Egyiptom írnoka

Bakancslistához adom
magyar dokumentumfilm, 63 perc, 2002

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

A magyar és a nemzetközi egyiptológia képviselőjére, a 2003-ban elhunyt Kákosy Lászlóra emlékezünk a két fejezetből álló portréfilmmel. Érdeklődési és kutatási területe felölelte az ókori Egyiptom háromezer esztendős történetét. Foglalkozott nyelvészettel és irodalommal, művészet-és építészettörténettel, történelemmel és valláskutatással, régészettel és mitológiával. 1964-ben, amikor az asszuáni gátat építették, az MTA ásató expedíciójának tagjaként részt vett a híres Abu-Szimbel templomával kapcsolatos ásatásokban és leletmentésben. Önálló ásatásokra 1983-tól nyílt módja Thébában. Kitartó, aprólékos, roppant kemény és kevés látványossággal járó tevékenységet végzett, de több száz tanulmány és tucatnyi könyve ismertté tette nevét, és most már halhatatlanná is.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
feketevipera 2011 jún. 06. - 20:52:55
Aki kicsit is mélyebb kapcsolatba került a történelemmel (itt fõleg az ókortörténetre kell gondolni), az minden bizonnyal találkozott Kákosy László nevével. Õ leginkább az írásairól ismert (talán már a középiskolában is elõkerülhet ajánlott irodalomként a Ré fiai c. könyve, de ezen felül rengeteg egyéb monográfiát, tanulmányt írt, emellett forrásokat fordított és adott ki), de emellett gyakorlati tevékenységével is nagyot lendített az egyiptológián. Errõl szól ez a dokumentum-portréfilm, amely méltó emléket állít az egykori tudósnak.