Cseresznyevirágzás

Bakancslistához adom
Kirschblüten - Hanami
16 éven aluliak számára nem ajánlott német-francia romantikus dráma, 123 perc, 2008

Értékelés:

43 szavazatból
Szerinted?

Hanami - japán nyelven azt jelenti: cseresznyevirágzás. Trudi és Rudi a hatvanas éveikben járó házaspár. Egyedül az asszony tudja, hogy férje gyógyíthatatlan beteg, és rajta múlik az is, hogy elmondja-e ezt neki vagy nem. Az orvos azt tanácsolja a feleségnek, hogy utazzanak el valahová, együtt, vagy talán tegyék meg együtt még azt az életben, amire oly nagyon vágytak. Trudi nem árulja el férjének a bajt, és követi orvosa tanácsát. Rudi soha nem volt nagy kalandor, se álmodozó, de Trudi ráveszi, hogy először utazzanak el Berlinbe, látogassák meg gyermekeiket és unokáikat. Majd folytassák útjukat, s meg se álljanak a tengerig, s utána irány Japán. Berlinben rövid idő alatt rádöbbennek, hogy gyerekeik nagyon elfoglaltak, nincs semmire se idejük, főleg nem a szülőkre. Trudi minden álma volt, hogy egyszer életében láthassa még a "cseresznyevirágzást" Japánban, de váratlanul távozik az élők sorából. Rudi lánya barátnőjétől megtudja, hogy felesége soha nem azt az életet élte mellette, amelyet szeretett volna. Egyedül a butotánc és a japán lélek az, ami éltette. Az egyik pillanatról a másikra magára maradó férfi elhatározza, hogy Tokióba utazik, a "Cseresznyevirágzás Fesztiválra". Rudi időn és téren túl felfedezi azt a spirituális világot, amit felesége egész életén át keresett.

Stáblista:

Díjak és jelölések

  • Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

    2008
    Arany Medve jelölés: Doris Dörrie
  • Európai Filmdíj

    2008
    Legjobb férfi alakítás jelölés: Elmar Wepper

Hozzászólások

Szerinted?
nandelecki 2015 jún. 24. - 01:02:53
Nem sikerült maradéktalanul azonosulnom a történettel. Vontatott, ráadásul a keleti kultúra zöme távol is áll tõlem. Nem tetszett igazán, 5/10.
Éduah 2013 jún. 25. - 13:50:15
kár, hogy egy ilyen szépnek induló filmben is fontosnak érezték az egynemû kapcsolatok népszerûsítését. a két csókolózó nõn kívül láthatunk még bugyi nélkül táncikáló japán prostikat és nõi ruhába öltözött férfit is...
10/10
d.rita 2012 máj. 09. - 23:45:00 10/10
Ez egy igazán szép idézet...köszönet érte.
10/10
csalazsuzsa 2012 febr. 26. - 07:06:43 10/10
Kétszer láttam eddig. Megható, gyönyörû szép film. Ridegek a gyermekek, de talán csak azt adják vissza, amit apától kaptak gyerekkorukban:(
Nekem 10/10. Soha rosszabbat!
10/10
d.rita 2012 febr. 25. - 01:04:33 10/10
Sajnos az elejét nem láttam. Csak ott kapcsolódtam be, amikor megérkezett Japánba. Kár, ha lesz ismét, remélem nem maradok le róla. Itt valaki azt írta, hogy "csúnya öregember", az nagy baj, ha valaki az öregséget csúnyának érzi...Szerinem elég riasztó, hogy napjainkban az örök fiatalság a cél, nem szabad megöregedni, így nem is csoda, hogy nem tudunk szépen öregedni...
Olyan könnyû szinte megkövezni azt, aki 10 dekánál többet hízik terhesség alatt, vagy aki annyinak néz ki amennyi, és még tán boldog is mer lenni eme szörnyû terhekkel...Az én nagyszüleim, sajnos már nem élnek, olyan szép idõs emberek voltak. Az egyik nagymamám 99 évesen halt meg, egész életében boldog volt, pedig voltak nehéz évei bõven.
9/10
zetorka 2012 febr. 22. - 14:28:23 9/10
megható film, végigbõgtem a végét, bár valóban kicsit lassú, ami amúgy nem baj, csak én szoktam el tõle


