Ecopoly

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

A Ecopoly két alappillére a műsorba jelentkező vállalkozók és a zsűri, aki megítéli az egyes ötleteket, ideákat, találmányokat, fejlesztéseket.

A Ecopolyba olyan, kezdő üzletembereket várnak, akik rendelkeznek valamiféle újszerű elgondolással, termékkel, vagy innovációval, olyasmivel ami Magyarországon még nem szerepel, vagy nincs benne a köztudatban. Ennél fogva lehetnek társaik, üzleti tervük, kreatív koncepciójuk, de aminek biztosan híján lesznek, az anyagi háttér.

A hattagú zsűribe olyan sikeres magyar vállalkozókat ültetnek, akik saját ötletük, termékük, tehetségük, találmányuk által tettek szert komolyabb vagyonra és akár ismertségre is. A stáb hiteles embereket igyekszik meghívni, akik szinte a semmiből építették fel egzisztenciájukat és tettek szert komoly presztízsre és megbecsülésre az üzleti életben.

A zsűritagok feladata megítélni, hogy az adott epizódban szereplő 8-9 vállalkozás közül melyik az, amelyik életképes, melyiknek van létjogosultsága ma Magyarországon, melyikben van potenciál, energia és fantázia. A kemény hangvételű, feszültségekkel teli műsor célja, hogy a zsűritagok saját személyükben jelentsék a lehetőséget az adott vállalkozó pénzügyi hátterének megteremtésére. Magyarán szólva a zsűritagoknak fenn kell tartaniuk a lehetőséget, hogy amennyiben egy vállalkozás különös képen elnyeri a tetszésüket, abban tulajdonrészt vásároljanak.

Ez gyakorlatilag egy igazi tárgyalási szituáció szimulálását jelenti, amelynek végén a zsűritag, vagy tagok valós üzletrész szereznek egy cégben, vagy jogot vásárolnak egy találmányban. Ha a jelölt nem elég határozott könnyen elveszítheti a többségi részesedését saját üzletében csak azért, hogy azt megvalósulni lássa. Amennyiben kemény tárgyalópartnerrel találják szembe magukat a zsűritagok, heves vita is kialakulhat az árakról, a befektetett összeg nagyságáról és a tulajdoni hányadokról.

Mivel kis- és középvállalkozókról szól a fáma, csak és kizárólag olyan vállalkozókat várnak, akiknek üzlete maximum 20 millió forintból beindítható. Amennyiben az adott adásban szereplő vállalkozások valamelyikének sikerül a műsor ideje alatt megfinanszíroznia vállalkozását, azaz összeszedi magának a szükséges pénzt (valamilyen áron) az megnyerte a fordulót. Innentől kezdve beindíthatja a dolgokat, és a tévénézők hónapokon keresztül követhetik őt sikereken és kudarcokon keresztül.

Egyéb epizódok:

Hozzászólások

Szerinted?
Ngabor 2006 máj. 23. - 22:12:28
Sziasztok Ági és RealPhoenix!

Mivel az egyik kedvenc mûsorom az Ecopoly (végre egy értelmes mûsor, ahol nem majkát, meg gyõzikét nyomatják) szoktam mindig nézni. Az alapötletet szenzációsnak tartottam, kicsit a Pomezsánszky féle Felkinálomra gondoltam, amikor indult, de rájöttem, hogy 60%show és csak 40% igazi innováció. Ezt a véleményem arra alapozom, hogy az ötleteket nézve két csoportra oszottam: 1. vagy ostoba, és kivitelezhetetlen, és nem rentábilis (Pl: Juditka féle internetes, autó McDrive közért, vagy kutyamosó, stb) 2. vagy jó ötletnek tûnik, csak baromi bonyolult és baromi drága kivitelezni. (Pl: léghajó, amihez 2milliárd kellett volna, vagy említhetném a fickót, aki a lencséjével 200billios üzletet kínált) Azért szóltam konkrétan hozzátok, mert úgy érzem Ti is a két pólust képviseltek, mindkettõtöknek igazatok van, elbeszéltek egymás mellett. Ági, aki azt mondja: Szívvel lélekkel kell vmit csinálni, és akkor sikerül. (ez egy picit olyan "amerikai álom") RealPhoenix meg a realitást, gazdasági és technikai kivitelezhetõséget, piacképességet vizsgál. Szummázva: Mûsornak érdekes, értelmes, még talán tanulni is lehet belõle, a zsûrit birom, de tuti, hogy nem itt fogják az évszázad ötletét és üzletét megcsinálni.
Attól hogy demokrácia, és ötletszabadság van, nem azt jelenti, hogy minden hülyét meg kell hallgatni. Az ötletek nagyrésze nincs átgondolva, és nincs kidolgozva, erre a zsûri hamar rá is szokott piritani. Ettõl a véleményemtõl függetlenül szimpatikus Ági véleménye, ugyanis hiába jó az ötlet, ha nem hisz benne a kitalálója. Én is saját vállalkozásban dolgozom, és tudom, néha kudarccal jár, ha nem hinnék egy egy új ötletben, ami elsõre esetleg furcsán hangzik, vagy veszteséggel jár, akkor elesnék a nyereségtõl is, nem lennék sikeres. Ezzel azt hiszem Ági véleményét is megvédtem :)

