Film

Felmegyek a miniszterhez

magyar vígjáték, 98 perc, 1962 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott

Értékelés:

31 szavazatból
Szerinted?

A most alakult tsz vezetősége nagy gondban van Balogh Bódog miatt, aki az utolsó egyéni gazda a faluban, és amíg be nem lép, nem adhatják a szövetkezetnek a "Száz százalék" nevet. A ravasz Bódog mindig túljár a beszervezők eszén, még holtnak is tetteti magát. Amikor kiderül, hogy a miniszter eljön Rendes községbe, az ünnepségre, amelyet abból az alkalomból rendeztek, hogy a község lett az első százszázalékos a megyében, a vezetőség meg akarván szabadulni Bódogtól, őt küldi fel az élenjáró szövetkezetek országos konferenciájára. A Parlament folyosóján összetalálkozik a miniszterrel, és addig ravaszkodik, amíg kap tőle egy írást, amelyben az áll, hogy aki nem akar belépni a szövetkezetbe, azt nem szabad kényszeríteni. Közben a tagság megnyugszik abban, hogy egy ember csak töredék, nem százalék. Ezen a beszervező bizottság annyira fellelkesül, hogy amikor a sok viszontagság után visszatért Bódog kijelenti, hogy mégis belép, szóba sem állnak vele. Erre Bódog megfenyegeti őket, hogy felmegy a miniszterhez és írást kér tőle, hogy igenis joga van belépni.

Forgalmazó: Örökmozgó

Stáblista:


Vélemény:

2015 febr. 21. - 17:17:17
2015 febr. 21. - 17:17:17
Spoiler:

- Agyonüssem?
- Még ne!
- Agyonütöm!
- Ne csináld, nem lesz ebéd!
szavazat: 10/10 2014 dec. 27. - 12:04:11
2014 dec. 27. - 12:04:11
Nagyon jó kis magyar film,régebben láttam már egyszer de nagyon tetszett! :)
2014 nov. 08. - 17:44:23
2014 nov. 08. - 17:44:23
A 50-es és még inkább a 60-as években (amikor már kevésbé volt direkt a propaganda) az alkotók (színész, filmes) képesek voltak túllépni a gyakran silány történeteken, jó filmeket tudtak készíteni és nem erõltetett, "izzadtságszagú" kurzusmûveket, amelyekre azóta számtalan példa akad...

A "nagyok" azt csinálták, amihez értettek - játszottak.
szavazat: 10/10 2014 nov. 08. - 17:23:53
2014 nov. 08. - 17:23:53
..(az üres pálinkásüveget nézve Bódog:)
.."Na mi van, sose beszélgetünk már? ... Kifogytunk a mondanivalóból?" :-)

"ez még a saját temetésére se menne el..." :-)
szavazat: 10/10 2014 nov. 08. - 16:38:26
2014 nov. 08. - 16:38:26
NAGYON propagandafilm, de NAGYON JÓ vígjáték!!!
(Jusson eszünkbe, hogy máshol, tõlünk nyugatabbra is csináltak ám propagandafilmeket, csak ott megmentõ hõs katonák szerepeltek folyton....
....és ott nem ilyen zseniális színészekkel csinálták!)
Szerintem a politikai irányt tegyük el egy dobozba, és élvezzük, szenzációs kis vígjáték!!!!
Tizes.
2011 jan. 20. - 01:27:41
2011 jan. 20. - 01:27:41
Egyetértek.
2007 márc. 23. - 18:43:08
2007 márc. 23. - 18:43:08
kicsit meglepett a dátum, olyan 5x-ra datáltam volna inkább.
2007 márc. 23. - 05:41:12
2007 márc. 23. - 05:41:12
Kérem szépen ,a politika 1962 környékén is politika volt.
Dõreség azt hinni, hogy két párt több mint egy.
Bizony , akkor is volt " Ungarisewircsaft " és nagyon jó színészek.