Chico

Bakancslistához adom
16 éven aluliak számára nem ajánlott német-horvát-magyar-chilei kalandfilm, 110 perc, 2001

Értékelés:

77 szavazatból
Szerinted?

A film főhőse Latin-Amerikában született, félig magyarnak, félig spanyolnak, félig katolikusnak, félig zsidónak, s mégis egészen kommunistának nevelték. Gyerekként kénytelen bejárni a fél világot, hogy Che Guevara és Salvador Allende közeléből megérkezzék a "létező szocializmusba", Magyarországra. Az eredmény: forradalmár határok nélkül. Mi lesz vele, amikor a világ nem csak a kommunizmus eszméjétől szabadul meg egyik napról a másikra, de - bizonyára jogos önvédelemből - hallani se akar többé semmiféle ideológiáról? Mi lesz azokkal, akiket egyszer már becsapott a történelem? S miben higgyenek most már a nyughatatlanok? Hősünk újra végigrohan a fél világon, s ezúttal a horvátországi háborúba érkezik...
A filmet több mint harminc nemzetközi filmfesztiválra válogatták be, többek között Karlovy Vary-ba, ahol elnyerte a legjobb rendezés díját és az Ökumenikus zsűri díját is.
Bemutató dátuma: 2002. január 17. Forgalmazó: Budapest Film

Stáblista:

