A Napba öltözött leány

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott magyar zenés film, 138 perc, 2006

Értékelés:

19 szavazatból
Szerinted?

"A 75. évfordulóját ünneplő Ezer Székely Leány Napja hagyományos rendezvény záróakkordjaként, 2006. július 1-jén Koltay Gábor rendezésében A Napba öltözött leány című rockoperát láthatták a Csíksomlyóra zarándokolt emberek.
A mű alapja a Csíksomlyói Pünkösdi Búcsú egyik eredettörténete. 1567-ben János Zsigmond erdélyi fejedelem a gyergyói és a csíki székelyeket erőszakkal akarta unitárius hitre téríteni. Pünkösd szombatján nagy sereggel érkezett Csíkba, hogy érvényt szerezzen akaratának. A székelyek ellenállását a gyergyóalfalusi István pap szervezte meg. A Tolvajos-tetői ütközet alatt az asszonyok, a gyermekek és az öregek a csíksomlyói templomban imádkoztak, kérték a Babba Mária - a Szűzanyát, ma is így nevezik a csángók - közbenjárását, segítségét. A hagyomány szerint a győzelem emlékére rendezik itt meg azóta is minden évben a Pünkösdi búcsút, mivel a Csíki és gyergyói székelyeket a Szűzanya megtartotta az ősi, római katolikus vallásukban."

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
Kit Fisto 2018 szept. 25. - 19:06:41 Előzmény szine
Szerintem csak szarkazmus, afféle vicc, két smiley is jelzi. :)
10/10
szine 2018 szept. 22. - 02:13:56 10/10 Előzmény ceia
Bölcsebb lettél volna ha csendben maradsz. Rockopera az egyfajta musical. Az hogy ha nem szereted ezt, akkor mit keresel itt. A címen meg feleslegen kattogsz.
ceia 2013 máj. 20. - 11:52:29
Hogy én mennyire utálom az ilyen dolgokat.. "rockopera" te jó ég. Sem az operát, sem a rockot nem szeretem. És hogy lehet a Napba öltözni?? Nem lehet, hogy az (k)öltözött akart lenni? :) Azt még én is megnézném, technikailag ugyebár.. az nagy kihívás lenne. Hiszen ott szörnyû, hogy milyen hõség van. Én biztos nem szeretnék oda költözni. De megnéznék egy olyan filmet, amiben valaki odaköltözik. :D
zolimaci 2013 máj. 20. - 11:24:53
Hát ez borzalmas.
adamnagysweetmovie 2012 máj. 25. - 22:25:44
Remélem egyszer a 2006-os forradalomról, a 2010-es alkotmányozó választásról és a 2012-es két békemenetrõl is készíthet a 2 Koltay õszinte hangú rokkoperát, amiben természetesen Dörner hangja dörgé az Úrt.
Arton 2011 jún. 13. - 18:23:36
Akkor most jó a József Attila Színháznak, hogy mégsem õ a tótumfaktum arrafelé? Mivel dilettáns karrierista, talán igen.
bicajos1959 2011 jún. 13. - 17:26:58 Előzmény E63
nálam is csúszik a hang,TÁTIKA
Ford Mustang 2011 jún. 13. - 16:51:04
És ezt most miért kellett kétszer elküldeni? :D
1/10
lindorf 2011 jún. 13. - 16:45:43 1/10
10 perce kapcsoltam ide, elborzadva nézem ezt a playback-szánalmat. Szégyen és gyalázat.
Zsófia 2011 jún. 13. - 16:41:01
A hozzászólásod érthetetlen,én nézem és nálam érthetõ minden szó és nincs a hanggal sem hiba.
Lehet,hogy rossz a napod?
Nekem nagyon tetszik és örülök,hogy Koltay összehozta
1/10
lindorf 2011 jún. 13. - 16:39:36 1/10
10 perce kapcsoltam ide, elborzadva nézem ezt a playback-szánalmat. Szégyen és gyalázat.
E63 2011 jún. 13. - 16:39:32
Akkor vegyél egy új tévét, mert a hanggal semmi baj nincs, és a szöveget is tökéletesen lehet érteni. Az más kérdés, hogy maga a darab milyen...
Béciman 2 2011 jún. 13. - 16:02:49
Éppen most rögzítem a mûsort DVD-re, de ha meg is tartom, maximum csak elrettentésül.
Hogy ilyen mocskos minõségû hangot, pláne egy zenés darabban ne lehessen leadni egyetlen tévében sem!!!
A szöveg érthetetlen!
Koltayt pedig el kellene tiltani a magyar témáktól. Rendezõi tehetségtelensége garancia arra, hogy bármilyen darabot tönkretegyen.
Ha valaki már látta az "István, a király" királydombi filmre vitt elcseszett változatát, az tudja, mirõl beszélek.