Az élet egy csoda

Bakancslistához adom
Život je čudo
16 éven aluliak számára nem ajánlott szerb-francia-olasz romantikus vígjáték , 155 perc, 2004

Értékelés:

74 szavazatból
Szerinted?

1992. Bosznia. Luka, a Belgrádban élő szerb mérnök egyszer csak fogja operaénekes feleségét, Jadrankát, és tehetséges focista fiát, Milost, és leköltözteti a családot a semmi közepére, egy kis faluba. Az a terve, hogy egy olyan vasútvonalat építsen, amely összeköti Szerbiát Horvátországgal, turistaparadicsommá változtatva így a vidéket. A tájat színesítik a faluban élő vérbő karakterek, akik bármikor készek a mulatozásra, bármely pillanatban kitörhet egy kisebb fajta ünnepség, ivászattal-evészettel. Jadranka pedig, bár porallergiában szenved, bármikor kész operát énekelni. Szinte mindenki vak, és nem érzékeli a közeledő háború szelét. Így amikor az mégis bekopog az ajtajukon, eluralkodik a káosz. Milost behívják a hadseregbe, és szinte azonnal túszul is esik, Jadranka pedig lelép egy magyar zenésszel. A katonák egy muszlim nőt hoznak Lukának, legyen ő a túsza, hogy kicserélhesse majd a fiára. A környezetében egyedül Luka képtelen udvariatlan lenni a tússzal, végül még egymásba is szeretnek, ezzel komplikálva a túszcserét.
Bemutató dátuma: 2005. január 13. Forgalmazó: Budapest Film

Stáblista:

Díjak és jelölések

Hozzászólások

Szerinted?
wolfat 2020 júl. 01. - 10:52:39
Egy mondat a "Halál Szarajevóban" c. film beharangozójából kiegészítésként az előző hozzászólásomhoz: "Danis Tanović fantasztikus tempót diktál, de jóval visszafogottabban és okosabban süti el a kötelező balkáni kliséket és parabolákat, mint a műfaj nagy klasszikusa, a mára önmaga paródiájává vált Emir Kusturica."
wolfat 2020 jún. 07. - 13:29:31
Kusturica a 80-as években csinált néhány jó filmet; nekem különösen a „Cigányok ideje” tévésorozat változata tetszett. Úgy tűnik, az egykori Jugoszlávia volt az ő igazai közege, amelyet nagyon jól értett, és amelyet szellemesen, egyedi iróniával tudott megjeleníteni. Jugoszlávia széthullása után mintha azon művészek sorába került volna, akik ezt képtelenek voltak feldolgozni. Ha emberileg ez érthető is, a művészi teljesítmény nem ezen mérhető, hanem magán a produktumon, és ezt szem előtt tartva a 90 utáni alkotásai a legjobb esetben is csak a megelőző időszak utánérzései (Arizonai álmodozók), aprópénzre váltásai (Macskajaj), vagy gyenge kísérletek az új helyzet megragadására (Underground). „Az élet egy csoda” amolyan vegyesfelvágott, egy kicsit ez, egy kicsit az…, de összességében szerintem elég gyengére sikerült kutyulmány -, úgy értve, Kusturica legjobb filmjeihez képest. Külön érdekessége, hogy némi rálátást kaphatunk, a Kusturica-félék hogyan gondolkodnak, néznek ránk, magyarokra. Röviden: letudtak bennünket, ami abból a hitből eredt – amint jórészt az egész jugoszláv tragédia -, hogy az erő a lényeg, az erkölcs nem sokat számít. Van benne némi igazság sajnos, hosszabb távon azonban valószínűleg mégsem ennyire egyszerű a dolog.
5/10
Poothy Bickmann 2019 ápr. 05. - 22:36:52 5/10
Elkezdtem nézni, de sajnos nem bírom filmben a rengeteg káromkodást, fél órát bírtam, pedig szerettem volna megnézni., és Kusturicát bírom.
2/10
bamba 2011 febr. 05. - 11:59:35 2/10
aki nem látott még Kusturica filmet kedvelni fogja, s kedvet kap majd a többihez is! valószínû!
/ azonban nekem csalódás volt, de nagyon - 2. /
10/10
fzsuzsi_9 2010 dec. 10. - 14:02:02 10/10
A film egy csoda
9/10
hger92 2010 aug. 10. - 00:24:15 9/10
Nos, sok jó filmet láttam már, de ez valahogy nem sorolható sehova. Semmi köze az amerikai akciófilmekhez, ahol a metropoliszok utcáin zajlik az élet. Noha háború alatt játszódik a film, nem háborús, de még csak nem is egy kosztümös hollywoodi produkció. Ez egy ízes, hihetetlen hangulattal bíró film. Mindenkinek ajánlom aki egy kis kikapcsolódásra vágyik és ki akar lépni a szürke hétköznapokból, hogy aztán másfajta hétköznapokat szemlélhessen meg. Remek film.
10/10
Snatch17 2010 márc. 12. - 16:28:07 10/10 Előzmény fredi60
Nagyon jó film. Én is legalább 6x láttam..
Milos Djukic! 10/9
10/10
fredi60 2009 okt. 05. - 08:53:31 10/10
Régen nem láttam ennyire jó, "háborús" témájú filmet.
9/10
Z 2009 okt. 04. - 23:29:31 9/10
En szeretkeztem, o meg ette a szolot.
Na akkor tudtam meg, mi a csalodas.