Gábor.
ági11 2006 máj. 17. - 21:00:32
Nézd RealPhoenix!

Én arra próbáltam rávilágítani, hogy könnyebb vki felett az otthoni kényelmes fotelbõl ítélkezni, és "inkreatív" jelzõkkel illetni, mint kiállni a nagyközönség és a tv kamerák elé, és megmérettetni...

Nekem egyáltalán nem szimpatikus az "én oké vagyok, a többi ember nem oké" típusú hozzáállásod. Ráadásul ahogy látom, igen könnyen alkotsz ítéleteket másokról.

A gazdasági szemlélettel kapcsolatban: az, hogy egy ötlet megvalósuljon és a piacon megállja a helyét, nagyon sok tényezõ függvénye, de a kitartó hozzáállás egészen biztos, hogy elengedhetetlen.

Ági
RealPhoenix 2006 máj. 17. - 11:41:18
Szia Agi

1. Az elso kerdesedre, hogy miert is nem jelentkeztem a musorba ugy latom nagy nehezen osszebogarasztad a valaszt.
*jo pontot kaptal* :)

2. Az a szomoru, hogy sokan megcsak nem is tudjak normalisan felmerni azt, hogy mivel rendelkeznek, vagy hogy mit szeretnenek, s komolyan elhiszik hogy az valoban jo, ez kb olyan, mint az hogy egy tarsashazban megszavaznak az ott elo idosek havi 15e kozos koltseget, holott a haz nincs olyan rossz allapotban hogy ujitgatni kene, etc, es nem is ujitjak, es meg ragozhatnam, sajnos az emberek java ilyen, lehet hogy kozejuk tartozol, ezt igy nem tudom; a bizonytalansagot jelzo kifejezest ezert tettem oda CSAK NEKED.
A lenyege a 2-es pontnak: en mar korbejartam a temat tobb oldalrol, muszaki beallitottsagu es vegzettsegu vagyok, s ebbol adodoan van erzekem is az ilyen dolgokhoz, nem azt mondtam hogy en vagyok a legjobb, bizonyos hogy van nalam jobb, mindossze annyit sugaltam azok reven amiket elmondtam:
- a sajat temaim korbe vannak jarva
- kivitelezheto, es reszben kivitelezett cuccaim vannak
- gazdasagi vonatkozasai megfeleloek, es jopar torvennyel es tervezettel harmonizalnak

3. Vilag eloremenetel: latom gazdasagi erzeked tuttko nincs, mert a vilag ugy nem mehet elobbre, ahogy te azt csak ugy rozsaszin felhoben elkepzeled, hogy valaki valamit kigondol, es nekiesik mint egy barom, csak azert mert hisz benne -nagyon sok vallalkozas bukott el hasonlo hozzaerto keze alatt "arra kerlek tanulj masok karabol, meg ha nehezedre is esik, de probald meg, bajod nem esik belolle" -peldat azert nem hozok fel, mert mar a korabban irt hozzaszolasaimban olvashattal jopar dolgot, s amugy pedig nem igazan szeretem magamat ismetelni -de mast sem

Mellesleg: a vizturbinas otlet sztem nincs teljessen jol kifejlesztve, kidolgozva, tobbek kozott azert sem, mert tobb szaz vagy nehany ezer ilyen szerkezet egy folyoban igencsak problemasan mukodhet, mivelhogy a zagyvizet szallito folyok uledeki problemai nem igazan megoldottak, plane ha azt veszem alapul, hogy a dunat is lassan tobb mint 1 evtizede (ha nem meg tobb ez az ertek) nem kotortak ki rendesen, s az aradas egyik oka reszben ez, vagyis: ahol a melysegnek 11 meternek kene lennie, ott alig eri el a valodi a 9m -ert, es igy tovabb.
Mindettol fuggetlenul ez volt a 3-adik olyan otlet, amelyet viszonylagosan elfogadhatonak tartok, sot talan ez a leg elfogadhatobb, viszont az irrealitasa ennek a dolognak az, hogy mi kerult 5 ev fejlesztesbe azon, hogy szigeteles, illetve egy motor, meg nehany elektronikai berendezesek, amik termeszetesen megvannak, szval ezt megneznem, mert sztem egy ilyen eszkozt max 2 ev alatt meg lehet csinalni

Tehat vegre orultem, hogy az utobbi adasokban 3-om viszonylag jo otletet lehetett latni, kb adasonkent 1 jon ki, ez viszont siralmas es szomoru.

Uzenem a zsuri tagoknak: volt olyan otlet, amely nem volt rendesen kidolgozva, de egy ici pici plusszal modositva elegge uzletkepes lehetett volna, s ott engedtek el a lehetoseget
ági11 2006 máj. 16. - 12:25:07
Üdv Mindenkinek!

Én szórakoztatónak tartom a mûsort, a maga furcsa és érdekes ötleteivel, jelentezõivel...

RealPhoenix: azt nem értem, ha olyan eget-rengetõ ötleteid vannak, akkor miért nem jelentkeztél a mûsorba?
"3. Gondolkoztam rajta, hogy jelentkezzem e musorba, s vegulis ahogy lattam, addig hezitaltam, mig vegulis mar nem lehetett jelentkezni -sajnos"

Azt hiszem a különbség közted és azok között az emberek között, akik a mûsorban szerepelnek, és akiknek "gyenge" és kevésbé "épkézláb" ötleteik vannak az az, hogy õk HISZNEK a találmányaikban, és megraganak minden lehetõséget, hogy megvalósítsák azokat.

Csak így mehet elõre a világ!

Ági
doki333 2006 ápr. 25. - 20:25:38
Új vagok mind a fórumban, mind a mûsor nézésében. Egy naiv kérdésem lenne: bár sejtem, hogy a felvételek már elkészültek, de lehet -e még ötletgazdának jelentkezni, ha igen akkor milyen módon?
Õszinte leszek, a legtöbb eddig látott ötletnél lényegesen jobbnak ítélt ötletem abortált már pénzhiány miatt! (ezt onnan gondolom, hogy néhány évvel késõbb, más, kinek a szükséges pénze megvolt, megvalósította!)
Mégegyszer elnézést a naivitásomért!
RealPhoenix 2006 ápr. 15. - 17:56:06
Kedves Pety

1. Aszem a nevedet meg le tudom irni, vagyishogy a masolas nem okoz nehezseget.

2. Ha jobban, figyelmesebben elolvasod amit irtam, akkor szerintem ertelemszeruve vallhatna, hogy vajon mire is irtam a kombinacios kezseget, illetve megfigyelo kepesseget, etc

3. Nem teged vitatlak, es nem is masokat, en kiszamoltam hogy normalis esetet tekintve 2 ev-re az otletem megvalositasahoz, ha osszegesitenem kellene, akkor hozzavetolegesen 375 millio forint kellene, viszont amik voltak a musorban mint otletek, hat szoval azokrol megvan a velemenyem, s sajnos nem pozitiv, ill. 1 kivetelevel az, de az is csak 2 kezi munkarol szol, es nem valodi otletrol *birka telep*

4. A korabbi temahozzaszolasok kozul, leginkabb azzal ertek egyet, hogy ez a musor egy elore lerendezett, tulajdonkeppen valojaban szorakoztato musor, mintsem tenyleges feltalaloi, illetve azok tamogatasat megtestesito eljarasi forma