SPOILER
a berlini látogatás során is az egyetlen szereplõ aki örül nekik az a lányuk barátnõje, egy olyan szereplõ akinek semmi vérkapcsolata nincs a szülõkkel
10/10
anyuka50 2012 febr. 22. - 11:11:29 10/10
Nekem is nagyon tetszett! Ha tudom, hogy ilyen jó, akkor a férjemnek is szóltam volna, hogy nézze; így hagytam dolgozni.
Olyan jól át tudta adni a hangulatot!
Yu nagyon jól játszott.
***SPOILER***
A házaspár látogatása a gyerekeknél...annyira érezhetõ az idegenség, üresség, értelmetlenség. Ez akkor is folytatódik, mikor egyedül van látogatóban Japánban, a fiánál. Viszont onnantól kezdve, hogy megismerkedik Yuval, az öreg magára talál! A film hangulata megváltozik, baráti, meleg, értelmet adó. Érdekes, hogy egy idegennel való kapcsolata alakul úgy, mint amilyennek a gyerekeivel kellett volna lennie.
***SPOILER vége***
Annyira élveztem, ahogy Yu elmagyarázza Rudinak a butoh tánc lényegét!
Minden eddigi hozzászólóval egyetértek - kivéve azzal, akinek nem tetszett -, csak ismételni tudnám õket.
Talán azért volt rám ilyen hatással, mert 61 éves vagyok. :)
Érdemes megnézni!
10/10
d.rita 2012 febr. 21. - 23:47:10 10/10
Nekem nagyon tetszett, érdekes volt és megható. Mennyire kegyetlenek tudnak lenni a "gyerekek", fõleg a végén...
Ennek a filmnek volt mondanivalója. És persze a japán kultúrába is engedett némi betekintést, ami különösen tetszett.
10/10
Pirkko 2012 febr. 21. - 23:36:37 10/10 Előzmény olang
Na, azért ez nem teljesen igaz - testüket pénzért áruló nõk voltak a filmben, de igaz, hogy ez nem tartozott szorosan a cselekményhez.
Egyébként a hozzászólások alapján rosszabbra számítottam, nagyon tetszett a film.
Mumminka 2012 febr. 21. - 18:35:05
mondjuk az adott hogy a pasi meg fog halni, mivel leírták a tartalomba!
olang 2012 febr. 21. - 09:26:36
Ez egy "másmilyen" film.
Nincs benne például egyetlen jóképû, férfias pali se. Se egyetlen jócsöcsû nõ. Se szenvedélyes szeretkezés, se elõre nyújtott kar pisztollyal. Még egy nyamvadt autós üldözés se nincs benne.

Ráadásul története is alig van. És ami van, az is fura.
És persze "lassú", nagyon-nagyon lassú.

Talán ezért érdemes megnézni. :))
8/10
zimp 2010 nov. 01. - 04:22:43 8/10
tényleg elég jó mûvészfilm, sok érzéssel, szép képekkel, kreatív gondolatokkal.
Mr. Fuji is shy
10/10
katica52 2010 nov. 01. - 00:55:07 10/10
Csodás, megható, elgondolkodtató.
10/10
RosettaChristopher 2010 ápr. 25. - 13:26:11 10/10
***SPOILER***
De elõtte a cserezsnyevirágzást is megnézi...akkor találkozik Yuval.
Nekem ez a kedvenc filmem órákon át sírtam rajta mert bár a sztori kibontakozása kissé lassú,de mégis wan walami elgondolkodtató és sírásra fakasztó a filmbne,ami miatt nem lehet nem szeretni,a legvégi jelenet a kedvencem mikor Rudi a Fudzsi lábánál butoh-táncosnak öltözwe képzeletben táncol elhunyt feleségéwel aztán maga is meghal.:(10/10-es film!
2/10
Rahar 2009 szept. 20. - 00:41:06 2/10
Nekem nem tetszett a film. Persze lehet hogy azért, mert nem kedvelem a modern kori mûvészeteket, valamint a film mondanivalója sem tudott megérinteni. Hosszúnak és unalmasnak találtam a filmet. Egyébként az ismertetõ szövege szerintem hibás, mivel a film vége felé a Fuji hegyet megy megnézni és nem a cseresznyevirágzást.
10/10
mogyesztovics 2009 ápr. 14. - 20:57:33 10/10
szerintem egy hetes-nyolcast azért megér. (én szeretem ezt a filmet, mert egyszerüen szépnek és elgondolkodtatónak találom, továbbá ebben a kategóriában amerikás parasztvakítástól mentesnek)
Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu