Az utolsó ember

Bakancslistához adom
Der letzte Mann
német dráma, 77 perc, 1924

Értékelés:

13 szavazatból
Szerinted?

Az Utolsó ember a filmtörténet időtlen klasszikusa, amelyet 1958-ban a "brüsszeli 12"-be, minden idők legjobb filmjei közé is beválasztottak. Egy hotelportás története, akit öreg napjaira vécésnek fokoznak le, s akit a megaláztatás tönkretesz, hiszen pompás egyenruhájával élete értelmét is elvesztette. Murnau - és vele egyenrangú alkotótársai, Carl Mayer forgatókönyvíró, Karl Freund operatőr és nem utolsó sorban a főszerepet játszó, zseniális Emil Jannings - inzertek nélkül, a szöveg súlyától megszabadulva csak képekben, montázsokkal mesélik el a szívszorító történetet. A kamera szabadon mozog, követi a hős sorsát - az események főszereplőjévé válik. A hotel zsongó élete, az öreg portás részeg-jelenete, a pletykázó asszonyok montázsa, a szürke külváros és a csillogó hotel kontrasztja felejthetetlen képsorokban elevenedik meg.
Forgalmazó: Örökmozgó

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
Gollam24 2019 szept. 30. - 15:21:41 10/10
Remek film, Murnau korának egyik legnagyobb zsenije volt.
Jól bemutatja hogyan bánnak az emberrel, ha egy senki.
Nekem a zárójelenettel, vagy inkább az utolsó 15 perccel sincs bajom, az is csak tovább erősíti ezt az üzenetet.
Igazi humanista alkotás, feltehetőleg ezt látták meg benne azok is, akik anno beválasztották a "Brüsszeli 12"-be.
A szomorú az, hogy azóta sem változott a világ sokat.
Alapmű.

10/10.
7/10
Sadenal 2013 máj. 31. - 14:46:46 7/10
Jó kis film volt, bár Murnau-tól eddig én is csak a Nosferatut meg a Pirkadatot láttam, és ez a film nagyon mély volt számomra. A vége tényleg kicsit furcsa, és olyan érzése volt, mint ami nem oda illik. Ettõl függetlenül tetszett, fõleg mikor a nénik kinevetik szerencsétlent, az volt igazán fájdalmas. :(


7/10
Coleman 2009 júl. 10. - 15:11:17
Murnau gigantikus rendezése feltétlen elismerésreméltó, a látvány mai szemmel is csodás, a film pedig olyan ütemmel rendelkezik, amilyen a jelenkor filmgyártásában sem számítana lassúnak (kérdés, hogy illik-e ez egy öregember történetéhez). A cselekményt én vékonynak éreztem és a vége felé ez számomra egyre nyilvánvalóbbá vált, majd jött a sokat emlegetett befejezés, ami szerintem is szörnyû, azzal együtt is, hogy a stúdió erõltette. Egyszerûen nem illik a képbe, a filmnek már tíz perccel a vége elõtt van egy lezárása, az úgy koherens, ami utána jön, mint különálló kisfilm megállná a helyét, de így nem.
Vinogradov 2009 jún. 15. - 11:09:55 Előzmény verdeleth
"aki óckodik a némafilmektõl, legalább erre az egy filmre rakja félre elõítéleteit, mert itt egy képkockában nagyobb dráma zajlik le, mint sokszor a mai filmek egészében"



Én sem hájpolhattam volna hatékonyabban a filmet...

Így igaz: itt egy-egy képkockába is hihetetlen dráma sûrûsödhet össze (gondoljunk csak arra a jelenetre, mikor elkezd terjedni a bérházban a portás lefokozásának híre - a mind intenzívebben fényképezett jelenetsort egy többszörösen exponált felvétel zárja, amelyen mintegy hat-nyolc kaján arcot látunk, jóformán egymás hegyén-hátán...) - kevés az olyan film, aminek a vizualitása ilyen mély nyomot hagy az emberben...
Vinogradov 2009 jún. 15. - 11:05:10 Előzmény Vinogradov
Két kiegészítés:



az egyik: elfelejtettem megemlíteni a film egyik, talán a legtöbbször emlegetett, legfontosabb formai vívmányát: a feliratok, inzertek tökéletes kiiktatását (ami egyébként részben az évtized avantgarde törekvéseivel is rokonítja Murnaut, hiszen ezzel az "Utolsó ember" is egyfajta "cinema pour"-termékké lényegül át).



