Álom és szerelem - Földi paradicsom

Bakancslistához adom
Rosamunde Pilcher: Gefährliche Brandung
német romantikus dráma, 89 perc, 2011

Értékelés:

11 szavazatból
Szerinted?

Paul Gilmore, egy karizmatikus anglikán lelkész, hamis vádaskodás alapján büntetésből áthelyeznek Cornwallba, Saint Marybe. Ott nem éppen derűt, jókedvet sugárzó feltételek köszöntik. Az áthelyezés hátterében névtelen feljelentő levelek tucatja sorakozik, amiket egyértelműen valaki a tiszteletes környezetéből küldhetett, hiszen rávonatkozó részletes adatokat is tartalmaznak. A vád súlyos, miszerint a lelkész viszonyt folytat a gyülekezet egyik tagjával, ráadásul egy kiskorúval. A botrány elkerülése végett a -, felette bíráskodó testület természetesen - a gyülekezet érdekét figyelembe véve dönt az áthelyezés mellett. A vád alaptalanságát a tiszteletes nem tudja bizonyítani. Püspöke azt ajánjla Paulnak, ha újra megnősülne, azzal elhallgattatná a rossz nyelveket…

Az, hogy a vádaskodás hátterében a saját házvezetőnője, Miss Jane Calder állna, arra a jóhiszemű tiszteletes még gondolatban is képtelen lenne. Jane a húga halála óta a tiszteletes házvezetőnője, és azt a nyilvánvaló szándékát, hogy ennél több szeretne lenni, Paul tiszteletes bizony nem veszi észre.

A település inkább a szörfözés fellegváraként ismert, és a hívők közössége is fokozatosan zsugorodik, aztán a templomtető is beázik… Brad Tyler, egy sikeres szörfgyártó-vállalkozó meg akarja szerezni a templom épületét, majd lebontani és annak a helyén kiépíteni a cég új központját. Úgy tervezi a munkálatokat Penelope Moore, egy gyermekét egyedül nevelő nő vezetné, akinek a férje egy szörfbalesetben évekkel ezelőtt vízbefulladt.

Mr. Tyler fia, Justin nem éppen szerénységéről híres ügyes szörföző, aki valószínűleg a helyi rendezésű szörfversenyt meg is fogja nyerni, Mia elkeseredve jegyzi meg az anyjának, minden bizonnyal megverné ezt a szájhőst, de még rendes szörfdeszkája sincs…

Brad a család egyik régi barátja és már régóta szerelmes Penelopéba, akinek a férje három éve halt meg. Amikor a nő megkapja ezt a megbízást, igen meglepődik, de elfogadja. És egy közös reggeli során Brad meglepi Penelopét egy jegygyűrűvel is…

Mielőtt Penelope a lányának, Miának a közelgő esküvőről beszélni tudna, a lánya találkozik Paul Gilmore tiszteletessel, aki Mia kölcsönkapott szörfdeszkáját kihalássza a vízből. Mia megígérte az anyjának, hogy soha többé nem fog szörfözni, éppen ezért rábeszéli a lányt a tiszteletes, mondja azt, hogy az ő szörfdeszkája ez…

Pault az első találkozásuktól elbűvöli Penelope. Jane elkeseredett dühvel veszi ezt tudomásul és alattomos intrikákba kezd, hogy a kezdődő szerelmet, Paul és Penelope között -, még csírájában elfojtsa. Jane Paul iránt érzett beteges, elfojtott érzelme minden érintett fél számára nem csak boldogtalanságot, hanem életveszélyt is hordoz…

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
grosz_i 2019 aug. 30. - 13:27:14 10/10
Rosamunde Pilcher 1924 – 2019

Valami különösnek kell lennie abban, hogy egy ilyen nevű szerzőnek, mint Rosamunde Pilcher, akinek a regényei, filmjei világszerte ismertek. Valószínű a sikerének titkára egyszerű rájönni: boldogság, pénz és happy end.
Regényei, elbeszélései és filmjei egy olyan világban játszódnak, ahol még mindig látszólag valamilyen rend uralkodik. Olvasók, nézők milliói szenvedélyesen várják, olvassák, vagy éppen nézik valamelyik könyvét, vagy filmjét. Jól megírt, mély érzelmekről szóló novellák, nagyon érdekes, szép családi szágák és romantikus szerelmi történetek beágyazva titokzatos intrikákba és melankolikus szerelmi drámákba.
Mély betekintést nyerhetünk szövevényes családi történetekbe. Szeretettel, meleg szívvel és meghatóan teszi elénk az életről szóló, szinte valósnak hihető újabb és újabb élettörténeteket. Lenyűgöző kalandos utazásokkal visz el bennünket családtörténetekbe. Elbűvölően mesél Cornwall és Skócia meseszép tájairól, kastélyokról, cottage-okról és a bámulatos angol tengerpartról. Felejthetetlen kikapcsolódást biztosít a szépre, harmóniára vágyóknak egy-egy estére.
Az élet közeli történetei továbbgondolásra ösztönöznek, tudunk rajta nevetni, szórakozni, talán olykor-olykor sírni is…

Elhunyt Rosamunde Pilcher bestseller író

Szerelmes idillikus családtörténetek, románcok hozták meg a 63 éves Rosamunde Pilchernek a világsikert, amelyet követően egymás után írta a bestseller regényeit, novelláit. Nos, a sikeres írónő Skóciában, elhunyt.

Rövid betegség után Rosamunde Pilcher, a bestseller író 2019. febr. hatodikáról hetedikére virradó éjszaka elhunyt. Ezt a hírt közölte a BBC Radio Cornwall és a „Guardian". A tulajdonképp világszerte népszerű írónő 94 éves volt.
Az egész világon több mint 60 millió eladott példány jelzi a sikerét, amellyel tulajdonképp a jelenkor legsikeresebb szerzője. Történetei családi idillek, szerelmi bánatok, csalódásokat követően kialakult párkapcsolatok és baráti kapcsolatok körül forognak.

Rosamunde Scott 1924-ben egy tradicionális tiszti családban született Cornwallban és az anyjánál nőtt fel, miközben az apja Burmában teljesített szolgálatot.

Az iskolai évei után a II. Világháború során titkárnőként szolgált önkéntesként az Egyesült Királyság Külügyminisztériumhoz tartozó Women's Royal Naval Service-nél Sri Lankán és Indiában. A világháborút követően feleségül ment Graham Pilcher textilipari vállalkozóhoz és 1947-ben Skóciába költöztek, és ott is élt haláláig. A házasságból négy gyermekük született, közöttük Robin Pilcher, aki szintén sikeres író lett.

Pilcher ifjúkorától írt, először csak rövid történeteket, kisregényeket "Jane Fraser" álnéven. Ezek az írásai alig voltak ismertek. 1987 hozta meg számára az áttörést a Kagylókeresők családregényével - abban az időben Pilcher már 63 éves volt. Penelope szívbemarkoló története, aki visszatér egy szívinfarktus után Cornwallba, ahol megélte ifjúkori és élete nagy szerelmét. A történet többmilliós sikerkönyv lett.

Ezt követően minden Pilcher könyv felkerült a bestseller listára. Az elbűvölő, szenvedélyes angol tájleírások szinte egyedi márkajelévé tették. Az utolsó regényét a Téli napfordulót 2000-ben írta.
A német ZDF több mint száz regényét vagy elbeszélését megfilmesítette és a Herzkino sorozatban a ZDF legközkedveltebb adásai közé kerültek, minden egyes filmjét átlagosan többmilliós nézőszám jellemezte.