Dear Daughter

Bakancslistához adom
magyar játékfilm, 92 perc, 2004

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Én vágtam el a köldökzsinórt. Mikor a karomba vettem, kibuggyantak a könnyeim.
Az anyja nem merte megfogni, így hát én fürdettem meg először. Aztán meg?...lepisilt.
És mi volt az első szava? Igen, jól hallották: Apu!
Hamar kiderült: makacs mint jómagam.
Az emberré válás fokozatai: lemászunk a fáról, majd a mellső lábainkat felemeljük?
Ennek eufóriáját láthatják most Önök, a film forgatókönyvét maga a "nagybetűs élet" írta.
Mesteremként tisztelt Jean-Luc Godard-tól egyszer megkérdezték, hogyan kell filmet csinálni? "Igen egyszerű. Csak azt kell tudni, hogy mikor indítsuk el a kamerát és mikor állítsuk le." Nos, én komolyan vettem a szavait, és hét éven keresztül eszerint dolgoztam és éltem.
A Dear Daughter önmagát építő történetében az volt a legnehezebb, hogy a tudatos előre tervezés mellett a természetesség látszatát sikerüljön megőrizni. Mintha minden éppen akkor és éppen ott alakulna, amikor pereg a kamerában a film.
A leforgatott anyagokat sohasem néztem meg a hét év alatt. A fejemben volt minden, és éjjelente, míg főszereplőm aludt, ki kellett találnom a másnapi forgatások helyszíneit, eseményeit. Ebben nagy segítségemre volt operatőr barátom Kardos Sándor.
A Dear Daughter egy ember életét követi nyomon, megszületésétől hétéves koráig. A manapság divatos valóság show, a Big Brother helyett adtam e találó címet filmemnek.

(Szirtes András)

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?