A film látszólag két, - egyaránt apa nélkül felnőtt - ember szerelméről, annak örömeiről, buktatóiról, nehézségeiről szól.
Arról, hogy képesek, mernek-e másképpen élni, mint korábban ők, elődeik vagy mások:
felelősséggel, megfelelően.

Azonban ez csak ürügy, mert spirituális film.
Szimbolikus, mondhatnók: belső.
Az önismeretről, énünk, önvalónk ismeretéről szól.
Ott játszódik, hol érzelmeink és gondolataink vannak, - ami ma már a modern kvantumfizika eredményei nyomán kimondható:
befolyásolják, meghatározzák a külső, fizikai világ eseményeit.

Ez a mozgóképzelet valójában a mindenkori néző lelkében játszódik.
A gyorsított, lassított és akár meg is állított képeknek köszönhetően nemcsak a szokványos filmtér, hanem filmidő kereteiből is kilép:
a mindenkori "Itt és Mostban" játszódik.

A dramaturgiailag egymáshoz illesztett lírai klippek szkeccsfilm-, musicalszerű szálait a két főhős epikus történéseinek pillanatai szövik egységes szövetbe,
hogy a néző személyes (feldolgozott, elfojtott, hárított) élményei révén személyre szabott drámai formát is ölthessen,
amit aztán szabad elhatározása révén a lelkében magával vihet, adaptálhat, hordhat.

Mert nem az a fontos, hogy mit teszünk, hanem, hogy azt milyen szívvel tesszük.