Az iguána éjszakája

Bakancslistához adom
The Night of the Iguana
amerikai filmdráma, 118 perc, 1964

Értékelés:

6 szavazatból
Szerinted?

A nem éppen erős erkölcsű fogadóst és a kiugrott papból lett idegenvezetőt egymás mellé sodorja az élet egy lepusztult mexikói szállodában, amelyet különösnél különösebb alakok látogatnak.
A film, amely Tennessee Williams színdarabja alapján készült, megkapta a legjobb jelmeznek kijáró Oscar-díjat a fekete-fehér filmek kategóriájában.

Stáblista:

Szereplők

Lawrence Shannon tiszteletes
Maxine Faulk
Hannah Jelkes
Charlotte Goodall
Hank Prosner

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
4427 2015 ápr. 29. - 09:03:21 Előzmény feketevipera
Elgondolkodtató, érdekes! Kösz!
Bónusz:
http://doktoriiskola.biforium.hu/tezisek/dragon_zoltan.pdf
feketevipera 2011 júl. 10. - 20:46:23
Számomra kicsit csalódást jelentett a film, azt hittem, többet fogok kapni. Az alaptéma egyébként a szexualitás, a férfi-nõ "küzdelem", az álszentek és az önmagukat vállalók harca, illetve az énkeresés, bár talán túlságosan is sarkítva kerülnek elõ ezek a problémák. A figurák sokszor idegesítõek voltak számomra, bár azért meglehetõsen egyénített mindegyik. Shannon tiszteletes alakjában a kiégett, hitét vesztett, démonaival küzdõ pap jelenik meg, akit valahogyan mindig megtalálnak a fiatal lányok. Charlotte a szõke, kiforratlan egyéniségû tinilány, aki szinte bármelyik férfiba "szerelmes" tud lenni, és akit könnyen lehet irányítani, hiszen a "szerelme" meglehetõsen ingatag. A felügyeletével megbízott vénkisasszony, aki állítólag leszbikus, a farizeusság, a nyárspolgári mentalitás mintaképe. Maxine eléggé könnyed erkölcsû és nagyszájú nõ, viszont a végére kiderül, hogy meglehetõsen magányos és sebezhetõ is. Az idõs költõ és lányunokája, a betoppanó furcsa szerzetek mintha valami isteni teremtmények lennének, de fõleg a nõ az, aki igyekszik nyugalmat teremteni, aki mintha az isteni gondviselés valamiféle eszköze lenne.
Egyébként viszonylag sok a szimbólum a filmben, ilyen pl. maga az utazás, hiszen a film szereplõi közül szinte mindenki utazik ahhoz, hogy ebben a bizonyos szállodában találkozzanak, ráadásul egy "hegy" tetején, a tenger mellett, ami az öreg költõ szerint "az élet bölcsõje". Vagyis ez egyrészt arra utalhat, hogy az élet egy örök körforgás, az élet és a halál közel áll egymáshoz, elválaszthatatlanok egymástól, másrészt pedig a költõ unokája, Miss Jelkes szájából elhangzik a Golgota, a keresztrefeszítés is, azaz lényegében a szenvedésrõl van szó, amit mindenki bejár az életútja során, de azt is jelentheti, hogy így az ember valamilyen formában kvázi Jézussá válik.
Az iguána is valamiféle szimbólum lehet, az õ sorsa az ember sorsának mintája, ugyanúgy ki van szolgáltatva az embereknek, mint az ember az életnek (vagy Istennek, vagy a sorsnak, ki hogy véli). A kikötözött iguána ugyanúgy kényszerpályán mozog, mint az ember, neki sincs túl sok választási lehetõsége, és ahogyan az ember élete Isten kezében van, úgy van az iguána élete az ember kezében. Amikor a tiszteletes és Miss Jelkes elengedik az iguánát, elhangzik az a mondat, hogy most Istent játszottak, és szerintem ez az egyik kulcsmondat a filmben, hiszen az embernek a viszonylag korlátozott körülmények között is meg kell találnia annak a módját, hogy irányítsa a saját életét, vagyis "Istent játsszon" saját magával. Az utazás nem csak fizikai értelemben vett út, és nem csak az életpálya szimbóluma, hanem egyben a lelki utazásé is, önmagunk felfedezéséé, a démonainkkal való megküzdéséé, értelmes célok felkutatásáé. A szabadon engedett iguána egyben a felszabadult ember jelképe is, aki képes megváltoztatni az életét, vállalni a kockázatokat, aki nem lesz megalkuvó konformista. Maga Shannon is egészen jól halad efelé, hiszen a film elején szembeszáll a nyárspolgárokkal a szószékrõl, késõbb is tesz kísérleteket arra, hogy kilépjen az addigi életvitelébõl, és Miss Jelkes lesz az, aki döntés elé állítja õt.
Az iguána éjszakája nálunk szerintem egyáltalán nem vetített film, talán kevésbé is ismert darab, legalábbis errefelé. Úgy éreztem, hogy az általam látott Tennessee Williams-drámák közül picit kilóg, hiszen viszonylag sok humor, groteszk és irónia van benne, bár helyenként ennek is meglehetõsen komor a légköre. Viszont azt hiszem, kicsit súlytalan is a film, legalábbis nagyobb katarzist vártam volna, bár azért így sem volt rossz. A majdnem két óra csak elsõ hallásra tûnik soknak, a cselekmény engem magával ragadott, így nem is nagyon tûnt fel, hogy ilyen hosszú filmet nézek. Egyszer szerintem mindenkinek érdemes megnéznie, ha lehetséges, vannak elgondolkodtató jelenetei, ráadásul nagyszerû színészeket láthatunk a fõbb szerepekben.
Parno Graszt lemezbemutató koncert a Müpában február 14-én!