Tomán Edina az esélytelenül túlélt tüdőembóliája után futni kezdett. Az egész világ ámulva figyeli a hihetetlen sportteljesítményét, a londoni olimpia megnyitója előtt a fáklyafutók egyike volt. A sportteljesítménye önmagában is döbbenetes. Ám Edinát egy olyan sajátos erő hajtja, ami közel harmincmillió nőt gyötör csak az Európai Unió területén, ő mégsem maga ellen fordítja. A legtöbben itt élnek közöttünk, szinte semmit sem tudunk róluk: Borderline-szindróma. Úgy a Borderline 1970-ben elfogadott meghatározása óta, mind a mozgókép történetében Edina volt az első, aki a szindróma elszenvedését interjúban felvállalta. A filmünk elkészültéig ő az egyetlen általunk ismert, olyan Borderline - szindrómás, aki különleges sportteljesítményt mutatott fel, emellett angol nyelvet tanít és könyveket ír, a film szövegkönyvének döntő részét is ő maga írta. A film a Nyíregyházi Egészségügyi Főiskola pszichológia tanszékén tananyag.
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Köszönöm a kiegészítést:) Azóta elolvastam Edina könyvét és helyükre kerültek a dolgok.Ahhoz, hogy megértsük egy ember viselkedését, meg kell ismernünk õt - de sokszor õ sem érti magát, nem ismeri magát, nem szeretné, hogy õt megismerjék.A könyvben viszont Edina õszinte, néha szokatlanul nyílt is. Vajon hogy alakult azóta az élete?
Biztos vagyok abban, hogy a film sok ember gondolkodásában hozott változást. S figyelmeztet, hogy gondtalanul járunk-kelünk, de a sorsunk egyik pillanatról a másikra megváltozhat, s bár nem lehet ugyan, de fel kellene készülni lelkiekben, értelemben a változásra is, és arra, hogy az Erõ bennünk kell, hogy legyen. Megnézném ismét a filmet, most, pláne a könyv után többet látnék meg belõle. De elsõre is nagy élmény volt:)
Ha az ember filmet készít, sosem tudja, hogy amit csinál, az jó, vagy sem. Sokszor a bemutatón sem derül ki - egy doku esetében több évig is eltarthat, míg az kifejti a valódi hatását.
A Borderline olyan bonyolult egy civil számára, hogy akkoriban úgy éreztem, eleget meséltem errõl.
Viszont Edina védelmében ennyi volt elmesélhetõ.
Most 2016-ot írunk, két és fél évvel a bemutató után. Azt látom, B elszenvedõk sorozatosan vállalták fel a szindrómát (a betegség egyik tünete a titokban tartási kényszer), és a felvállalás elfogadáshoz, az elfogadás gyógyuláshoz vezethet. Azt is látom, "egészséges" elmék másképp tekintenek B elszenvedõkre. Rengeteg ilyen tartalmú levelet kaptunk, fõleg Edina, de én magam is.
Ha csak egyvalakinek segített a film, megérte.
Vereb Vean András, 2016, július
Igen, talán megzavarja az embert, hogy a Borderline-szindrómáról akkor olvasunk leginkább, ha valaki rémséges tettet visz végbe, s nincs arról tudomásunk, hogy ez egy "hétköznapi" lelki betegség is lehet, amivel a közvetlen környezetünkben is élhetnek emberek.
Az is igaz, hogy az életet az kezdi becsülni, az méri fel valódi értékét,az nem herdálja el az elkövetkezõ éveit, aki olyat túlél, mint Edina. Õ valószínû, nem pocsékolja már idejét sekélyes tv mûsorokra, nem mérgezi életét, nyomot akar hagyni maga után az utókornak. Nekem is van egy belsõ jelmondatom: Kinek jutna eszébe fennakadni egy kavicson, aki megélt már egy hegyomlást? S ha az ember felismeri, hogy mi az életben a fontos, a lényeges, az már fél gyógyulás a lélek betegségébõl.
Én csodálom M. Saroltát, de zavar kicsit, hogy úgy tûnik, "lazán" kezel dolgokat, bagatellizál,pedig megszenvedte õ, hogy ide eljusson, de én úgy hallgatom õt, hogy õ egy egyedi eset, egyedi képességekkel, és egyedi fanatizmussal.
Én is szívesebben hallgattam volna a pszichiáter véleményét, bár szerintem õk is csak tanulják még ennek a betegségnek a mibenlétét.
Annyit mindenesetre elhatároztam, hogy rákeresek Edina könyveire, és a rendezõ más munkáira.
Mivel magáról a betegségrõl is más elképzelésed volt, valószínûleg ezért maradtak benned kérdõjelek. Való igaz, nem boncolgatták túl magát a betegséget, de mégis, szerintem kellõképpen érthetõ volt a lényege....Edina szövegezte fel a film nagy részét ill. részletek voltak hallhatók könyveibõl, finom, árnyalt, mûvészi de a beleérzõ emberek számára érthetõ módon. Ha a dalszövegeket figyelted, azok is nagyon sokat elárultak. Az hogy fölvállalta a betegségét nagy dolog...nyilván az olyan élményeket,részeket, melyeket privátnak tartott vagy kamera elõtt nem vállalt volna föl,nem tették bele. A kettõsség érzés, a kérdõjelek talán azért keletkezhettek benned, mert a szindrómában szenvedõk a végletek emberei, s ezt a kettõsséget nehéz annak megérteni,átérezni, aki nincs a betegséggel tisztában.Ráadásul ebben az esetben a traumát szenvedett hölgy sokakkal ellentétben a javára tudta a szindrómát fordítani: nem hagyta el magát,mint sokan....ennek ellenére a negatív érzések elérik õt is,de a feszültségét nem romboló módon vezeti le. Ez nem tipikus.
