Budapest, végállomás

Bakancslistához adom
magyar dokumentumfilm, 77 perc, 2004

Értékelés:

36 szavazatból
Szerinted?

Adrienn, Balázs és Lacika dzsankik, azaz hajléktalan heroinosok. Életük egy amúgy is furcsa társadalom legalján zajlik. Ahogy Günter Wallraff írta: "Ganz unten", vagyis Legalul.
Szociológusokat megszégyenítő pontossággal beszélnek az őket befogadó közegről, és ami még fontosabb: gátlástalanul élnek, és félelem nélkül fogalmaznak. Nem interjút adnak, hanem egyszerűen beengedik a kamerát az életükbe. Mindent megmutatnak, mindent megtesznek, mindent kimondanak. A fertőző betegségek, a lopás, a rablás, a hazudozás, az erőszak, a fázás, az éhezés, a mámor, az elvonás, a szemét, a fekália, a barátság, a szeretethiány, a szerelem együtt határozzák meg mindennapjaikat. Igazi egzisztencialista antihősök, talán még Camus Közönyéből ragadtak itt az ezredfordulóra.

A film szituációk láncolata. Hagyományos interjút a néző nem nagyon láthat, az operatőrök nem használnak statívot, a rendező többnyire belekeveredik az eseményekbe, a mikrofon rendszeresen belóg, a szereplők pedig a szó szoros értelmében azt csinálnak, amit éppen akarnak. A film készítése során egyetlen szabály érvényesült: hogy nincsen szabály.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
kavipeti85 2012 szept. 15. - 16:09:36
http://www.youtube.com/watch?v=4Lot6CzR9iI&feature=related

E-szerint a videó szerint Lacika és barátai még mindig élnek 2012-ben. Külsõre változtak, de a legtöbb dolog a régi maradt. :-(
10/10
StJust 2012 szept. 08. - 19:17:57 10/10 Előzmény nzsolt60
Pesthy-nek itt nem az a dolga, hogy beleszóljon a dolgokba, õ itt NEM riporter, aki beengedett a stúdióba pár alanyt, akik mesélnek az életükrõl.Ez olyan lenne, mintha a természetfilm operatõre megmentené a kis gnút az oroszlánoktól. Borzalmas ilyet leírni, mivel emberekrõl van szó, de a film ettõl lett hiteles. Hogy ezek után mi következett, az már egy másik fejezet, de ahogy a késõbbi interjúkból láttam, senkinek sem sikerült lejönni a szerrõl.
vénasszonyoknyara 2011 júl. 22. - 06:49:32
10/10
TheClock 2011 júl. 21. - 22:10:09 10/10
Vajon hol lehetne megszerezni a filmet? Az utolsó részt sajnos nem láttam, az elsõt is csak a közepétõl. Ez egy olyan film, amit általános és középiskolákban vetíteni kellene, megmutatni, hogy merre ne! Három szimpatikus, meglepõen intelligens és vitális ember kiválása a társadalomból, útja a halál felé...Én megsirattam õket.
10/10
horas 2011 júl. 07. - 18:03:18 10/10
az kétségtelen, hogy a filmet rendezõ, riporternek felcsapó emberke, eléggé amatõr és esetlen volt, tényleg nem tudott igazi kérdéseket feltenni, csak a tipik, sztereótip, banális dolgokat. de Õ nem akarta õket, sem meggyõzni, sem ítélkezni felettük, egyszerûen készített róluk egy filmet és közben beszélgetett velük, ez egy fura munka kapcsolatként tudnám leírni. A papolás, a térítés az orvosok és a hozzájuk hasonló szervek feladata.
Az egy érdekes szegmense a dolognak, hogy mit kaptak ezért a szereplõk, azt viszont tudjuk, hogy egybõl herkára megy a lové, ugyhogy lehet ennek egy elég erkölcstelen háttérországa is, de csak nem adtak pénzt nekik anyagra a filmezésért cserébe, ami kvázi annak felelne meg, hogy õk drogoztatták õket a film miatt. Egyébként a film dokumentarista jellege a téma miatt, meglehetõsen hatásosra és letaglózóra sikerült, engem a képernyõ elé szögezett.

Jövõ héten az ebben a filmben szereplõ Balázs, egy napja lesz ugyanilyen filmben, a börtön elõtti utolsó nap. Azt is megnézem.
6/10
nzsolt60 2011 júl. 07. - 10:19:26 6/10
A kissé fellengzõs és hatásvadász beharangozó szövegtõl eltérõen én úgy láttam, hogy ezek az emberek távolról sem "egzisztencialista antihõsök", sokkal inkább szánalomra méltó, folyamatos önbecsapásban, léthazugságban élõ, halálra ítélt véglégények. Pesty néha kimondottan jó érzékkel, de többnyire sajnos eléggé esetlegesen, találomra kérdez, és a legfontosabb pontokon nem teszi fel a legfontosabb kérdéseket, valódi szembesítés helyett hagyja a dzsankikat mellébeszélni, vetíteni, kamuzni, vagyis indirekt módon megerõsíti õket a léthazugságban. Persze ez nemterápia, hanem egy tisztes szándékkal készült,vállalható színvonalú dokumentumfilm, és ez nem kevés.
10/10
pupac80 2011 júl. 07. - 00:55:04 10/10
A hatása alatt vagyok... : (
offtopic
adamnagysweetmovie 2011 júl. 06. - 08:39:12 Előzmény kasper
Off:
kevésbé indulatosan jobban elhisszük, hogy igazad lehet:)
kasper 2010 szept. 24. - 23:00:56
Számomra erõsen megkérdõjelezik a film hitelességét a rendezõ "eleve választ adó kérdései" valamint a tény, hogy a film forgatásáért heroint fizetett filmje alanyainak. Vagy " tárgyainak"??? És ezek után tépjük a pofánkat a hír tv-n?
molnar.levente92 2009 ápr. 10. - 01:53:19 Előzmény villinger
Sok idõ telt el a kérdés óta, de valakinek jól jöhet még: http://pestylaszlo.com/filmek_hun.php?video=budapest_vegallomas.flv
villinger 2009 jan. 30. - 21:32:21
Látható még valahol ez a film. Kicsit lemaradtam.