaiakat Námban, ebből a filmből mindent megtudhat.
Mindegyik színész jól hozza a fiatal, éretlen sorkatona figurát, némelyik - Reilley-mintha értelmi fogyatékos is lenne. Lecsupaszított történet:kis előzmény harc, váratlan halállal, utána maga a brutális story, végül a következmények. Semmi "otthon nosztalgia", levélírogatás, csak a lényeg. A tartalom elolvasása esetén végig fokozódik a feszültség a tervtől a végrehajtáson át a kényszerű gyilkosságig,egyébként a nézőnek hirtelen jön a feneketlen aljasság a nővadászattól az elkövetett tettekig, s a végén már akarjuk, hogy így vagy, úgy de záródjon le a történet. Többször nézhető és szerintem nézendőek film.
9/10
eranthys 2018 dec. 21. - 23:43:33
Félelmetes ez a film, voltam katona, ott is voltak gecik. Jó, hogy nem volt háború. Hadgyakorlat volt 4, egy év alatt. Tápos geci voltam. Gépesített lövész.
vino-et-veritas 2017 jan. 02. - 08:47:01
Ahogy a Szakasznál, itt is az újabb szinkron a leggyengébb pont.
Elõször, mintha feliratosan láttam volna. Az OK, de ez a mostani szinkron megint "öli" a filmet...
(Az AMC mindkettõnél mellényúlt, ha ezzel vette meg....)
barna pólós 2016 júl. 12. - 19:54:26
Jó film, ha nem is A szakasz-kategória, jó a zene. Fox nagyon furcsa ebben a szerepben. Nem értem, hogy ilyen esetekben miért hagyják a katonák, hogy társaik ártatlanokat "bántsanak", hogy finoman fogalmazzak. Én bármit megtennék az ilyen gazemberek ellen, még ha egy hadseregben is lennének velem. Fõleg, hogy a legmodernebb fegyvereim lennének. Legalábbis ha a hadsereg annyira a rossz oldalon állna tradicionálisan, így ezek a bûnözõk is, mint a filmben lévõ hadsereg.
stampo 2016 júl. 10. - 20:56:06 Előzmény cperger
Barátom, bocsáss meg, hogy ezt mondom, de rendkívül tájékozatlan vagy. Jasinbure írt kettõt (A szakasz, Született július 4-én), én még két klasszikust hozzáteszek: Apokalipszis most, Hair. Folytassam? A háború áldozatait én is csak most láttam, pedig 1989-es. A végét didaktikusnak érzem, ettõl eltekintve: nagyon jó film. Nem hittem volna, hogy sok újat lehet mondani nekem Vietnámról. Tévedtem, több évtized távlatából is. Vendomm szerint kidolgozatlanok a karakterek. Szerintem pont ellenkezõleg.
2/10
Nótárius 2015 okt. 15. - 14:10:53 2/10
Megkérdõjelezhetetlenül hiteles alaptörténetû film (Az ilyeneket egyébként nagyon kedvelem!), kiváló színészekkel, nagyszerû zenével, de számomra kizökkentõen hiteltelen és kidolgozatlan karakterekkel, helyzetekkel és cselekményvezetéssel. Szerintem. Sajnos.
Jasinbure 2015 szept. 28. - 13:20:50
Miért A szakaszt, vagy a Született július 4-én-t hogy engedhették?
10/10
dexpunk 2015 febr. 13. - 09:21:04 10/10
Michael J. Foxból ki nem néztem volna egy ilyen karaktert - remek, illúzióromboló film a vietnami jenki kereszteshadjárat valódi arcáról.
10/10
cperger 2011 máj. 01. - 21:30:09 10/10
A film nagyon demoralizáló és felkavaró ez a film,mely bemutatja,hogy az USA hadserege sem szent,mint ahogyan azt a propagandájuk állítja. Nem is étem,hogy a hadsereg lobbija,hogyan engedhetett egy ilyen filmet megcsinálni....... Röviden egy szóban hátborzongató,de 10/10
8/10
NADALFAN 2010 aug. 05. - 20:04:17 8/10 Előzmény luko
hát igen a rosz fiúkat jól alkítja.maga a film elég nehéz témát boncolgat -nehéz is igazságot tenni ,de azért inkább a -felé hajlok még a háborúban is muszáj homo sapiensnek maradni-ha néha lehetetlennek is tûnik.
10/10
luko 2008 febr. 24. - 21:56:12 10/10
A története ugyan néha vontatott, de mégis nagyon jó film, és érdemes megnézni. Sean Penn nagyot alakít.