Engem az zavart kicsit, hogy a film ajánlója alapján arra számíthattunk, a Borderline- szindrómát boncolgatják majd jobban. A filmet értékesnek és nagyon szépnek tartom, de film utáni beszélgetésben ezt talán mélyebben meg lehetett volna vitatni. A mûsorvezetõ a pszichiáter és a tájfutónõ között 'lavírozott'. A tájfutónõ vendég,nem Borderline szindrómás, hanem lesántult anno, majd ezután talált új életcélt,tehát õ nem kapcsolódott szorosan a 'problémához'(annyiban persze igen, hogy csakúgy,mint Edina, õ is sportoló és talpra kellett állnia)... éppen ezért talán azt lehetett érzékelni, hogy a pszichiáter kissé háttérbe szorult önhibáján kívül is. Amikor megkérdezte, felsorolja -e a szindróma tüneteit, a mûsorvezetõ azt mondta neki, hogy gyorsan foglalja össze, pedig lehetett volna több idõt is szánni rá, ill. arra is, hogy pl. aki nem képes pozitív oldalra fordítani a betegségét, mit tehet, valamint a család, környezet számára is lehetett volna több tippet adni. Mindez nem a pszichiáter hibája volt, mert valószínûsítem, hogy sok minden lett volna még a tarsolyában, ha kizárólag a szindrómáról esik szó.
A film maga megkapta tõlem a 10 pontot, mert rendkívüli módon megérintett. Szép munka!
Nem sokat tudok a Borderline szindrómáról, de mivel az országot megrázó gyilkosságok elkövetését /kulcsi családirtó, machetés gyilkos/is ezzel a lelki betegséggel próbálják magyarázni, felfigyeltem ennek a filmnek a beharangozójára. Hisz én azonosítottam az ebben a szindrómában szenvedõket egy ön-, és közveszélyes személyiséggel.Itt pedig azt írták, hogy ez a lány tanít, maratont fut, könyvet ír.
A betegségrõl, okairól, tüneteirõl valóban nem sokat tudhattunk meg a filmbõl, sõt, ha hinni lehet a pszichiáternek, a köztünk élõ 100 emberbõl egy ebben a betegségben szenved. Kiváltó oka pedig lehet egy kisgyermekkori trauma. De a jelei: önbizalom hiánya, szeretetéhség, társfüggõség, türelmetlenség, meg nem értettség...korunk minden emberére jellemzõ lehet, aki kicsit is figyeli a környezetét, foglalkoztatják az élet kérdései, és belsõ utakat is jár.
Az viszont felemelõ volt, hogy vannak nagy tekintélyû orvosok, akik szenteste, hagyva családjuk ünneplését, többórás mûtéttel hoznak vissza a halálból egy fiatal lányt. De mellette sorolhatnánk azokat az orvosokat, akik felelõtlensége, lustasága, tudatlansága miatt egy másik család banális betegségben veszti el egyetlen gyermekét. Tehát az élet nem fekete és fehér.
Az is igaz, hogy saját felépülésünkért magunknak kell a legtöbbet tenni, de van, akiben nincs meg a küzdeni akarás képessége. Azon az orvostudomány sem segíthet.
Nekem a film kicsit felemásra sikeredett, de az utána következõ beszélgetés sem nyugtatott meg. Még több kérdéssel a fejemben álltam fel, mint mikor leültem megnézni a filmet.
Ilyen ellentmondásos volt a lány, és a családja is. Egyrészrõl nagyon szép volt a lány, más részrõl õ is, és a családja is olyan más volt, mint az átlag, s talán már ez is magyarázata lehet ennek a problémának. Nem hogy 12 évesnek, de 16 évesnek is kihívás a film értelmezése, de sok felnõtt sem tudja az üzenetét hova tenni.
Nagyon szép, elgondolkodtató dokumentumfilm egy nagyon is létezõ,de kevéssé vitatott betegségrõl. Bár a film és az azt követõ beszélgetés nem kizárólagosan a Borderline-szindrómáról szól(aki arra számít, a betegség tüneteit ízekre boncolják ill. tipikus eseteket sorakoztatnak föl, az lehet kicsit csalódni fog),mégis azt hiszem, sok ember számára útmutató lehet: mindazoknak, akik egy súlyos betegség révén kerültek padlóra, mely teljesen megváltoztatta életüket s nem látják a kiutat, ill. azok számára is akiknél bármely trauma (vagy esetleg egy még nem beazonosított trauma)hatására Borderline- szindróma alakult ki és a betegség pozitív oldalát még nem sikerült megfogniuk. A betétdalok is nagyon sokatmondóak, értékesek. Edina pedig példakép lehet mindannyiunk számára. Szerintem holnap is megnézem a Duna World-on.
A 12 éves mellé ülj oda, a 16 évessel kapcsolatban döntsd el egyedül, odaülhet-e, de ha ez a mûsor érdekli és 12 évesen mindig odaültél vele megbeszélni a hasonló tartalmakat, nagy baj nem történhet. :)
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások