Boszporusz felett a híd

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott magyar dokumentumfilm, 85 perc, 2007

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

A Boszporusz felett a híd Tolvaly Ferenc harmadik lélekútjának lenyomata. Korábbi filmjeiben, a nagysikerű El Camino-Az út-ban a zarándok a keresztény misztika segítségével járja az utat, míg a Tibetben a lélek-ben a buddhizmus nyújt lelki táplálékot a vándornak. A Boszporusz felett a híd-ban az iszlám hitvilág adja a keretet, amin keresztül a szerző az időt vizsgálja.

A Boszporusz felett a híd bemutatja az iszlám hétköznapokban rejlő szépségeket, a nyugalmat, a mindent átható hitet, de láthatjuk a nehézségeket, a sok-sok küzdelmet is. Egyetlen nap ősi ritmusát követve, hajnaltól, ébredéstől késő estig, az álmok kezdetéig nézhetjük végig az emberek életét a világörökség részét jelentő városok múltat őrző jelenében. Ősi mesterségeket, biblikus tájakat, nyüzsgő, sokszínű, élettel teli szukokat, medinákat, mecseteket és zarándokhelyeket láthatunk. A film kifejezi vonzalmunkat a távoli tájak, kultúrák iránt, ugyanakkor bemutatja az ott élők egy másik, számukra idegen világhoz fűződő vágyait.

Találkozhatunk azokkal a fiatalokkal, akik mindent elkövetnek, hogy kitörjenek az évszázadok óta szigorúan szabályozott életükből. Megismerhetjük kockázatos szökési terveiket, és Európával kapcsolatos vágyálmaikat. Így válik teljessé a kép egy világról, amit alig ismerünk, s ezért sok esetben félelemmel tölt el minket. A megismerés a kultúrák, vallások, emberek között hidat épít. Ez teszi lehetővé, hogy mindkét irányba átjárjanak rajta.

"A hit úgy köti össze a hívőket Keleten és Nyugaton, mint a Boszporusz felett a híd Ázsiát Európával." - Tolvaly Ferenc
Bemutató dátuma: 2007. szeptember 6. Forgalmazó: Hungarotop

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
zazi33 2007 dec. 02. - 08:29:44
Köszönöm ezt a filmet! Felemelõ érzés volt újra átélni azokat a hangulatokat, amelyeket Marokkóban tapasztaltam! Csodálatos világ minden ellentmondásával együtt. Sokkal emberibb és messzebre visz, mint ez a mi rohanó világunk. Köszönöm a filmet és várom a tvábbi részeket. zazi
Lichi 2007 szept. 14. - 10:51:30
Langyos utifilm Marokkóról. Nagyon gyenge próbálkozás. Semmi köze az eddigi "zarándok" filmekhez és a Boszporuszhoz, sajnos. A nõi kerengõ dervis rózsaszín lepelben különösen gagyi.
Hitelességbõl elégtelen!