5. Mint ahogy masoknak, akiknek epkezlab otleteik vannak, ugy nekem sem sikerul/sikerult bejutnom, pedig szeretnek, de mind hiaba szeretnenek normalis otlettel rendelkezo emberek jelentkezni, etc, a musor maga tobb oldalt tekintve is onmaganak ellentmondo, s teljessen egyertelmuen, ami szomoru es vetseges, de sajnos nem elhanyagolhato hiba -legalabbis epeszuek szamara, bar tudom, a media befolyas hasonlo mint a regi egyesek szerint szep idoben, vagyis megy a tomeges felre tajekoztatas, a valodi adatok es fontos tenyek visszafogasa, helyette inkabb szorakoztatjak a tomegeket csipp csupp "csoda" dolgokkal, lasd a leg kezenfekvobb tenyt pl csak ebben a musorban: retro metro -NEVETSEGES :)
*szorakoztato musortol csak ilyen badarsagokat lehet varni, meg a szomszed neni esetet, etc*

6. A talalmanyokat csak megitelni lehet, s a leg eroteljessebb iteloszek, a vasarloi ero, ahol valoban megmerettetnek ezen eszkozok

7. A feltalalok, ill. epkezlab valodi otlettel rendelkezok java nem olyan mint amit probaltal felvonultatni, sokkal inkabb a normalis realitas keretebe esnek, de mint tudjuk, magyarorszag nem eppen az a hely, ahol barmit is el lehet erni egy rendesen kidolgozott otlettel, esetleg reszben megvalositott otlettel, mert manapsag az otletek java, nem sufniban barkacsolt cucc, bar tisztelet a kivetelnek, de azert akadnak ilyenek is, s ezeket tisztelni kell, s remelni hogy eljutnak oda, hogy a piac reven meg tudjanak merettetni.

8. Nem csak magyarorszagon problema az otletek piacra vitele, hanem ilyen india, kina, afrika, ukrajna, oroszorszag, es meg sorolhatnam a fejlodo orszagok hosszu sorat.
Az viszont teny, hogy amerika, kanada, ausztralia, anglia, nemet-, es egyebb mas orszagokban viszont konnyebb, s en is ha nem tudok itt elobbre lepni, akkor valami olyan iranyba probalok meg majd haladni, ahol lehet, de szerintem sokan masok igy tesznek szinten, s tulajdonkeppen ennek koszonhetoen van a magyar szabadalmi hivatalban egyre kevesebb bejegyzes, es ezert panaszkodnak a magyar feltalaloi egyesulet tagjai is.

Aszem egyenlor
pety 2006 ápr. 05. - 22:53:43
Kedves hozzászólók!
különleges figyelmet szenteltem realfhoenixnek.
Szerepeltem a mûsorba és bátran állíthatom, hogy szerencse is kell egy jó nagy adaggal egy olyan embernek akinek bátran állíthatom, hogy van tudása, mivel amit visznek akkor ott abban a szobában és idõben õk a profik.Viszont nem szól a mûsor arról, hogy ezek az emberek abszolút amatõrök a tévékamerák elõtt.Nem feltétlenül kell, hogy értsenek a tárgyaláshoz, tehát a megfigyelõ képességhez és kombinációkészségük meglehetõsen kicsi szinten mozog.
A legnagyszerûbb találmányok hülyeségnek tûnnek!Pl.:Amerikában egy ember úgy gondolta, hogy kifejleszt egy programot, amely azt csinálja, hogy számítógépe elõtt ülve az ember könyvet olvas.
HÜLYESÉG MI?
A találmányt, vagyis a programot 1, azaz egy dollárért az amerikai katonaság vásárolta meg és internet néven most te is használod.
Egy példa arról, hogy nem ért a tárgyaláshoz és hülye az ötlet, de attól még bombaüzlet lehet belõle.Ez az amit a feltalálók tudnak, hogy mire jó és senki más nem fogja megtudni addig amíg 5-6 perced van arra, hogy elmond min dolgoztál akár több évig is.
RealPhoenix 2006 ápr. 05. - 11:02:40
Kadamka1: ide nem szerencse kell, hanem tudas, es megfigyelo kepesseg, illetve kombinacios kezseg, viszont eddig akik szerepeltek a musorban, azokrol a velemenyem igencsak inkreativ jelzovel illetheto eleddig, mindossze talan csak 1 viszonylag elfogadhato dolog volt, ugy szo szo alapon.

