Film

Berlin felett az ég

/Der Himmel über Berlin/
német-francia filmdráma, 130 perc, 1987
    • f

Értékelés:

160 szavazatból
Szerinted?

Két angyal száll le Berlinben. Nem bibliai figurák vagy képeslapból kivágott alakok, hanem ócska lódenkabátot viselő, jótét lelkek, akik mindent tudnak az emberekről, de szinte semmit sem tehetnek értük. Csak a gyermekek látják őket. Aztán az egyik angyal, megunva az angyali lét kívülállását, a valódi emberi életre lesz kíváncsi, s egy artistalány szerelméért emberré lesz.
A nyolcvanas évek közepén még kettészakított Berlinben játszódó - cannes-i rendezői díjjal kitüntetett - játékfilm, Wiim Wenders filozofikus, spirituális szerzői filmje az évtized iskolateremtő alkotásává vált. Curt Bois, történelem tanárként ül egy padon, a Fal árnyékában és azon elmélkedik, filozofálgat, hogy addig innen el nem megy, míg a Potsdamer Platzot újra meg nem találja. Wenders igazi próféta volt hazájában, nemcsak gondolkodó, alkotó filmrendező. Wenders kulturális emlékezete azt a hangulatot keresi, amelyet ez a város szimbolikusan kifejez ma Európában, és amely ugyanakkor felidézi a hatvan év előtti dinamikus, élettől duzzadó metropolist, és annak a maihoz hasonlóan dekadens és morbid kultúráját mint hiányt. Azóta már tudjuk, hogy a Fal leomlott, s Berlin élőbb, élhetőbb és színesebb, mint valaha volt, egykoron.

Forgalmazó: Örökmozgó

Stáblista:

Alkotók

Kapcsolódó cikkek:

Díjak és jelölések:

  • Cannes-i fesztivál (1987) - Legjobb rendező: Wim Wenders
  • Európai Filmdíj (1988) - Legjobb rendező: Wim Wenders
  • Európai Filmdíj (1988) - Legjobb férfi mellékszereplő: Curt Bois
  • BAFTA-díj (1989) - Legjobb nem angol nyelvű film jelölés: Wim Wenders
  • Cannes-i fesztivál (1987) - Arany Pálma jelölés: Wim Wenders
  • Európai Filmdíj (1988) - Legjobb operatőr jelölés: Henri Alekan
  • Európai Filmdíj (1988) - Legjobb film jelölés: Wim Wenders

Vélemény:

2018 nov. 11. - 20:47:43
2018 nov. 11. - 20:47:43
Jó az alapötlet és vannak benne szép képek, érdekes gondolatok. Ha mindezt 1 órában valósították volna meg, akkor biztosan nagyon tetszene. Viszont 130 perc már fárasztó volt.
szavazat: 10/10 2018 nov. 09. - 23:22:53
2018 nov. 09. - 23:22:53
A hozzászólás moderálva lett.
szavazat: 10/10 2015 júl. 30. - 20:32:18
2015 júl. 30. - 20:32:18
elképesztõen nagy film
szavazat: 1/10 2015 máj. 28. - 12:58:08
2015 máj. 28. - 12:58:08
Sz*r és sz*rul van megcsinálva között óriási a különbség.
(De ezt tegnap is leírtam, csak törölték.)

Én ezt írtam:
"Ha ez egy hollywoodi film lenne azt mondaná rá mindenki, hogy sz*r"
Tehát nem én mondom, hanem más mondaná. Mert a legtöbb embernek egy film vagy jó vagy sz*r és nem létezik közép mezõny.
De én azt mondom erre, hogy nem jó.
4/10 (az 1 pontot hirtelen felindulásból adtam, amúgy nem szokásom.:))
2015 máj. 27. - 15:10:04
2015 máj. 27. - 15:10:04 OFFTOPIC
Nem vagyok én kritikus, csak arra céloztam, hogy érdemes óvatosabban fogalmazni.

A legtöbb, amit mondhatok, hogy a film nekem nem tetszik.
De hogy "szar"?
Honnan vennék bátorságot annak kijelentésére, hogy szar?
És az a csomó ember, akinek tetszik, az a szart kedveli?

Ezért mondtam: egoista az, aki szarnak nevez egy filmet, ha õ nem értette.
Ezen nem sokat változtatott az, hogy megismételted eredeti kijelentésedet.
szavazat: 1/10 2015 máj. 27. - 14:03:34
2015 máj. 27. - 14:03:34 OFFTOPIC
Ja, hogy ezt eddig is tudtad magadról!:) Az elõzõekben én már leírtam a problémákat a filmmel kapcsolatban, ellenben Te még csak két mondatot böktél ide. De már látom nem tudsz érvelni, csak szavakat dobálni, úgyhogy én itt be is fejeztem.
Jó tanács: ne menj kritikusnak, mert rövid cikkek lennének az írásaidból.:)
2015 máj. 27. - 13:25:16
2015 máj. 27. - 13:25:16
ezzel még nem mondtál semmi újat :)
szavazat: 1/10 2015 máj. 27. - 13:20:48
2015 máj. 27. - 13:20:48
Én értem a filmet, de sz*rul van megcsinálva. Ennyi. 2 óra unalom... Az angyalok városa is ugyanerrõl szól, de az jobban van megcsinálva és többre is értékelem. Ha pl. a valósághûség az élvezet rovására megy, akkor inkább nem kérek belõle.
Szerintem nem írtam azt, hogy nem értem a lényeget. Inkább te nem érted ha nem tudod megcáfolni ellenérvvel a hozzászólásomat. Én legalább írtam érveket, és te? Megalapozott érv nélkül én nem fikázok filmeket. Ha neked ez jó filmnek számít, akkor te csak látod a filmet de nem nézed...mert elfogult vagy a filmmel.
Én nem illettelek téged semmilyen bántó jelzõvel, te se tedd ezt. A Te korodban már érvelni kellene és belátni, hogy másnak is lehet valamiben igaza. Ez egy dedó szint, hogy "hülye vagy ha nem érted" és Te is ezt vallod.
Ha ugyanezt a filmet ma adnák ki, akkor nem mûvész film lenne, hanem egy zs kategóriás fontoskodó film! Méghozzá az emelkedett monológok miatt amit túlzásba visznek benne, mert egy ember sem beszél, gondolkodik így. Utoljára az Odüsszeiában olvastam hasonlókat.

Szóval amíg csak 1 mondatban tudsz válaszolni az én 10+ mondatból álló hozzászólásaimra, addig ne is tedd! Ezzel nem gyõzöl meg, pedig volt már rá példa hogy meggyõztek.:) Érdekes, hogy még senki sem írta le, hogy mitõl annyira fasza ez a film, és mitõl sz*r az Angyalok városa amiben még a színészi játék is sokkal jobb volt, ebben meg csak Peter Falk alakított jót a vége felé.
2015 máj. 20. - 15:11:15
2015 máj. 20. - 15:11:15
Akkor már Peter Falkról is lemaradtál (aki Peter Falkot alakítja a filmben)?
2015 máj. 20. - 15:08:13
2015 máj. 20. - 15:08:13
a végletesen egocentrikus ember szokta azt mondani, hogy amit õ nem ért, az hülyeség.
szavazat: 1/10 2015 máj. 20. - 15:05:57
2015 máj. 20. - 15:05:57
Lehet, hogy azok pont Neked valók, ha Te nem vetted ebben észre a számtalan logikai hibát. Mellesleg annyira belátod, hogy igazam van, hogy még meghazudtolni sem tudod azokat amiket leírtam. Buta ember fegyvere a "hülye vagy nézzél mást" szlogen.
Mint ha egy alzheimer kóros rendezte volna a filmet, aki a következõ jelenetnél már elfelejti az elõzõ jelenetet. 0 történet, 0 párbeszéd. Az említett Chuck Norris filmek is jobbak ennél. Valóvillát meg sose néztem.:)
Azt kívánom neked, hogy soha se nézzél ennél jobb filmet, mert nálad ez a top, a többi ennél csak rosszabb lehet.
2015 máj. 14. - 04:10:38
2015 máj. 14. - 04:10:38
Köszönjük, te inkább kapcsolj a valóvilágra vagy egyéb csáknorriszra...ülj le, egyes!
szavazat: 1/10 2015 márc. 25. - 12:42:21
2015 márc. 25. - 12:42:21
Ez nem mûvészfilm, ez egy rossz film logikai hibákkal és értelmetlen monológokkal amit jó sok jelzõvel, szinonimákkal tarkítanak, hogy kijöjjön a 2 óra! Aki elkezdi nézni az számítson rá, hogy 1.20-nál indul be a film, addig csak az emberek (sehova nem kapcsolódó mellékszereplõk) gondolatát hallgathatja!

Csak pár kérdés:
***SPOILER***
1. Miért gondolkodik a filmben minden ember úgy mintha költõ lenne?
2. A vége felé mikor emberré változik egyrészt nincs megmagyarázva, hogy hogy csinálta (nem úgy mint az Angyalok városában), másrészt hogy látja a fickó az angyalt és fél percig még beszélget vele ha már ember (lábnyomok + õrök sem veszik észre)? Ugyanitt az egyik pillanatban kiszínesedik az angyal (jelezve, hogy már ember, +lábnyomok), a másik pillanatban meg maga tehetetlenül fekszik az angyalbarátjának karjaiban fekete-fehéren (jelezve, hogy angyal) és átteleportálja a falon az emberré változott angyalt (aki már ember, de még visszaváltozik angyallá úgy 5 mp-re)!, hogy a 2 õr ne vegye észre (akik nem vették észre akkor sem mikor az orruk elõtt ment el), és itt jön a harmadik pillanat ahol már megint színes és már véglegesen ember. Zagyvaság az egész.
3. Egy angyalnak miért van árnyéka?
4. A végén a nõ miért kezd el beszélni sületlenségekrõl egy ismeretlen embernek (szintén költõi monológban)? Ha meg megérezte, hogy õ az õrangyala, akkor miért nem mond még annyit sem, hogy szia (talán mert bunkó)? Az Angyalok városa ennél sokkal logikusabb és valószerûbb volt...
***SPOILER vége***

Ha ez egy hollywoodi film lenne azt mondaná rá mindenki, hogy sz*r, de mivel nem az, ezért az egekig magasztalni kell!
szavazat: 10/10 2014 máj. 14. - 20:42:12
2014 máj. 14. - 20:42:12
Zseniális alkotás. Bármikor jó újranézni. Kár,hogy a sok Rémes élet és hasonló mûsorok mellett labdába sem rúghat.
szavazat: 1/10 2013 márc. 24. - 00:09:58
2013 márc. 24. - 00:09:58
Nem gondoltam volna hogy ez ennyire "mûvész" film.

Egy órát bírtam megnézni belõle, ill. bírtam volna többet is csak nem láttam értelmét.


1/10
szavazat: 4/10 2013 márc. 09. - 16:52:58
2013 márc. 09. - 16:52:58
Gyönyörû képekkel operáló film, aminek az erõssége egyben a gyengéje is. Nagyon szép belsõ monológok vannak benne,( a vers kifejezetten tetszett) de ez már túlmegy az egészséges szinten. A sok üresjáratot próbálják kitölteni és amikor Bruno Ganz nem beszél, szemmel láthatólag nem tud mit kezdeni magával. A legnagyobb baj, hogy nem hittem el neki, hogy szerelemes a lányba! Ennél azért jobban kéne lángolni, ha már egyszer ember akar lenni miatta! Esemény híján ha nincs szöveg, csak vigyorog, ami sokszor kínos. Hogy ez lenne minden idõk legjobb filmje? Azt kétlem. Ha az ember olyan hangulatban van, nagyon tartalmas, érzékeny filmben fog részesülni, de azért ez messze van a tökéletestõl. Nagyon messze van a 10-es osztályzattól...nálam. Ami különleges volt, az a fekete fehér és színes játék a megfelelõ szemszög miatt. Peter Falk és Nick Cave jelenléte üdítõen hatott, ugyanúgy mint az akkori popkultúra és stílus.
Nem tudok egyet érteni néhány hozzászólóval, miszerint ha elmegy az életkedved nézd meg a filmet és jobb kedved lesz. Hát nekem nem lett. A sok lepusztult fekete - fehérben "pompázó" külvárosi tûzfal, a sok sár és gaz hangulata indokolttá tette a srác ugrását a tetõrõl. Hogy úgy mondjam nem lepõdtem meg. Viszont ha valaki a rendszerváltás elõtti Berlinre kíváncsi, a még meglévõ fallal, nem fog csalódni, mert igencsak bejárják a környékét, de még ezzel együtt is a kétórás játékidõ túlzásnak tûnik.

Az amerikai változatot meg kell, hogy védjem, minden hibájával együtt, egyrészt azért mert én nem tekintem remake-nek, csak az alapból merítettek és írtak hozzá egy teljesen más forgatókönyvet, ami lehet, hogy nyálas, viszont egy cseppet sem unalmas és az, hogy a végén bevállalták a "nincs happy end-et" számomra pozitív értékû. Az Angyalok városa sokkal jobban rámegy a gyerek vonalra, amit mindig érdekesnek találtam. A kisgyerekek sokszor integetnek a "semminek" amitõl néha kiráz a hideg. Ez sajnos a Berlinbõl néhány mondatot kivéve, teljesen kimaradt. Az érzékek bemutatása is jobb lett az amerikai verzióban, mert amíg a Wenders filmben a vér, egy kávé és pár szín felsorolása véget is vetett ennek, az amerikai ezt sokkal részletesebben és érzékletesebben mutatta be.
szavazat: 10/10 2012 okt. 23. - 01:47:29
2012 okt. 23. - 01:47:29
„Mit csinálok most? Nézek magam elé és lebegek a világûrben. Megint visszajött az a jó érzésem, mintha a testem belsejében lágyan összecsukódna egy kéz.”

Egy csoda volt. http://www.youtube.com/watch?v=GKkeDqJBlK8
szavazat: 10/10 2012 szept. 09. - 08:28:19
2012 szept. 09. - 08:28:19
Napfelkelte volt miközben néztem a filmet, egyáltalán nem zavart, hogy a monitorra sütött a nap. Valahogy jól állt neki... Feszült voltam, és lelkileg meggyötört. Valamiért eszembe jutott, hogy ezt a filmet már régóta meg akartam nézni, és nagyon jót tett. Aki látta már, és érti, az tudja, hogy valószínûleg egy angyal érintése miatt akartam pont ezt megnézni.
szavazat: 10/10 2012 máj. 07. - 11:04:24
2012 máj. 07. - 11:04:24
Minden túlfogalmazás, modoroskodás és elit sznobság nélkül, másfajta látásmód kell ehhez a filmhez, aki érzékeny erre, az érti és annak tetszik... Szerintem zseniális alkotás! :)
2011 dec. 25. - 16:55:15
2011 dec. 25. - 16:55:15
Ha valakinek elmegy az életkedve, ha valaki nem tudja értékelni az életét, Az Életet, akkor csendesedjen le és nézze végig ezt a filmet.
Lesznek meghökkentõ, nehezen értelmezhetõ részek, talán unalmas snittek is, lesznek amik csak sokadik nézésre tûnnek fel egyáltalán, hiszen sok-sok mondanivalója van itt az embereknek és az angyaloknak, de már elsõ nézésre melegség önti el az ember szívét. Embernek lenni valamiért jó.
Aztán ez a film el fog kísérni a városban való sétakor, a metrón vagy ha hideg van és összedörzsölöd a kezedet...
Szerintem mindenkinek volt már olyan érzése, hogy egy angyal ért hozzá, õ sugallt valamit. És ellenkezõleg, olyan is, hogy egy ördög, ez utóbbi valahogy kimaradt a filmbõl, talán úgy gondolták hogy a negatív gondolataink saját magunkból jönnek. (Én úgy gondolom, hogy akkor a pozitívak is...)

"Compagniero..."
Összes hozzászólás