Árvíz

Bakancslistához adom
Flood
14 éven alul nem ajánlott angol-dél-afrikai-kanadai katasztrófa film, 110 perc, 2007

Értékelés:

77 szavazatból
Szerinted?

London lakóinak a brit történelem legnagyobb természeti katasztrófájával kell szembenézniük, amely pusztulással fenyegeti a brit fővárost is. Az óceán felől érkező vihar Skóciában letarolja Wick városát. Néhány szakértő szerint ezzel ki is adta minden energiáját a vihar, ám Morrison professzor (Tom Courtenay) nem így gondolja. Már korábban kifejtette, hogyha a Temze-gátat nagy árhullám éri el a tenger felől, akkor képtelen lesz megvédeni Londont, és vízáradat árasztja el a belvárost. Mivel senki sem hallgat Morrison professzorra, kapcsolatba lép a menyével, a gátszakértő Sammel, és figyelmezteti őt közelgő veszélyre. Sam külön él a férjétől, Morrison fiától. Rob mérnökként (Robert Carlyle) dolgozik a gáton. Alig néhány órájuk maradt, hogy megpróbálják megmenteni a Londont a pusztulástól. Amikor a katasztrófa bekövetkezik, pontosan úgy, ahogy azt a professzor megjósolta, a város vezetése válsághelyzetet hirdet. Mindent eszközt megragadnak annak érdekében, hogy az irányításuk alatt tartsák az eseményeket.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Szereplők

Rob Morrison
Samantha 'Sam' Morrison
Leonard Morrison
Patricia Nash

Hozzászólások

Szerinted?
4/10
stupek2 2016 jún. 26. - 12:10:06 4/10
Igen sok hülyeséget zsúfoltak össze ebbe a katasztrófafilmbe.
Spoiler
Már az elején 5-6 métert emelkedik a faluban a vízszint, olyan gyorsan, hogy alig van idõ a padlásra menekülni, de a legnagyobb hülyeség a padlás csukott ablakán kifelé kiabálni, holott sehol egy szomszéd, hõleg 6 méteres magasságban.
Ilyen buta miniszterelnök helyettest, mint ez a POIROT még nem láttam a földön. Csak kérdései vannak és hazugságai, de sehol egy saját döntés.
A meteorologusok sincsenek toppon. Nem tudják megmondani, mere halad az ár.
A közeledõ veszély ellenére mindenki ugyanúgy közlekedik, pláne a metróban!

Az összes ilyen katasztrófafilm egy felfújt lufi értelmetlenül cselekedõ emberekkel, tudósokkal, és a végén mindig egy szem ember menti meg a világot.
Elhisszük mi ezt?
1/10
a bal mellsõ lábam 2016 márc. 04. - 01:35:02 1/10
Köszönjük a portnak, hogy nem írták ki Tom Hardyt, és így nem árasztották el pontokkal ezt az "alkotást". Így kevesebb embernek megy rá fölösleges órája, mert nem veri át a 7,x-es pontszám. A 4,x közelebb van a valósághoz (IMDB)
10/10
Geraldine 2012 febr. 24. - 09:40:31 10/10
10/10. Nagyon tetszett, végig izgultam, mindig volt valami para, hogy "na most mi lesz?". Én DVD-rõl néztem, és így baromi jó volt, lehet én is uncsinak tartottam volna ha a tv-ben nézem és a 106 perces filemt félbeszakítják 4x 15 perces reklámokkal, mert így nem lehet fenntartani az izgalmat. Mint ahogy már semmit nem élvezek a TV-ben a reklámok miatt.

David Suchet miatt vettem meg a DVD-t, és szívesen újra fogom nézni ezt a filmet!
5/10
M.Zs.F 2011 okt. 15. - 22:16:47 5/10
Egy B-C kategóriás filmrõl van szó, de onnan a jobbak közül szerintem.

10/5
10/10
Bundschuh András 2010 máj. 30. - 18:59:23 10/10
nagyon jó a film!
2/10
GrafUr 2010 máj. 30. - 14:07:02 2/10 Előzmény Mozes50
Mozes: Nem csak egy adó van, de nekem úgy tûnt, mintha itt a film fórumán elsõsorban ahhoz kellene hozzászólni. Nem sírtam, hanem óva intettem az igényesebbeket ettõl a filmtõl, majd pedig cselekedtem is, ahogy írtam: kikapcsoltam a TV-t. :) De köszönöm a jótanácsokat!
2/10
GrafUr 2010 máj. 30. - 14:05:56 2/10 Előzmény hmjt
Igazatok van, Robert Carlyle és David Suchet valóban letettek már valamit az asztalra, de ez a valami nem az volt! Ebben a filmben pocsék volt az õ alakításuk is... Robert Carlyle minõsíthetetlenül pocsékul játszott például amikor az telefonnal a fülén tereprallizó barátjáért aggódott, majd amikor megtudta, hogy mi lett vele... Mû érzelmek, mû tekintetek, amibõl egyáltalán semmi nem jött át. Nem mondanám nagyszerû színésznek, de valóban nem rossz, ezért nem is értem, hogy itt miért ilyen pocsék az alakítása.
8/10
ildiko90 2010 máj. 30. - 12:10:37 8/10
Jó film, tegnap láttam másodjára. :) Elég megható volt az a rész, amikor lassítva mutatták a halottakat a vízben és közben valami szép zene szólt.
10/10
gjorg 2010 máj. 29. - 23:21:19 10/10 Előzmény gjorg
Változatlan a pontszám!
Mozes50 2010 máj. 29. - 22:06:35
Csak egy adó van a tévéden haver? Vagy elveszett a távirányító?
Ne sírjál, hanem cselekedj!
hmjt 2010 máj. 29. - 21:40:59
A film valóban fos, de Rober Carlyle mióta tartozik a pocsék színészek közé?
xy1000 2010 máj. 29. - 20:43:50
David suchet jó benne :D
2/10
GrafUr 2010 máj. 29. - 20:40:49 2/10
Hoppá, most nézem, h nem is fél órát néztem ebbõl a szemétrevalóból, hanem majdnem egy teljes órát!! Atyaég... 1 óra alatt semmi sem történt, nem csoda hát, hogy a falat kapartam, és végül igen nagy lendülettel, dühbõl kapcsoltam ki a TVt...

Börtönökben kéne ezt vetíteni, végtelenítve... Igazi kínzás lenne!
VAZ-2108 2010 máj. 29. - 20:31:41
ÁÁÁ az elején a nõ paskolja az ablakot és várja, hogy mefulladjon. Ahelyett, hogy kitörné.LOL. Remélem a film többi része azért jó, ha megint adják és lesz idõm megnézem.
2/10
GrafUr 2010 máj. 29. - 20:30:56 2/10
Hát, ennyire szánalmasan rossz, vontatott, erõltetett és pocsék színészekkel összerakott filmet nem nagyon láttam még... Iszonyatosan unalmas, erõltetett benne minden szál, és hegyekbe halmozzák benne a sok butaságot.
Ez úton gratulálok a TV2-nek, amiért ilyen pocsék minõségû filmért PÉNZT adott, és még képes fõmûsoridõben, rendszeresen le is nyomni a nép torkán... Hát, én valamivel több, mint fél órányi szenvedés után inkább kikapcsoltam, mert tényleg minden színvonalat alulmúl ez a "film". Egyszerûen megdöbbentõ, hogy mikre adnak pénzt, tudva úgy, hogy közben mikre nincs pénz...
szocsmarton 2010 máj. 25. - 18:07:18 Előzmény Petrapetrus
Nagyon jó film 10/10
7/10
Petrapetrus 2010 márc. 14. - 19:36:31 7/10
Ma majdnem megvettem DVD-n (London miatt), de egyelõre visszatettem a polcra... De azért beszerzem, és majd leírom, hogy tetszett...
4/10
Rahar 2009 dec. 01. - 14:22:56 4/10
Nekem nem tetszik ez a film, a történet tipikus, a színészek játéka gyenge, a megvalósítás is gyenge. Szerintem a történetben logikai hibák vannak, amint erre már egy másik hozzászóló is rávilágított. Például a Holnapután címû film hiába készült régebben, sokkal jobban kidolgozott a képi világa, ebben nagyon látszik a számítógéppel készült és/vagy módosított részek. A színészek érzelgõssége enyhén szólva is lerágott csont, rendkívül unalmas, jaj többet is tehettem volna... A történet annyira szegényes, például a vezetõségben a változatosság kedvéért már megint van egy kerékkötõ, a fõszereplõk el vannak válva, de ez a dolog megint összehozza õket, ez annyira, de annyira tipikus hollywood-i történet és természetesen a film végén minden szereplõ minden rokona megmenekült, a happy end természetesen elmaradhatatlan a film végérõl. Számomra ez az egész film rendkívül gyenge és nagyon unalmas, senkinek sem javaslom a megtekintését, felesleges idõpazarlás a megtekintése. Ezért 10 pontból 4 pontra értékeltem.
Magda11 2009 jan. 29. - 19:18:39 Előzmény gjorg
Pontosan errõl van szó! Egyetértek veled... nem azt kell nézni hogy ki hogy mit csinál... azt kell nézni hogy szembenéztek a nehéz feladattal ahogy a miniszterelnök helyettes és fõtanácsos asszony legnehezebb döntést hoztak... ami nagy felelõsséggel jár.... hogy megakadályozzák a katasztrófát....
atti1974 2009 jan. 25. - 17:50:48
Nekem a Holnapután nagyon bejön.(még ha el is túlozták erõsen)
Összes hozzászólás
Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu