Éden kertjei

Bakancslistához adom
I giardini dell'Eden
olasz filmdráma, 95 perc, 1998

Értékelés:

9 szavazatból
Szerinted?

Az olasz rendező és forgatókönyvíró, Alessandro D'Alatri, a kilencvenes évek végén kezdett el Jézus élete iránt érdeklődni. Az alkotó figyelmét egy kevésbé ismert, tulajdonképpen a Bibliában nem is szereplő, időszak keltette fel: a tizenegy éves gyermek Jézus első látogatása a jeruzsálemi szentélyben és a harmincéves mester tanítvány toborzása közötti évek. Láthatjuk drámai útját a sivatagban, amint a fiatal Messiás Istent keresi, amint fogadott apja, József, tanítja és amikor rádöbben nehéz sorsára. A rendező, miután részletesen áttanulmányozta az Evangéliumokat és más korabeli dokumentumokat, továbbra sem érezte magát járatosnak a témában. A forgatókönyv végül csak a zsidó származású író, Miro Silvera segítségével született meg. A filmet az egyház is elfogadta, külön kiemelve a katolikus és a zsidó kultúra szálainak érdekes összekapcsolását. A történelmi hűségre különös figyelmet szentelő alkotók Marokkó tájain forgatták a történetet 1700 statiszta közreműködésével. D'Alatri Jézus emberi vonásaira összpontosít kiemelve gyengeségeit és kétségeit, ezzel együtt bemutatva a benne ébredező Istent.

Stáblista:

Díjak és jelölések

Hozzászólások

Szerinted?