Szval inkabb csak inkreativ emberek kerultek ide be ahogy eddig lejott, de varom a kesobbieket is, hatha megis bekerult a musorba valami epkezlab cucc, de ezek utan aligha hiszem
x-tro 2006 ápr. 05. - 09:00:58
Ez a mûsor szerintem semmi másról nem szól, mint amirõl a kereskedelmi tévézés maga, az elõtte közbe utána reklámidõ minél jobb értékesítésérõl. Balgaság hát komoly felvetésekre egy ilyen mûsortól megoldást várni... Kb olyan, mintha valaki a rák hatásos ellenszerével a kínai piacon házalna... (csak ne így legyen!)
RealPhoenix 2006 ápr. 04. - 21:03:44
1. A musor otlete jo.

2. A jelentkezok legalabb felenek otletei rosszak, hibasak, es hianyosak

3. Gondolkoztam rajta, hogy jelentkezzem e musorba, s vegulis ahogy lattam, addig hezitaltam, mig vegulis mar nem lehetett jelentkezni -sajnos

4. Temak amikkel foglalkozom/amik fele haladok:
a) ujfajta bankkartyas rendszer prototipusanak eloallitasa
b) ujfajta tomoritesi eljaras elkeszitese
c) stream media RSA alapu titkositasa/vedelme

es meg ragozhatnam a sort, akik hasonlo dologokkal foglalkoznak, azok nyilvanvaloan tudjak hogy ezeknek a teruleteknek, es dolgoknak milyen jellegu mogottes tartalommal kell rendelkeznie, s melyik mit er, s ekkor meg nem is emlitettem, egy hurrikan erocsokkento fizikai rendszert, ami logikai/fizikai alapokon nyugszik.

Szval en ennek fenyeben itelem meg azt amiket eddig lattam, s sajnos az ossz ertekelesem igencsak ugy nez ki, hogy: gyenge

NB: Bocsi az off-ert, amennyiben valakit is megbantottam

Sziasztok
x-tro 2006 ápr. 04. - 10:47:18
Sõt, Erdélyi a Tilos Rádión tök ingyen vezetett rádiómûsort, hetente egyszer, korán reggel, jókedvbõl. Csak mondom...
x-tro 2006 ápr. 04. - 10:45:23
Erdélyi "Szupermen" Zsolt nem tudom a jogállás szerint vállalkozó-e, de hogy reklám- és kommunikációs szakember, az biztos, cégének a neve Edison Network. (Vagy legalábbis még az volt pár éve...)

De akkor sem értem, mért ne vehetne az ember részt bármiben, ami érdekli, legyen az Filmmúzeumon való baromkodás, vagy kereskedelmi tévén vállalkozósdi?? Egyértelmû, hogy a rtlen pénzért, a filmmúzeumon haverságból és jókedvbõl szerepelt. De ez egy szabad ország, nem?

Mért ne vehetne részt egy tehetõs vállakozó bármiben. A galériás Polgár például rendszeresen vállal statisztaszerepeket magyar filmekben, egy Gyurcsány nevû meg miniszterelnökösködik, egy Branson nevû meg rendszeresen idióta baromsáokra költi a pénzét, mint körberepülni a földet és hasonlók...

ha nem tetszik ne nézd, amúgy, nem kötelezõ.
gianni 2006 ápr. 03. - 23:38:49
Csak azt nem értem, hogy a zsûri tagjai között szereplõ "vállalkozó" Erdélyi Zsolt, miért szerepelt nemrégiben a Filmmúzeum Filmhíradó címû humoros mûsorán, mint bohókás mûsorvezetõ. Szerintem egy tehetõs vállalkozó nem vállal el "idétlen" szerepeket, ha máshol is tud pénzt keresni??? Szerintem õ egy beépített ember? Az RTL KLUB pedig figyelhetne szereplõvállogatáskor !!!