a másik: az elsõ alkotó, aki igazán megmozgatta egy jelenet felvétele során a hõskor hihetetlen méretû kameráit, Jevgenyij Bauer, az orosz stílusmûvész volt, akinek személyében az orosz film egyik megteremtõjét is tisztelhetjük. "A halál után" c. 1917-es filmje híres "szalonjelenetében" találkozunk elõször intenzív kameramozgással a filmtörténetben, s ráadásul még csak nem is érezzük a felvételen, hogy mintegy nyolc munkás mozgatja a masinát, relatíve nehézkesen ide-oda.

Mindenesetre kijelenthetõ: ez mit sem von le Murnau hét évvel késõbbi remekének újszerûségébõl. Az "Utolsó ember" kocsizásai egyedülállóak a némafilmtörténetben, túlszárnyalni õket elõször talán Howard Hawks "Sebhelyesarcú"-jában sikerül majd - 1932-ben...
De az õ munkája már a hangosfilm történetének egyik virtuóz remeke.
Vinogradov 2009 jún. 07. - 15:31:08
Egyébként, ami a végére vonatkozik, nem én találtam ki...

Tessék Siegfried Krackauer-t olvasgatni!
Vinogradov 2009 jún. 07. - 15:18:50 Előzmény Tenebra Mors
"Murnau-t amúgy is bírom, én kifejezetten a Nosferatu miatt.
E filmje kiváló dráma, Jannings alakítása elviszi az egészet a hátán."

Nem hiszem, hogy az õ alakításának kellene az "egészet elvinni a hátán"...



"Nem tudom, honnan szedték össze az öreget, de rendkívül stílusos."

Az "öreget" nem kellett sehonnan "összeszedni", ugyanis elismert színházi és filmszínészrõl, producerrõl, (sõt, egy ízben rendezõrõl is) volt szó:

http://us.imdb.com/name/nm0417837/



"Nekem az tetszett a legjobban, mikor SPOILER le kell adnia a krupié ruhát (vagy minek hívják ezeket), és leszakad a gombja, illetve, ahogy válik le róla, egyre jobban hagyja el magát az öreg. Hatalmas, ilyen beállítás nem sok akkori, gyorsvágásos némafilmben volt. SPOILER"

Így igaz, egyetértek.



"Egyedül a vége az, ami miatt én nem vagyok hajlandó 10/10-et adni rá. Sõt, az annyira sz*r, hogy nálam, ha nem szeretném ennyire Murnau munkásságát, akár még 7/10-ig is lehúzná. Jó, tudom, ez a producer kérése volt, hogy ugyan ne legyen már ilyen pesszimista vége, de szinte teljesen szétkúrja esztétikailag és összhatásában a filmet. Ott kellett volna, hogy véget érjen, ahol, nem pedig még hozzávágni ezt a szarságot."

Lehet, hogy a producer kérése volt, de jó lenne, ha egy kicsit több alázattal viszonyulnál a dologhoz, már ne sértõdjé' be.

A vége pontosan a helyén van úgy, ahogy van, semmilyen szempontból sem "k*rja szét" a filmet, pont, hogy egy nagyon ügyes keretbe foglalja. Bár errõl én is írtam az elõbbi terjedelmes hozzászólásomban, de megismételném. A vége nem valami pozitívkodó izé, hanem nagyon is kemény és szatírikus - torz képet fest a weimari idõk polgárának boldogságképérõl, és - mint az sejthetõ is - valójában valami vízió, vagy álomszerûség, nem pedig a valóságos befejezés.

További infók az általam már leírtakban...
Vinogradov 2009 jún. 07. - 15:06:46
Visszafolytott humánum hangján szólal meg a Kammerspiel mestere: humánumén egy olyan közegben, melynek széles sváb jókedve, s az annak szoknyája mögé bújt torz kis teuton manók, az éktelen és töménytelen fájdalom és emberi magányosság, kisszerûség, nyárspolgári fantáziátlanság együtt alkot egy olyan közeget, mely 1919 és 1933 között létezett, s amelyet a "Weimari Németországnak" hívunk.

Hõse, egy hotel portása, aki a történet során mitikus magasságokból zuhan feneketlen mélységekbe: valójában csak lefokoztatik a szállodai mosdó takarítójává. Nem, ne keressük ebben a Németország sorsához hasonló zuhanás allegóriáját: a Birodalomból megtiport, elzüllött köztársasággá "lefokozott" nyomorult szegény kis államét, melynek földjébe csak Hitler gyilkos eszméinek magja hullhatott a termés eredményével kecsegtetõen.

Murnau nem ezt akarja példázni: közege a német közeg, nem is játszódhatna máshol ez a történet, mint itt, ám fõhõse nem allegóriája és analógiája semminek.

A hotelportás komplex társadalmi folyamatok együtthatása révén éli meg zuhanásként azt a tettet, ami valójában tiszteletlenség az öregemberrel szemben, a mindenható kapitalista nagyvállalat haszonelvû rendelkezése és még sok minden más is lehet, de sorsszerû tragédiák okozója biztosan nem.

E tekintetben a film eleje is, vége is erõteljes szatíraként értelmezhetõ: míg elõször azt látjuk, milyen vidám is a hotelportás élete, kinek mundérja oly köztiszteletnek örvendõ viselet, a végén pedig azt - minden bizonnyal csak hõsünk valamiféle vízióján, álmán keresztül - hogy a portásból lett milliomos amolyan sváb nagyúr módjára hogyan pumpol, lumpol és tunkol, mert nagyjából ennyi lehet álmai netovábbja, ennél magasabbra õ képtelen tekinteni.

E két szimbolikus, mintegy tizenöt-húsz perces jelenet közé ékelõdve zajlik maga a dráma: a portás elbocsátása, és mind egzaltáltabb hangnemben elõadott "szenvedéstörténete".

A szenvedésé, mely elsõdlegesen a társadalom bûne. A társadalomé, amely így bánik öregjeivel, hosszú szolgálat után ilyetén módon alázza meg "megbecsült dolgozóit", de bûne azért is, mert önmagában nem képes annál az idealizált állapotnál messzebbre látó embert "kitermelni", mint amit az utolsó jelenetben láthatunk. Az az élet, amelynek boldogságeszménye: "Láttam a boldogságot én, / Lágy volt, szõke és másfél mázsa. / Az udvar szigorú gyöpén / imbolygott göndör mosolygása."

Na ez az igazi tragédia...



Murnau, bár egyértelmûen beismeri: megveti ezt a boldogságeszményt, de nem az embert, aki vallja. Érezhetjük, hiszen ábrázoló eszközei erejével bennünk is felkelti az érzést: mélységes szeretetet érez a portás iránt - õ a szálloda éjjeli õre, aki az utolsó szekvencia elõtt megsimogatja a szinte már félõrült portás-éjjeliõr fejét.

Emil Jannings, a kitûnõ német színész - portásunk alakítója - jóformán nem is tesz mást, mint megsemmisülten tántorog vaskos lábain, jobbra-balra ingatva óriási testének súlypontját, szinte önmaga groteszk-karikatúrájaként viseli a szenvedést - mégis, átlényegülve a vadkapitakizmus áldozatának jelképévé a vele történtek magasztos értelmet nyernek, szinte patetikus magasságokba emelik lényét.

Ennek a realista emelkedettségnek kontrasztja a keret szatírikus ábrázolásával rengeteg kérdést hagy nyitva a nézõ számára, ezzel bevonva õt az alkotói folyamatba. Ez a filmtörténeti modernizmus idején olyannyira kedvelt alkotói módszer a szubjektív és objektív realizmussal való mesteri egyensúlyozás során olyan formában jelentkezik, ahogy csak az említett stílusirányzat legnagyobb képviselõinél (Bergman, Antonioni, Tarkovszkij, Kubrick), s így nem is csoda, hogy a híres 1958-as brüsszeli "Minden idõk legjobb 12 filmje"-szavazáson az olasz neorealizmus alkonyán - a francia újhullám hajnalán oly nagyra becsülték jelentõsségét.



Szólnunk kell végül még arról is, hogy vizuális értelemben milyen letisztult formavilággal dolgozik a film. Amellett, hogy gyönyörûen fényképezett, mégis realizmusízû képeket láthatunk benne, kiemelendõ, hogy a film kivételesen gyönyörûen, abszolút profizmussal fényképezett kompozíciókban bõvelkedik, s ugyanez a tendencia az egymásra exponált képek tekintetében (amely pedig még a harmincas években is komoly gondot okoz egyes alkotóknak). Az is figyelemreméltó, egyes jelenetekben milyen virtuozitással mozog a kamera - ilyen pl. a film elején a felvevõgép behatolása az események (és a szálloda elõ-) terébe, vagy amikor az udvaron trombitáló részeg zenészeket fényképezi. Az ide-oda kocsizások ilyetén profizmussal való alkalmazása egészen szokatlan, mondhatni, példa nélküli, a huszas évek elsõ felében, s ennélfogva már önmagában is kiemelendõ.



Murnau Carl Mayer, a kitûnõ német író és forgatókönyvíró (többek között a "Berlin, egy nagyváros szimfóniája" és a "Dr. Caligari" forgatókönyvírója) kisregényébõl készített filmje nem adaptáció: parafrázis, sõt, filmes értelemben egy teljesen külön életet élõ mûalkotás. Mûalkotás, amely, ha úgy tetszik megelõzte vagy meghaladta korát, s ennélfogva érthetõ miért lett 1958-ban minden idõk 12 legnagyobb filmjének egyike.

Azóta ugyan változott a helyzet - a magam részérõl a legjobb tizenkettõbe ma már nem választanám be - ám

9.9/10-et

feltétlenül megérdemel.
9/10
Tenebra Mors 2008 jún. 27. - 08:48:22 9/10
Ja, nekem is tetszett a film, tényleg nagyon jó! Én szeretem a némafilmeket, annak ellenére is, hogy nem olyan rég vizsgáztam belõle, s vagy 1 hétig 20 órában csak némafilmeket néztem 8D. Sokkal stílusosabb és "finomabb" némelyik, mint a mai hangosfilmek. (Csak az ilyen absztrakt és dadaista filmektõl tudok frászt kapni - pl. Vormittagsspuk.)
Murnau-t amúgy is bírom, én kifejezetten a Nosferatu miatt.
E filmje kiváló dráma, Jannings alakítása elviszi az egészet a hátán. Nem tudom, honnan szedték össze az öreget, de rendkívül stílusos. Nekem az tetszett a legjobban, mikor SPOILER le kell adnia a krupié ruhát (vagy minek hívják ezeket), és leszakad a gombja, illetve, ahogy válik le róla, egyre jobban hagyja el magát az öreg. Hatalmas, ilyen beállítás nem sok akkori, gyorsvágásos némafilmben volt. SPOILER
Egyedül a vége az, ami miatt én nem vagyok hajlandó 10/10-et adni rá. Sõt, az annyira szar, hogy nálam, ha nem szeretném ennyire Murnau munkásságát, akár még 7/10-ig is lehúzná. Jó, tudom, ez a producer kérése volt, hogy ugyan ne legyen már ilyen pesszimista vége, de szinte teljesen szétkúrja esztétikailag és összhatásában a filmet. Ott kellett volna, hogy véget érjen, ahol, nem pedig még hozzávágni ezt a szarságot.

9/10
9/10
verdeleth 2008 jún. 22. - 13:30:32 9/10
Sokmindent leírtak errõl a filmrõl, nem is tudnék hozzátenni sokat, csak annyit, hogy aki óckodik a némafilmektõl, legalább erre az egy filmre rakja félre elõítéleteit, mert itt egy képkockában nagyobb dráma zajlik le, mint sokszor a mai filmek egészében. Hihetetlenül megcsinált, idõtlen film, kemény lélektannal, és Emil Jannings olyan játékával, amit ha megnéz az ember, soha nem fogja elfelejteni (u.e. igaz a Kék angyalra is).
Murnaut sokan csak a Nosferaturól ismerik, de érdemes megnézni a többi filmjét is (Virradat szintén zseniális).
Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu