Diagnózis

Bakancslistához adom
Diagnoza
16 éven aluliak számára nem ajánlott lengyel tévéfilmsorozat, 40 perc, 2018

Értékelés:

42 szavazatból
Szerinted?

Anna külföldről tér vissza Lengyelországba, Katowiczébe. Egy magánnyomozó várja a reptéren, aki különböző iratokat és egy mobiltelefont ad át az asszonynak. Megszáll egy hotelben, egy játszótérrel szemben, ahová később kisgyerekek érkeznek játszani egy idegen nővel. Anna szeretettel nézi a kicsiket, de még akkor sem teremthet kapcsolatot velük, amikor a kislány elesik. Telefonon beszél valakikkel, majd elhagyja a várost egy busszal, hogy Varsóba utazzon, ahol másnap élete fontos tárgyalásán kell részt vennie. A néző ennyit tud meg Annáról, a sorozat főszereplőjéről az első részben, aki súlyos sérüléseket szenved egy buszbalesetben, amellyel a titokzatos tárgyalásra igyekszik. Az életét megmentik az orvosok, de Anna amnéziás lesz... Izgalmas, és Lengyelországban nagysikerű sorozatot mutat be a Duna Televízió. Egy amnéziás fiatal nő, a múlt sötét titkai és egy szétszakított család története. A film női főszerepét Maja Ostaszewska játsza, akit a magyar nézők a Katyn című Andrzej Wajda filmből, A becsület ideje és Az élet sava-borsa című sorozatokból ismerhetnek. (Eredeti hang digitálisan.)

Évadok:

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
8/10
zsazs7993 2021 ápr. 19. - 14:17:36 8/10 Előzmény törökbálint
Egyetértek...
Talált valaki valamit v. tud valaki arról, hogy lesz- e folytatás? Nekem nem sikerült fellelnem erről semmiféle információt, hogy van-e 5. évad.
9/10
törökbálint 2021 ápr. 13. - 16:34:05 9/10
Nem lehetett ez a befejező rész, mert egy jó pár dolog nyitva maradt - pl. rendeződik-e Anna és Michal kapcsolata, vagy amikor Pjotr azt mondja, h a nyomozók arra utaltak, h lehet, h még él a bátyja. Az ilyen szálakat nem lehet elvarratlanul hagyni. /Ugyanakkor a záróképek azt sugallták,h ez volt a vége../
9/10
Elhaym 2021 ápr. 06. - 18:16:39 9/10 Előzmény kgnebarbi
Igen, szerencsére hosszú idő után tavaly folytatták és már csak egy rész van hátra. Hiányozni fog nagyon.
10/10
Shela 2021 ápr. 06. - 15:21:52 10/10 Előzmény kgnebarbi
Most megy a Duna Tv-n hétfőnként a negyedik évad vége, csak tévedésből 3. évadnak írják, de ez már a negyedik, lehet, hogy már csak egy rész van hátra a jövő hétfőn.
kgnebarbi 2021 ápr. 06. - 14:59:11 Előzmény Elhaym
sorozatbarat.club on fent van...az hogy melyik csatornán fut még nem tudom,de én már a 4.évad 12.részét nézem szinkoronsan.nagyon jó sorozat.
kgnebarbi 2021 ápr. 06. - 14:57:33 Előzmény Shela
4.évad is van,már a 12.résznél tartok
kgnebarbi 2021 ápr. 06. - 14:55:45 Előzmény nagynebk
én már a 4.évad 12.részét nézem...most
9/10
törökbálint 2021 jan. 13. - 15:18:17 9/10
Baromi jó sorozat!
10/10
Shela 2021 jan. 10. - 18:34:10 10/10
Már a negyedik évad megy nem a 3/15 rész, hanem a 4/2 rész. Átlagon felüli a filmsorozat, alig várom a hétfőket.
10/10
szixe 2020 nov. 06. - 22:14:23 10/10
Szuper továbbra is
10/10
Shela 2020 okt. 19. - 19:51:09 10/10
Nagyon jónak tűnik ez az évad is. Tudják csűrni-csavarni. Nagyon tetszenek a drónnal készített képek a film közben, ez is emel a film egyébként sem átlagos hangulatán. A különleges hangulat már a főcím zenével elkezdődik.
10/10
Shela 2020 okt. 04. - 22:31:00 10/10
Hurrá ezt is megértük!
9/10
Elhaym 2020 szept. 22. - 17:33:10 9/10 Előzmény nagynebk
Október 5-én jön a 3. évad.
9/10
nagynebk 2020 júl. 01. - 21:29:40 9/10
Az Imdb-n 4 évadot (53 epizódot) látok, tehát van remény, hogy egyszer mi is láthatjuk a folytatást.
Kár, hogy legtöbbször annyit kell várni, hogy elfelejtjük az előzményeket. Talán most nem.
9/10
Elhaym 2020 jún. 16. - 23:00:48 9/10 Előzmény Shela
Én is remélem, nagyon szeretem a sorozatot.
10/10
Shela 2020 jún. 16. - 19:45:30 10/10
Látom elkezdték újra vetíteni a Diagnózist, remélem azért, mert megvették a 3. évadot is. Lehet, hogy megéreztem? Jó lenne, mert ha nem mérges leszek!
10/10
Shela 2020 jún. 09. - 12:27:00 10/10
Ez egy rendkívül jó, izgalmas, különleges témájú és hangulatú, jó fényképezésű sorozat volt. Nem értem, hogy akkor minek vetítik, ha nem tudják az összes évadot megvenni. Ezzel egy kissé hülyére veszik a nézőket. Reméljük, hogy folytatják valamikor, de kezdhetik elölről a vetítést, hogy az is értse aki nem látta az előző két évadot.
9/10
Elhaym 2019 nov. 21. - 16:11:48 9/10 Előzmény nagynebk
Szívesen. Még mindig azt mondják, hogy jövőre folytatják.
9/10
törökbálint 2019 szept. 23. - 17:59:05 9/10 Előzmény animasola
Kösz a tájékoztatást! Én el tudom képzelni, hogy a közszolg. tv meg fogja vásárolni a következő évadot is, hiszen ez most az állam érdeke is, h minél jobban nyomja úgy a visegrádi, mint a távolabbi k-európai országok kultúráját. olyan nagy a lemaradás. Én örülök a jelenleg futó - ha nem is kelet-európai - sorozatoknak is. Jó ez a hétfői francia-angol krimisorozat, ugyancsak a keddi, maffiás, és óh láss csodát, szerdán indul a "Csendes Don" nyilván felújított tv-változata is. /szovjet/ Mindegyiknek külön örülök, mert egyik sem amerikai (!) sőt még egyetlen helyszinük sem játszódik ott. Ja, közben halálra is röhögtem magam, mert vmelyik tvújságban úgy aposztrofálták a Csendes Don-t, h "krimisorozat". Ennél már csak az lett volna jobb, h "szovjet thriller".
Összes hozzászólás