Díjak és jelölések

  • Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál

    2002
    Legjobb rendező: Fekete Ibolya
  • Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál

    2001
    Ökumenikus Zsűri díja: Fekete Ibolya
  • Magyar Filmszemle

    2002
    Fődíj: Fekete Ibolya
  • Magyar Filmszemle

    2002
    Legjobb vágás: Kornis Anna

Hozzászólások

Szerinted?
offtopic
ceia 2011 okt. 05. - 00:30:34
"német-horvát-magyar-chilei kalandfilm" Ez durva :P
Ford Mustang 2011 okt. 04. - 15:05:17
Ez egy nagyszerû film, kár hogy elbasszák hajnalra.
Egyébiránt a film '00-es.
Segítõ Béka 2011 ápr. 14. - 19:40:53
Zelina 2010 júl. 07. - 00:35:30
De jó, mindjárt kezdõdik! :)
Igaz, nagyon késõn adják, de igazi különlegesség.
Nagyon kíváncsian várom!
bias 2009 dec. 26. - 21:46:39 Előzmény bias
megtaláltam: Divido DVD bolt. :)
bias 2009 dec. 03. - 17:56:40
valahol beszerezhetõ ez a film? tudnátok segíteni? esetleg tévében ment már és felvette vki?
10/10
serpentfly 2009 júl. 15. - 20:09:38 10/10 Előzmény feketevipera
Ráköszön két szentlászlói öregemberre. Továbbmegy, azok meg összesúgnak a háta mögött: -No, megjöttek a mieink!
Ez a jelenet úgy tudom, szó szerint így történt...
feketevipera 2009 jún. 29. - 14:16:40
Nyugodtan mondhatjuk, hogy önéletrajzi ihletésû film, de személy szerint nem ismerem Eduardo életpályáját, és nem tudom, a film mennyit tett hozzá vagy vett el az "igazságból" (már amennyiben van objektív igazság). Tények persze vannak, és gyanítható, hogy fel is használták ezeket a tényeket, de mivel ez nem dokumentumfilm/portréfilm, biztosan bõven akadnak fiktív elemek is. Mindezek ellenére tagadhatatlan, hogy nagyjából így is nyomon követhetjük Eduardo szellemi fejlõdését (vagyis inkább azt, hogy hogyan keveredtek benne össze a különbözõ ideológiák).
10/10
serpentfly 2009 jún. 12. - 23:45:55 10/10 Előzmény Heathcliff
A Csurka meg egy elég jó író volt a rendszerváltás elõtt. Próbálták beszervezni, állítólag elõször igent mondott, aztán visszavonta. Meg hogy nem is írt jelentést. 2002 körül elõvették ezt az ügyet azok, akiknél az adatok még megvoltak - a (poszt)kommunisták. Akkortól meg már a kutya nem volt kíváncsi rá, összeomlott a pártja is... Szerintem ez tette be nála a kaput. Csakhogy azért nem muszáj rögtön hülyeségeket írni! :)
10/10
serpentfly 2009 jún. 12. - 23:34:36 10/10
Értem én, csak szerintem pont azok az emberek tudnak változtatni a világon, akik kihívják maguk ellen a sorsot (én inkább az elnyomók haragjának nevezném). :)
Annak meg, hogy sok kusza eszmét követett, megvan a magyarázata - hiszen a saját gyökerei is számosak: keresztény, magyar, zsidó, bolíviai, spanyol... Van itt minden! (Kezdve ott, hogy nem egyértelmû: a zsidó egy vallás, vagy egy nép, vagy micsoda.) Innen jönnek aztán az eszmék is.
De nekem mondjuk tetszett, amikor azt mondta, hogy pontosan Õ az, aki ezeket integrálja magában. Meg hát ugye a többgyökerû ember elõtt is két út áll. Vagy minden elõzményt eltagad és szkeptikusan szemléli az eredetét jelentõ kultúrákat, vagy felajánlja a segítségét mindegyiknek. Eduardo az utóbbit követte. Magyarországot egyébként választott hazájának nevezi, itt:
http://barikad.hu/node/28359
offtopic
Heathcliff 2009 jún. 11. - 00:54:55
Mikor tört ki rajta a szenilitás? Már elég régen, nem? Nem mintha ismerném a munkásságát, persze. Csak beszélek a levegõbe.
10/10
serpentfly 2009 jún. 11. - 00:21:44 10/10
A Csurka bácsinak meg köszönjük szépen, hogy kiváló iskolapéldáját szolgáltatja az öregkori hülyülésnek - és természetesen annak a pár aprócska "tárgyi tévedésnek", amire az egyik elõzõ hsz.-omban utaltam.
Tényleg borzalmas!
10/10
serpentfly 2009 jún. 11. - 00:10:48 10/10
Komolytalan katonaként? Az nem számít, hogy a szerb csetnikek úgy mészárolták le a Horvátországban élõ magyarokat és horvátokat, mint más a barmokat szokta? Megerõszakolták az asszonyokat, mondván, hogy így legalább lesz értelme az életüknek - csetnik gyereket fognak szülni.
Ezek kiásták a földbõl a halottakat, hogy ne nyugodjanak békében!
És Magyarországról senki nem ment segíteni, pedig mindenki jól tudta, hogy magyarokat gyilkolnak odaát. És õ beállt önként annak ellenére, hogy egész életében ellenkezõ mentalitásban nevelték. Az életét kockáztatta - ez nem számít? Nem a vietnámi háború korában vagyunk, ember! Már nem kell leköpni a katonákat, csak mert fegyver van a kezükben!
Kommunistának nevelték. A saját szemével látta, hogy a vérengzõ vadállat szerb kommunisták jogtalanul akarják elfoglalni Horvátországot. Újragondolta a dolgot, rájött, hogy eddig rossz oldalon állt. Kurva egyszerû: a horvátok oldalán kell harcolni. Noha kevesen képesek erre, ez eléggé magától értetõdõ dolog. Nem lehet, hogy Te nem értettél valamit abban az interjúban?
A filmre meg talán azért nem emlékszel jól, mert több szálon fut a cselekmény, és azt nehéz megérteni.
Haligali 2009 jún. 10. - 03:06:46 Előzmény freeself
Nagyon reálisnak tartom az elemzésedet. Sajnos, kevesen veszik a fáradtságot, hogy hajlandóak legyenek összefüggésekben és geopolitikai lehetõségekben gondolkodni. Az indulatok, a hõzöngés könnyebben érthetõ a plebs számára, így az ilyen típusú emberek könnyebben szereznek maguknak támogatókat.
Mondhatnám, hogy majd a történelem igazolja tetteinket, de még a múlt megítélése is a mindenkori politikai gondolkodásnak van alárendelve...


"...kutyáknak harca ez egy konc felett... "
10/10
serpentfly 2009 jún. 10. - 00:30:37 10/10
Az utókor nem tud hõst csinálni az emberbõl, legfeljebb szimbólumot. Hõssé a pillanat avat: a tetteid által. Ennél kifejezõbben nem tudom elmagyarázni: "Kik szabad akaratból adtátok magatokat a veszedelemre, áldjátok az Urat!" (Zrínyi Miklós)
Egyébként pedig nem õ az egyetlen, akitõl tudjuk, hogy miket csinált - rengeteg barátja volt, akik imádták. Szentlászlón való igaz, bálványozzák az emberek, ami ugye nem csoda, hiszen 152 napig védte a falut a szerb túlerõvel szemben...
pathfinder 2009 jún. 09. - 22:19:05 Előzmény Lili02
Ezt mondd a Szentlászlón élõknek...
Ákos.70 2009 jún. 09. - 21:26:24 Előzmény Lili02
Én meg csatlakoznék az elötted szolohoz. (Valamit szerintem félreérthettél) :)
Valami oka mégiscsak lehetett az ezredesi rangnak, a horvát állampolgárságnak.
Lili02 2009 jún. 09. - 18:09:01 Előzmény serpentfly
csatlakoznék az elõttem szólóhoz!!én még ugyan nem láttam ezt a filmet (majd ma este) viszont az tény hogy amit lehet tudni rózsa flores életérõl azt jórészt tõle magától tudjuk...na most ezek alapján valakibõl hõst forradalmárt meg hõst csinálni eléggé elhamarkodott döntés!!!ettõl függetlenül egy érdekes figura de szerintem eléggé messze van attól hogy hõsként emlegessük...
10/10
serpentfly 2009 máj. 31. - 15:55:58 10/10
Nagyon jó a film. Ezen kívül majdnem MINDEN, amit Eduardo Rózsa-Floresrõl mondanak-írnak-állítanak-kérdeznek a tévében-rádióban-újságban-netes portálokon: HAZUGSÁG! Undorító hazugság.

Itt van például az index.

http://index.hu/bulvar/2009/04/20/gyurcsany-kepre_lott_celba_rozsa-flores/

A "magyarázat": Eduardo hazavitt Szentlászlóról egy szétlõtt autóajtót. Késõbb ráragasztott egy Gyurcsány-képet. Mindettõl függetlenül gyûjtötte a háborús emlékeket, így pl. HATÁSTALANÍTOTT fegyvert is (mondjuk egy háborús hõstõl ez talán nem is olyan furcsa...).
Ebbõl a három különálló ténybõl hazudták össze, hogy a kertjében Gyurcsány Ferenc képére lövöldözött.

Ez csak egyetlen cikk, de jól példázza a sajtó hozzáállását.
A másik fontos dolog: aki bármilyen formában segíteni tud Tóásó Elõdnek, (õt tartják fogva Bolíviában embertelen körülmények között), az látogasson el az alábbi linkre, és tájékozódjon:
http://www.toasoelod.com/
10/10
locsmándi39 2009 ápr. 28. - 19:28:30 10/10 Előzmény szecsor
Nagyon szeretjük az hozzád hasonló fotelforradalmárokat, akik hõsök tudnak lenni a billentyûzet és monitor mögött, otthonuk biztonságában.
Ha nem érted elsõre Eduflores-t nem meglepõ, valóban igen bonyolult személyiség. De, hogy ez után a film után sem érted, az már ciki.
Ha nem láttad, miért játszod itt a fogadatlan agitátort??
Itt a filmekrõl szokás véleményt mondani, és ez nem a parttalan politikai viták fóruma.

Nagyon tetszett a film, a téma szinte kiáltott a megfilmesítés után.
RIP Edu
Összes hozzászólás