Egy pedagógus vesszőfutása

Bakancslistához adom
Egy pedagógus vesszőfutása / Az alkotás-pedagógus
magyar dokumentumfilm, 35 perc, 2011

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

2011 januárjában 75 éves korában elhunyt Dr. Zsolnai József, aki kidolgozója volt két nemzetközileg is nyilvántartott alternatív pedagógiai programnak. A pedagógus 1935-ben született Szegeden. Életpályája a szeged-királyhalmai tanyavilág szegényparaszti környezetéből indult. A tanyasi gyerekkorát követően tanító lett majd a professzorságig jutott. Személyes sorsával bizonyította, hogy lehetséges az egyéni lét alárendelése közösségi céloknak. Életútjának, emelkedésének legnagyobb hajtóereje a beteljesíthetetlenül hatalmas tudásvágya volt, mely által a magyar pedagógia egyik legjelentősebb egyéniségévé vált. Munkásságát a szellemi tettrekészség és tartás, valamint mérhetetlen alkotásvágy jellemezte. A Zsolnai-életmű alkotta rendszer olyan pedagógia, amely a hátrányos helyzet leküzdéséről és az esélyegyenlőségek megteremtésének lehetőségeiről szól.

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
feketevipera 2011 aug. 28. - 19:30:29
Nem túl érdekfeszítõ módon adták elõ a témát, de legalább megtudtam, hogy mi (volt) az a NYIK. Egyébként kész szerencse, hogy a Dunán Az alkotó-pedagógus címmel ment, így itt is sokkal könnyebb volt azonosítani. Javasolnám, hogy legközelebb egy harmadik címet kreáljanak a mûsoroknak a porton, így legalább lesz kalandelem is a fórumozásban.
Ford Mustang 2011 aug. 28. - 16:27:35
Nem rossz mûsor, érdemes megnézni.