Film

Család-barát

magazinműsor, 52 perc

Értékelés:

111 szavazatból
Szerinted?

Új évadához érkezett műsorunk!
Új rovatokkal jelentkezünk, középpontba helyezve az egészséget, de a már jól ismert rovatainkat és a nézőink által kedvelt tematikus adásainkat is folytatjuk.
A Facebookon is újdonságokkal jelentkezünk a velünk tartó nézőinknek, hiszen már az évad első adásától még több érdekességet láthatnak: élő bejelentkezésekkel, receptfotókkal, sztárvendégeink dalaival és a nap érdekes beszélgetéseivel várjuk Önöket! Sztárvendégeinknek az élő bejelentkezések alkalmával is tehetnek fel kérdéséket, akik igyekeznek mindenre választ adni. Az új évadban is kérdezhetnek szakértőinktől a megszokott módon élő adásaink alatt. Tartsanak velünk ebben az évadban is, a képernyők előtt és a Facebookon! Ne feledjék! A Család-baráttal ezentúl is lehet játszani! Műsorvezetőink: Novodomszky Éva és Kolozsi Kilián valamint Somogyi Dia és Csalami Csaba. Ha tehetik, tartsanak velünk hétfőtől szombatig.

Egyéb epizódok:

Stáblista:


Vélemény:

2018 ápr. 19. - 10:37:30
2018 ápr. 19. - 10:37:30
Nagyon tetszett a Szabó Gyuri bácsi kösöntése.Sokszor vannak érdeke blokko.
De a mai énekes nyavajgása megnyitó sehogyse tetszett....
2017 jan. 22. - 08:36:08
2017 jan. 22. - 08:36:08
Kíváncsi vagyok, hogy a Port.hu és a teletext mikor \"veszi észre\", hogy nem a Család-barát c. magazinmûsor megy, hanem a nemzeti gyász miatt a Pacsirta c. filmet vetítik.
Mondjuk azt nem értem, hogy a Pacsirta miért illik jobban a nemzeti gyászhoz? Azért a Család-barát nem egy kabaré-mûsor.
szavazat: 10/10 2017 jan. 07. - 19:04:49
2017 jan. 07. - 19:04:49
Galambos Erzsinek:

A mai Család barát - ban elmondott szépséges, õszinte, szívbõl jött mondatai indítottak írásra. Szeretettel üdvözlöm és kívánok minden Jót! :)



szavazat: 10/10 2016 nov. 28. - 18:26:50
2016 nov. 28. - 18:26:50
7:20, hétfõ (november 28.) Duna World
Gondolatmonológok - Megjelent Szilágyi Tibor önéletrajzi kötete ..

http://szinhaz.hu/2011/11/29/gondolatmonologok_megjelent_szilagyi_tibor_oneletrajzi_kotete
2016 ápr. 25. - 11:49:37
2016 ápr. 25. - 11:49:37
A talpmasszázzsal kapcsolatosan: A nõ a saját talpán mutatta be, de nem ajánlatos saját magunkon csinálni, mert ahhoz a test ki kell nyújtozzon, vérkeringés stb. szem elõtt kell tartani.
2016 ápr. 20. - 06:47:01
2016 ápr. 20. - 06:47:01
A mai részbõl: "Talpunk titkai – reflexológiával óvjuk egészségünket"
Épp a tegnap voltam reflexológián.(masszázson)
2016 febr. 04. - 12:56:12
2016 febr. 04. - 12:56:12
Ha idõm engedi nézem a mûsort , jónak tartom . Színes könnyed , ugyanakkor sok hasznos téma és tanács minden területrõl hangzik el benne . Amikor Kurucz Éva a mûsorvezetõ az a észrevétel , hogy borzasztóan hadar , gyorsan beszél sokszor alig érteni amit mond . Fél , hogy kifut a mûsoridõbõl vagy mi ennek az oka ? Kicsit lassítania kéne , jó lenne figyelmeztetni rá .
szavazat: 10/10 2016 febr. 04. - 10:50:04
2016 febr. 04. - 10:50:04
Minden Jót a továbbiakban!
2016 jan. 16. - 11:15:08
2016 jan. 16. - 11:15:08
Dióssy Klára vénkisasszonynak öltözve negédeskedik, miközben tökkelütött võlegénye (Gaskó Balázs) pattog mellette.
Novodomszky Éva rohadtul unja. Megjegyzem én is.
2015 júl. 08. - 09:49:56
2015 júl. 08. - 09:49:56
Jesszusom, nehogy Elizabeth Taylorhoz hasonlítsa ezt a nõt! :-) Õ egy tehetséges díva volt - noha a magánélete valóban mutat hasonlóságokat. Azt elismerem, hogy epeömlést kaptam, és itt lehet ömleni, ha már személyesen nem tehetem meg.
2015 jún. 29. - 03:20:46
2015 jún. 29. - 03:20:46
Epeömlést kapott,ez túl sok volt, Marie, arc és név nélkül, ön is csak bulvárt jelent, alacsony szinten.

G.B. is ember, és úgy rontja el az életét, ahogy sikerül neki.

Olvassa el Elizabeth Taylor önéletrajzát, ha nemcsak a bulvár érdekli.
2015 jún. 06. - 08:23:58
2015 jún. 06. - 08:23:58
A hozzászólásom igazából nem a Család-barát koncepcióját méltatja, de a mostani vendégtõl kiütést kaptam. Évekig arról szólt a bulvár, hogy Gregor Bernadett hány pasit fogyasztott el, ezek közül ki került diliházba, és ki nem. Egy kifejezetten nyughatatlan, kibírhatatlan nõ, aki érzelmileg teljesen labilis. Sajnos volt szerencsém hozzá színházban és filmen is- tragikusan tehetségtelen. Hol a melleit töltette fel, hogy vetkõzött, kb. ezekkel került a címlapra anno, na jó, néha azzal, hogy most éppen terhes, vagy nem. Máig nem tudom, végül hány férje volt, ven-e éppen, van-e gyereke. Ezek után, miután így lejáratta magát, nem is értem, hogy miért nem húzza meg magát... és hogy kerül a család -brát mûsorba, miközben életvitele nem éppen családbarát. Ebben a mûsorban is fõképpen a szépsége volt a téma, ó jaj! Pedig öregszik õ is, vastagon festi magát, a haját is erõsen. Meghívtak néhány pasi vendéget is, akik szintén csak ezt taglalták. Néha ugyan hozzátéve olyan közhelyeket, hogy "kivételesen értékes, nagyon profi színésznõ". Nem lehetne egy mûsor rólam is, ahol csontig....? Mert a semmiért az nekem is jól jönne. Ja, azt hiszem, én keveset zûröztem ehhez... Ráadásul az egyik meghívott vendég fickónak úgy szorongatta a kezét Bernike (ez az elhíresült bulvár neve), mint egy kislány, mint egy fülig szerelmes....csak az a baj, hogy az elõélete után ez finoman szólva is hiteltelen és nevetséges. Miért nem hívták meg azokat, akiket tönkretett, akiknek játszott az érzelmeivel. Most éppen énekel szegény, hát nem az apja hangját örökölte. Sem egy mosoly, sem egy mimika. Õrülten tehetségtelen szegény. Nem mondom, mutatós darab, de a sarki közértben a drága Jucika pénztárosnõ pont ilyen szép, ettõl még nem kell sztárolni....Sajnos azért nem írta,m a mûvészetérõl, mert az nincs neki.
2015 máj. 18. - 14:37:49
2015 máj. 18. - 14:37:49
a múlt hét szombati adást konkrétan tudom, hogy csütörtökön vették fel.
2014 dec. 23. - 21:55:49
2014 dec. 23. - 21:55:49
Hétvégén felvételrõl hétköznap délelõtt élõben van adás de egyébként az M1 logó mellé ki szokták írni ah élõ mûsor van!
2014 dec. 18. - 19:26:07
2014 dec. 18. - 19:26:07
Szerintem ez élõ.
2014 dec. 13. - 16:32:48
2014 dec. 13. - 16:32:48
Tudja valaki, hogy mikor forgatják a mûsorokat? Mindig naprakészen? Tehát amit ma látok, dec. 13-án, azt most a napokban vették fel?
2014 dec. 13. - 16:28:59
2014 dec. 13. - 16:28:59
"Van itt olyan mûsor amiben nem találok semmi kifogásolni valót, de ahhoz olyan habitus, intelligencia, hozzáállás, hozzáértés, hang...stbstbstb kell , mint pld a Jakupcsek" - nos én pedig éppen ettõl megyek a falnak, konkrétan Jakupcsektõl. Totál nem bírom egy pillanatig sem látni és hallani. A megjelenése és hanghordozása merõ arrogancia, tudálékosság.
Szóval, kinek a pap, kinek a papné.
2014 dec. 13. - 16:24:03
2014 dec. 13. - 16:24:03
Az is volt, gyerekmûsorvezetõ. Mármint, hogy õ, Gaskó Balázs gyerek volt még.Azt hiszem Kölyökidõ volt a címe annak a mûsornak. De miért lenne idióta? Nagyon is rutinos , kedves, intelligens fazon. Na és, ha alacsony, akkor mi van?!
2014 nov. 15. - 17:20:57
2014 nov. 15. - 17:20:57
Dies iræ! dies illa,
Solvet sæclum in favilla:
Gaskó bajsza Évát cumja...
szavazat: 7/10 2014 szept. 27. - 08:58:10
2014 szept. 27. - 08:58:10
Teljesen normális mûsor.
Kedvelem.
Összes hozzászólás