Farkas Totem

Bakancslistához adom
Wolf Totem
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott kínai-francia kalandfilm, 121 perc, 2015

Értékelés:

32 szavazatból
Szerinted?

1967. Csen-zent a fiatal Pekingi egyetemistát - több ezer társával együtt - Belső-Mongóliába küldik, hogy írni és olvasni tanítsa a pásztorok egy nomád törzsét. Ám az új környezetben ő az, akinek tanulnia kell, mert a végtelen sztyeppén, ahol az ember a természet erőinek van kiszolgáltatva, új értelmet nyer a közösség, a szabadság és a felelősség fogalma; de leginkább a tiszteleté, amely a természet erői mellett a sztyeppék csúcsragadozóját a farkast illeti meg. A nomádok, és az általuk szent teremtményeknek tartott farkasok között egy különös, összetett, misztikus kötődés alakult ki, amely a ragadozók vadságából, ravaszságából és szépségéből ered. Csen-zen a pásztorok intelmei ellenére, és tudtuk nélkül, magához vesz egy fiatal farkaskölyköt, hogy a farkasok életét, viselkedésüket tanulmányozza, mit sem sejtve arról, hogy tettével nem csak a bölcsek tanácsának, hanem a természetnek a haragját is kihívja maga ellen.
Bemutató dátuma: 2016. március 10. Forgalmazó: MTVA

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
8/10
Dr. Classic okt. 10. 14:44:53 8/10
Itt a 2015-ös filmek első NYOLC pontja. Még úgy is, hogy hatalmas állatszerető révén, rosszul voltam a sok gyilkolástól. De azt el kell fogadni, hogy "vad" keleten ez volt (remélem már nem) az élet menete. A film viszont nagyon szép, és igaza van az előttem szólónak az utolsó 10 másodperc... Nos az megért egy osztályzattal többet.
9/10
Karczaghy Gábor jan. 02. 22:47:07 9/10
Nagyon tetszett a film. Más kultúra-más megvilágítás. Elképesztően szép tájak, a tájba és a helyi természetbe beilleszkedett nomádokkal. Sőt, nem csak beilleszkedtek, hanem a természet részei...
Csakhogy közben jönnek a kommunisták, akik a gyenge földű legelőket mezőgazdasági területté akarják alakítani, megerőszakolva a természetet, nem tisztelve sem embert, se Istent (a nomádoknál ez a farkasokat jelenti).
1/10
Naethril 2017 márc. 13. - 21:56:21 1/10
Valoban 2 ora tomeny meszarlas az egesz...ahogy meg rangatjak a lancon azt a szegeny kis farkast...allatkinzasnak is feler....
Topicica 2017 jan. 31. - 20:09:22
Én azt hittem, hogy látok majd egy megható látványos állatfilmet, ehelyett két óra embertelen mészárlást néztem végig. A két órát nagyjából végigbõgtem tehetetlen dühvel, hogy egy újabb történet az emberi pusztításról. Aki kicsit is szereti az állatokat, szerintem inkább ne nézze végig. Amúgy a tájak gyönyörûek, a film jól van megcsinálva, nem vontatott, és igazi farkasokkal dolgoztak.
6/10
pihes 2016 nov. 11. - 06:33:25 6/10
A történet, azért, elfogadható. Többet vártam, a filmtõl.
Egyáltalán nem voltak szimpatikusak, ezek a szereplõk.
6/10
pihes 2016 nov. 10. - 16:33:27 6/10
A történet egész jó, ám a szereplõk, nem szimpatikusak.
6/10
pihes 2016 nov. 10. - 16:30:45 6/10
A történet egész jó, ám a szereplõk, nem szimpatikusak.
K. Judit 2016 jún. 21. - 19:03:26
Köszönöm szépen :)
ikem 2016 jún. 21. - 15:23:30 Előzmény K. Judit
Szentendrén, a P'Art moziban 2016. július 3-án vagy 10-én megnézheted.
K. Judit 2016 jún. 07. - 09:27:39
Kár, hogy csak ilyen rövid ideig játszották a mozik. Mire felocsúdtam, már le is került a mûsorról.
Igaz, a neten megtaláltam, így mondhatnám, hogy láttam is, de ezt a filmet pont moziban szerettem volna megnézni.
(Viszont a könyvet sikerült megszereznem, az is valami.)
9/10
Dia Hatala 2016 jún. 07. - 00:49:21 9/10
Sírós, sírós és szép fim, jó, hogy ilyen alkotás is eljut hozzánk
9/10
Xxy92 2016 máj. 20. - 00:01:44 9/10
Igazi kuriózum ez a film, ugyanis vajmi kevés film jut el hozzánk a messzi keletrõl. Mind a közvetített gondolatok, mind a bemutatott tájak igazán szépek - ez a film emlékezteti a nézõt arra, hogy korábban milyen fantasztikus összhang volt az ember és a természet között; mely érték mára sajnos majdnem teljesen eltûnt.

10/9 (a vége különösen megható)
9/10
4427 2016 márc. 14. - 23:22:05 9/10
Gyönyörû természetfilm a vadregényes mongol tájakról.
Igazi (nem computer) farkasokkal!
Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás