Az osztálytársam egy majom

Bakancslistához adom
My Gym Partner's a Monkey
amerikai animációs sorozat, 2005

Értékelés:

52 szavazatból
Szerinted?

Egy adminisztrációs hiba kapcsán a 12 éves Oroszlán Ádámot véletlenül az állatok számára létesített Charles Darwin Középiskolába íratták be, ahová a helyi állatkert lakói járatják kicsinyeiket, így Ádám lett az egyetlen "emberi" diák az iskolában.

Akárcsak az esőerdő, a Charles Darwin Középiskola is helyt ad az állatok minden fajtájának, akik harmonikusan élnek környezetükben. A madarak szabadon repkednek az iskola körül és tanyáznak a környező fákon. A majmok és csimpánzok nyugodtan közlekedhetnek a szőlőtőkék közti folyosókon vagy hintázhatnak gumiabroncsokon az osztályok között. A vízi élőlények a víz alatti folyosók vagy "hal alagutak" segítségével jutnak el az iskolába, melyek az intézmény egész területét behálózzák.

Olyan figyelmeztetésekkel szembesülve, mint a "Ne edd meg a többi diákot", Ádám leginkább azzal van elfoglalva, hogy sikerüljön túlélnie a tanítási napot. Mindig ő az utolsó, akit kiválasztanak tornaórán, és egyébként is kakukktojásnak számít az élet minden területén. Ádám mégis mindent megtesz, hogy beilleszkedjen osztálytársai közé, akik közt akadnak gorillák, zsiráfok, kígyók, madarak, denevérek és halak is.

Túlélni a középiskolát elég nehéz feladat a kisfiú számára, még az iskola zsarnoka, Viktor "Bika" Cápowszki nélkül is, aki minden nap a fiúvécében vár Ádámra. Szerencsére a fiú már az első nap megismerkedik Pómajom Jakabbal, a majommal, akivel nagyon jó barátokká válnak. Jakab igazi jó pajtás, aki ahol csak tud, ott segít Ádámnak, ami persze el is várható, hiszen többnyire ő az, aki bajba sodorja a fiút. Ádám hamar rájön, hogy egy majommal barátkozni talán őrültség, de mindenestre nagyon mókás dolog!

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Szereplők

Oroszlán Ádám hangja
Jake hangja
Mrs.Tusk hangja

Hozzászólások

Szerinted?
Lalika~.~ 2010 szept. 26. - 16:39:31
igen, kár :(
és helyette ilyen szarokat adnak -.-
Owen069 2010 máj. 02. - 13:41:08
Ez nagyon klassz volt, kár hogy már nem adják!
offtopic
hErO 2009 ápr. 11. - 08:25:22
15 évesen hogy tudsz ilyen förtelmesen írni? jársz te iskolába?
offtopic
hErO 2009 ápr. 11. - 08:23:22
*amúgy; írok; hozzá; tudsz
offtopic
hErO 2009 ápr. 11. - 08:22:37
*ilyenkor
10/10
gkrisu 2009 ápr. 11. - 00:34:30 10/10
amugy én este irok hozá te meg reggel nem tuc aludni talán?
10/10
gkrisu 2009 ápr. 11. - 00:33:20 10/10
ijenkor nincs jobb dolgom.
10/10
gkrisu 2008 szept. 07. - 03:34:15 10/10
lol... a pindur pandur enél sokal gyogyosab...
10/10
gkrisu 2008 szept. 07. - 03:32:51 10/10
szerint kruva jo
10/10
gg5 2008 aug. 30. - 22:03:59 10/10 Előzmény mushi
A zenéjét nembírom,még a szövegét sem értem.
10/10
Enikee 2008 aug. 04. - 15:44:18 10/10 Előzmény NemoNight
Teljesen igazad van!
Dorka9313 2008 júl. 26. - 13:31:21
Én is kíváncsi lennék a teljes szövegtre:P ha valaki tudja, légyszi írjoa le...
mushi 2008 júl. 25. - 18:17:21
Vannak jó részei, de leírná már valaki hogy mi is a zenéjének a szövege? (azon kívül hogy "a legjobb haver egy maki") mert egyszerûen nem értem..
Amúgy az nem tetszik benne, ahogy a Jakab néha viselkedik. Sokszor nem veszi észre magát az a szerencsétlen..
Dorka9313 2008 júl. 24. - 12:49:06
a zenéjét még énis tudom:P:P tesóm falra mászik tõle...
....****A legjobb haver egy maki!****maki, maki, maki....
10/10
gkrisu 2008 júl. 24. - 11:26:39 10/10
te mit keresit én legaláb nem lányoknak való mesét nézek
10/10
gkrisu 2008 júl. 23. - 15:32:18 10/10
robotboy szar ez meg jo enyi
10/10
gkrisu 2008 júl. 23. - 15:30:53 10/10
örülök hogy el beszélgec magadal csak tud enek sokal job az értékelése mint a pindur pandoroknak eleve a pindur paandurok lányoknak kélszültek és 7 éveseknek nem fiuknak maximum dedosoknak pl neked
10/10
gkrisu 2008 júl. 19. - 11:42:16 10/10
tomiboy tugyuk hogy te fiu létedre a pindur pandurokat nézed
szerintem ez jo bár roszul van forditva mert nem edzö hanem oszátly
T-Bone Mendez 2008 júl. 08. - 17:50:37
elmegy
NemoNight 2008 júl. 06. - 09:48:23
sztem király mese
Összes hozzászólás