Szerelem? Olyan az mint a drog. Isten orizzen meg tole.


Filimon János
Meditáció (részlet)

Más dolog mulatni
És megint más nevetni,
Más dolog elásni
És megint más temetni.

Ugyanaz szeretni!
Ugyanaz szeretni!
9/10
Z 2009 okt. 04. - 22:47:39 9/10
A gyorsasag es az erzes ugyanaz. A fenyben talalkoznak.

Az Isten nem egy vakmacska volt, mikor teremtette a vilagot!

A romantikus vigjatekot eros tulzasnak gondolom. En inkabb a drama kategoriaba sorolnam ezt a filmet.
far vik 2009 jún. 27. - 22:34:44
Nehezen nevezem ezeket a filmeket vígjátéknak, sokszor inkább keserûen mosolyog az ember... Jó film ez, és a magyar szinkronja is többnyire nagyon jó. Párszor meg lehet nézni és kicsit el ids gondolkodni közben, utána...
10/10
ladapeti 2009 jún. 27. - 14:50:15 10/10
Én is imádom.Többször is láttam moziban,DVD-n is megvettem.Kifejezetten szép film,Macska-jaj nyomába se ér.Underground meg végképp nem,az egyáltalán nem tetszett.De a zivot je cudo elõtt le a kalappal.10/10
Ness 2009 jún. 27. - 10:25:18
Nekem ez a kedvenc filmem. Talán kevésbé viccesek a karakterek, mint a Macskajajban és kevésbé megrázó a történet mint az Undergroundban, de nagyon erõs a hangulata és jól feldolgozza a témát. Persze nem egyszer nézõs.
Zvezdana 2008 nov. 20. - 20:29:21 Előzmény agregator
Nem láttam a filmet, de Nikola Kojo-t nagyon szeretem. A Mi nem vagyunk angyalok cimû filmben nagyot alakitott. Ajánlom mindenkinek, bár nem tudom hogy van e magyar fölirat hozzá.
10/10
agregator 2008 ápr. 29. - 21:42:50 10/10
nagyon jó kis film ez, mindenkinek ajánlom, akinek van agya!
shamanix 2008 jan. 06. - 22:51:43
hát ez a film gyenge, az arizona dream, cigányok ideje, underground szériának nyomába sem ér :(
boldez 2008 jan. 06. - 21:09:59
Nekem nagyon tetszett. Nem lehet akkorákat röhögni rajta mint a Macskajajon az tény, másfajta visszafogotabb humora van és elgondolkodtató film. Érzékelteti a dél-szláv háború és az etnikai gyûlölködés groteszkségét, értelmetlenségét és még van benne egy csodás szerelmi történet is. A mûvészi értéke magasabb sokkal mint a Macskajajnak.
69pty 2007 febr. 21. - 03:02:05
Magávalragadó.
A végén már mentem volna inkább velük,mint csacsi.