Don Carlo Gnocchi előadó a Gonzaga teológiai intézetben. 1941-ben tábori lelkészként Albániába indul, ahol szembetalálja magát a háború kegyetlenségével és a halál állandó jelenlétével. Amikor visszatér, igyekszik meggyőzni tanítványait, hogy ne vegyenek részt a második világháborúban, azonban Francesco és Matteo, a két barát, már bevonultak. Mindketten szerelmesek Sarába, a gyönyörű ápolónőbe. Gnocchi 1942-ben a tanítványai után indul az orosz frontra, ahol megint megtapasztalja a háború szörnyűségeit. A pap próbál segíteni és lelki támaszt nyújtani a körülötte lévőknek, akik közül sokan a szeme láttára halnak meg. Gnocchi elhatározza, hogy létrehoz egy alapítványt a háborúban kárt szenvedett gyermekekért. Munkáját Francesco, Sara és Montini bíboros is segíti. A gazdasági problémák ellenére az alapítvány a háború után is tevékenykedik. Don Carlo munkáját XII. Pius pápa is elismeri.