Cseregyerekek (Elcserélt életek)

Bakancslistához adom
Switched at Birth
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai filmdráma, 186 perc, 1991

Értékelés:

22 szavazatból
Szerinted?

Két kislány születik azonos napon az egyik amerikai kórház szülészetén. Az egyik, Kimberly Mays, aki szülei sokéves várakozása és próbálkozása után jött a világra. A másik, Arlena Twigg egy sokgyermekes családba születik. A kis Arlenánál súlyos érrendszeri elégtelenséget fedeznek fel, mint korábban hasonló körülmények között meghalt kistestvérénél. A kétségbeesett édesanya az egyik szoptatásnál úgy érzi a csecsemő, akit kihoztak hozzá nem az övé, de férje és környezete ezt meggyengült idegállapotának tudja be. Ahogy múlnak az évek a gyerekek egyre nőnek és sok változás történik körülöttük is. Kimberly anyja meghal rákban, a kislány özvegy édesapjával vándorol egyik munkahelytől a másikig. Arlenát pedig betegségével viszik egyik orvostól a másikig. Az egyik ilyen vizsgálat során kiderül, hogy a kislány vércsoportja szerint nem lehet szülei biológiai gyermeke.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Szereplők

Regina Twigg
Kimberly Mays, 9-11 évesen
Ernest Twigg
Arlena Twigg, 9-11 évesen
Darlena
Lois Morehead
Barbara Mays
Margaret

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
2/10
bitor 2010 aug. 25. - 02:02:38 2/10
Jéé, ez a Jurassic Parkos kislány. :)
2/10
bitor 2010 aug. 25. - 02:00:22 2/10
Áááá! A jog mindenek felett, az emberi értékek mit se számítanak.
Milyen sekélyes és szánalmas szülõ/ember lehet az, aki gyermeke elvesztése után képes egy sosem látott poronty után kutakodni és bele gázolni egy másik család életébe?

Mit akarhattak vajon ezzel a filmmel? A morális kérdéseknek csak éppen hogy megkapargatja a felületét, a lezárása meg egyszerûen szánalmas. Mintha valami Disney féle családi drámát látnánk. "Apa, had maradjak egész délután! Olyan jót játszunk."
Evita85 2010 aug. 19. - 16:40:01
Sziasztok! Nagyon szeretném ezt a filmet megnézni! Honnan tudom a dvd-n kivül megszerezni? A tv-ben nem láttam sajna..csak negyedórányit
csuccs 2010 aug. 17. - 13:55:58
sziasztok!
sajnos nem volt lehetõségem megnézni a 2. részt, aki látta kérem írja le részletesen, h mi volt. köszi :) persze spoilerrel
10/10
sültkrumpli 2010 aug. 17. - 12:07:39 10/10
Nem a vértõl leszünk szülõk, hanem a kötõdéstõl, és a szeretettõl, ami összeköt. Akit eddig neveltek, az a gyerekük, és nem a vér szerinti, és a gyerekek sem kötõdnek a vér szerinti szülõkhöz. Remélem, hogy marad a kislány az apjával! Jó film, élvezem!:) Csak ez a bunkó TV" ne ordítana bele a fülembe a reklámok alatt. Hogy ezek mekkora állatok! Már el sem aludhatok a TV elõtt, mert tutira felordítanak. Miért nem tesz már valaki ellenük? Lehet, hogy csak engem zavar.....?
10/10
sültkrumpli 2010 aug. 17. - 12:01:39 10/10
A kislány apjának a helyében a szívem szakadna meg még a gondolattól is, hogy elvihetik tõlem az eddig nevelt gyermeket. Ez egy rémálom. Az az igazság, hogy én - ha már ennyi idõsek a gyerekek - az eddig neveltet szeretném nevelni továbbra is, hisz õ az, aki szülõként szeret, és nem dobhatom el magamtól. Ahhoz ragaszkodnék, hogy a másikkal is tarthassam napi szinten a kapcsolatot. Szoros barátság a két csalás között, másképp hogy lehetne ezt a helyzetet túlélni ép ésszel.
10/10
sültkrumpli 2010 aug. 17. - 11:46:06 10/10
Tényleg megérne egy fõmûsoridõt, de ebben a filmben nem szerepel a Batman, vagy Sharon Stone, vagy Mr Bikicsunáj. Ez a téma bagatell...
10/10
sültkrumpli 2010 aug. 17. - 11:42:26 10/10
Ha fájdalmas is egy csere, azért mégiscsak a vér szerint szülõnek visszajár a gyereke. Ha a beteg gyereket nem akarná a vér szerinti szülõ, az más helyzet, de az én véremet hogy is tagadhatná meg tõlem valaki azért, mert elcserélték? Ez egyébként egy olyan kérdést boncolgat, amire nincs elég jó megoldás. Hogy is lehetne? Õrület, ha nem nevelhetem a saját vérem, vagy megtudom, hogy eddig nem én neveltem, és az is egy õrület, ha el akarják venni tõlem azt, akit eddig a sajátomként neveltem és szerettem. Ha igazán tudok szeretni és kötõdni, akkor ebbõl a helyzetbõl nem lehet elég jól kijönni... Kíváncsi vagyok rá, hogy ebben a filmben hogy jönnek ki belõle. Nézem... Bizarr helyzetnek nevezik a filmben..., szerintem inkább szörnyû, mint bizarr.
10/10
sültkrumpli 2010 aug. 17. - 11:36:29 10/10
Mi az, hogy a másikkal együtt? Ja, hogy neked mindkét gyereket? Na, ehhez azért nekem is lenne egy-két szavam, ha a másik gyerek nálam lenne...
7/10
sósmogyoró 2010 aug. 16. - 23:54:07 7/10
Sziasztok!
Mikor volt az elsõ része a filmnek?Sajnos csak most látom, hogy ez a 2.rész. Nagyon érdekelne! Hol lehet megszerezni? Köszi
Egyébként hogy lehet hogy 2 különbözõ filmnek ugyan az a címe? :O
Stella 2010 aug. 10. - 14:56:49
3 éve nem szóltak hozzá? Ez annyira szép,és megrendítõ film,hogy a 2.részre veszek magamhoz egy 100-as zsepit.
Csillagszem 2007 nov. 10. - 21:58:10
Sziasztok! Nekem egy kérésem lenne. A film 1. részét láttuk az anyukámmal, de sajnos a 2.részt csak addig tudtuk megnézni, mikor kiderül,hogy a gyerekeket tényleg elcserélték és kíváncsiak vagyunk, vajon mi lett a végén a kislány sorsa!? Remélem valaki látta végig (bár ez a film megérdemelt volna egy fõmûsoridõt is) és leírja nekem pár mondatban.Elõre is köszönöm :)
babajaga 2007 nov. 09. - 12:05:26 Előzmény enzo9
Én is kétgyermekes anya vagyok, de ha kiderülne ilyesmi, foggal-körömmel harcolnék a fiamért (akkor is, ha genetikailag nem az enyém), és megpróbálnám elérni, hogy a másikkal együtt is én nevelhessem. Ha elvinnék, a szívem szakadna meg, mint a saját gyerekemért!
enzo9 2007 nov. 06. - 13:43:47
Sziasztok!
Én magam is anya vagyok,így eléggé rosszul érint ez a téma.Nem is tudom mit csinálnék ha kiderülne hogy a fiam nem az enyém.Nem láttam még a filmet,de kiváncsi vagyok rá.
Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu