Film

Angi Vera

magyar filmdráma, 92 perc, 1979 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott

Értékelés:

44 szavazatból
Szerinted?

1948. Angi Vera, az árva lány egy vidéki kórházban segédápolónő. Miután nyíltan bírálta a munkahelyén lévő tűrhetetlen állapotokat, a vezetés jobbnak látta, ha bentlakásos pártiskolába küldik a szókimondó lányt. Ott hamar pártfogóra talál, a régi aktivista, Traján Anna személyében. Annából a mozgalom és az átélt szenvedések kiölték az emberi érzéseket, megvet és gyűlöl mindent, ami másokat boldoggá tesz. A megszeppent és befolyásolható Angi Verát sikerül maga mellé állítania, és elkezdi a lány "ideológiai" nevelését.

A film az ötvenes évek léleknyomorító világát mutatja be, azt a korszakot, amikor még a rendszer hívei is bármikor áldozattá válhattak.

Forgalmazó: Örökmozgó

Kövessen minket a Facebookon!

Stáblista:

Szereplők

Alkotók


Vélemény:

2017 szept. 02. - 18:40:46
2017 szept. 02. - 18:40:46

Ma is levetítik ezt a filmet, amely gyerekkoromban(80-as évek) távolinak, de legalábbis távolodónak tûnt, késõbb (1989 után) történelminek, egy letûnt kor \'dokumentációjának\' , most a 2010-es években pedig rengeteg aktuális áthallással (központi, egységes, kritikát nem tûrõ kommunikáció, agitprop. vs értékrend, illetve listák, állások, üzletek, karrierek párt(maffia)hûség alapon, ami elég döbbenetes.

2016 ápr. 15. - 08:34:12
2016 ápr. 15. - 08:34:12

Jó volt benne Pap Vera kétség kívül. Engem azonban leginkább Konrád Antal alakítása nyûgözött le. Tökéletesen alakította a fontos elvtársat, aki mindenkitõl elvárja a szigorú önkritikát. Az embernek a háta borsódzott a tekintetétõl. Az meglehetõsen émelyítõ, hogy most ezeknek a szellemi örökösei és a jogutódjai féltik nagy hangon a demokráciát.

szavazat: 9/10 2016 ápr. 14. - 19:51:20
2016 ápr. 14. - 19:51:20

Nagyon jó film, remek korrajz, remek színészek. Hát igen, akkor még tudtunk filmet készíteni. Mondjuk voltak is jó színészek...

2015 márc. 22. - 04:44:41
2015 márc. 22. - 04:44:41

Pár hozzászólás...erre a zseniális MAGYAR filmre....Mi semmit és senkit nem tudunk megbecsülni.
A mûvésznõ, aki Angi Verát alakitja...hát az USÁ-ban sokszoros Oscar dijas lenne. De õ itt maradt nekünk... a Vig vagy a Pestiben.
Tegyük össze a kezünket...Pap Vera min. Meryl Streep kategória...Azt hiszem elfogult vagyok...nekem jobb, mint a Vaslady.
Bár adhatnék neki egy Életmû-Oscart!!

2014 febr. 08. - 15:57:22
2014 febr. 08. - 15:57:22

Nem a korhûség kedvéért nem borotválták, hanem mert a film készítésekor még bõven minden nõ szõrös hónaljjal mászkált egész Kelet-Európában.

2014 febr. 05. - 11:40:05
2014 febr. 05. - 11:40:05

:))))

Amikor a film készült, még nem volt divat a minden csupasz. Sõt, még a nyolcvanas években sem, csak nézz meg egy akkori Playboyt.

2013 nov. 26. - 19:07:40
2013 nov. 26. - 19:07:40

Valóban nem egy utolsó szempont a szép nõk látványa, sõt!
Egyébként érdekes volt látni, hogy a korhûség kedvéért a nõknek még a hónalja sem volt borotválva, hogy egyéb helyekrõl ne is beszéljünk...

2013 ápr. 27. - 09:25:43
2013 ápr. 27. - 09:25:43

Tudja valaki, hol forgatták? Van egy tippem, pl. nagyon ismerõs az állomás.

2013 febr. 16. - 20:42:23
2013 febr. 16. - 20:42:23

Kár hogy a DunaTV a 16:9-es változatot adta így levágták a lényeget:

2013 jan. 29. - 14:22:25
2013 jan. 29. - 14:22:25

Dear Lesa!
Unfortunately, this film is a Hungarian one.
Isn't it a problem that you don't understand it?

2013 jan. 29. - 14:20:28
2013 jan. 29. - 14:20:28

Zseniális film!

Az egyik kedvencem.
Kiválóan megrajzolt figurák, remek színészek.
És nem árt megnézni azért sem, hogy lássuk, merre tartunk :-((((

szavazat: 10/10 2013 jan. 27. - 22:58:33
2013 jan. 27. - 22:58:33

Egészen pontosan 1948-49 telén játszódik a film... (a történeti hûség kedvéért..:-)

szavazat: 10/10 2013 jan. 27. - 13:05:39
2013 jan. 27. - 13:05:39

Ez a film alapmû az ötvenes évekrõl. De nem csak azoknak ajánlom, akiket érdekel a történelem, hanem aki a magyar film csúcskorszakából (60-as, 70-es, 80-as évek)) szeretne megnézni egy kiemelkedõ alkotást.

2010 aug. 03. - 17:19:41
2010 aug. 03. - 17:19:41

Exuse me cause I'm not speaking hungarian.I would like to download Angi Vera.Send me link. Thanks in advancefrom Lesa.

2010 aug. 03. - 17:18:14
2010 aug. 03. - 17:18:14

Exuse me cause I'm not speaking hungarian.I would like to download Angi Vera.Send me link. Thanks in advancefrom Lesa.

2006 júl. 18. - 19:26:32
2006 júl. 18. - 19:26:32

...és amirõl nem ír az ismertetõ, hogy azért érdemes megnézni, mert meztelen nõ van benne...! :-)

Budapest Bár a MÜPÁban
Budapest Bár a MÜPÁban

2018. október 22., 20:00, MÜPA

Jegyvásárlás