Florida, a paradicsom

Bakancslistához adom
Stranger Than Paradise
amerikai-NSZK vígjáték, 89 perc, 1984

Értékelés:

40 szavazatból
Szerinted?

Azt mondják, Amerika a korlátlan lehetőségek hazája. A nyolcvanas évek Kelet-Európájában különösen annak tűnik. Éva 1982-ben, nagy reményekkel érkezik az Egyesült Államokba, azt reméli, hogy ott élő nagynénje majd segíteni fogja. Ám csalódnia kell, Lotte teljesen kihasználja: dolgoztatja és zsarnokoskodik felette. Az unokabátyja, Willie kisebb összeget nyer kártyán. A barátjával, Eddie-vel elviszik a lányt Floridába. Ám hamarosan kiderül, hogy itt sem derűsebb az élet. A pénznek ugyanis gyorsan a nyakára hágnak a fiúk, így valósággal nyomorognak, hogy megéljenek. Egyszer fenn, többször lenn.

Stáblista:

Díjak és jelölések

  • Cannes-i fesztivál

    1984
    Arany Kamera: Jim Jarmusch
  • Locarnoi Filmfesztivál

    1984
    Arany Leopárd: Jim Jarmusch
  • Locarnoi Filmfesztivál

    1984
    Ökumenikus Zsűri díja: Jim Jarmusch
  • Sundance Filmfesztivál

    1985
    Zsűri különdíja: Jim Jarmusch

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
fantyoyo 2015 júl. 22. - 10:11:02 10/10
ha mondjuk 5 filmet kellene mindenek felett kiemelnem, ez fikszen benne lenne.
9/10
offtopic
Mákostonhal 2010 júl. 03. - 12:37:08 9/10 Előzmény balazs0729
Köszönöm szépen a dícséretet,igazán kedves tõled,de ezt is már régen írtam,és aki "szakmabeli",az láthatja,hogy vannak benne kurvanagy baromságok.2 év elteltével már magam is látom,hogy milyen hibákat vétettem ebben az esszében,(fõleg a mûfaji csoportosításnál)persze vannak benne értékelhetõ dolgok is,szerencsére. :) (Ezek inkább talán a tartalmi értelmezésre vonatkoznak)
10/10
balazs0729 2010 júl. 02. - 13:07:19 10/10 Előzmény Mákostonhal
DERÉK HOZZÁSZÓLÁS.


nagyon tetszik a film.van stílusa.a lassusága, a lazasága és a zenéhez való viszonyulása az igazi stílusa. szerintem Jarmusch az egyik legjobb ma is élõ rendezõ.imádom a munkáit
csaj 2008 szept. 30. - 18:00:34
ez a Bálint Eszter ez igen laza benne:)
cowsense 2008 szept. 05. - 03:58:07 Előzmény alex4427
The Lounge Lizards are a jazz group formed in 1978 by saxophone player
J o h n L u r i e;
they should not be confused with country satire group the Austin Lounge Lizards.
Initially a tongue in cheek "fake jazz" combo, drawing on punk rock and no wave as much as jazz, The Lounge Lizards have since become respected for their creative and distinctive sound.
crazy sax
9/10
Mákostonhal 2008 máj. 04. - 02:39:15 9/10
Miután legördült a Fortissimofilms rövidke kis „kedvcsinálója” a film stáblistája alatt erõteljes zúgó hangot hallhatunk, feltehetõen egy Concordét, vagy más utasszállítóét. Ez a kezdés egy afféle In medias res, azaz a dolgok, tehát az adott eseményszál közepébe vágás. Bejön az igencsak natúr, egyszerû, cifrázástól mentes fõcím. Amely számomra meglehetõsen tetszetõs, mint kezdés, de alapvetõen az egész alkotás a régi filmeket idézi. Igazán formabontó a sok más csili-vili vacak mellett, amelyek szintén filmekként híresültek el. Ráadásul végre egy amerikai, aki tudja, hogy létezik Magyarország, gratula Jim Jarmusch! Ahogy figyeljük a lassan hömpölygõ eseményeket, igazi társadalomkritika fogalmazódhat meg a John Lurie által alakított figura viselkedését szemügyre véve. Az európai popkultúra, szubkultúra eltûnését illetõen, mondjuk szerintem nem igazán rendelkeztünk ilyesmivel sosem, melyet a világ sikkszerû amerikanizálódása által felváltottak ezek a szokások, amik szerint ez a fickó él.
John Lurie figurája szemtõl szembeni megtestesítõje ennek az archetípusnak, ez már azon is meglátszik, ahogy a telefonba beszél, és ahogyan gesztikulál, emellett csak angolul hajlandó beszélni, és magyar beszélgetõpartnerét is erre kéri. Itt már a kb. 5. sötét háttér, ezáltal már félre érthetetlenül montázst alkotva, itt válhat számunkra igazán világossá a film narratívája. Miszerint minden történés egy bizonyos részébe, szereplõk reakcióinak közepébe vágva, az adott személy újabb vagy már megszokott magánszférájába vagy ideiglenes tartózkodási helyébe pillanthatunk be hirtelen. Mikor ez történik, folyamatosan lassabb, a figurák céltalanságából kifolyólag lényegtelennek tûnõ, ám gazdag jellemrajzként is szolgáló cselekvést mutat be. Amely persze szervesen kapcsolódik a fõ cselekményszálhoz, és az adott figura aktuális helyzetét mutatja be. Ennél a pontnál azonban meg kell kapaszkodni. Ugyanis szinte nincs is fõ cselekményszál! Sosem tudjuk mi fog majd történni, a rendezõ úgy rendez, hogy nem is igazán mesél, csupán bemutat. Ez azonban nem Jarmusch passzivitását vagy figyelmetlenségét jelzi, épp ellenkezõleg. Mindig csak azt és úgy mutatja be, ahogy kell. Ez annyit tesz, hogy a bemutatásnál az operatõr, Tom DiCillo nagyszerûen egyszerû képeiben sosem mutatja túl közelrõl az eseményeket, inkább nagyobb, üresebb tereket mutat, gyakoribbak a totál, és a nagyobb plán, és a kamera gyakran tér vissza abba a kezdeti helyzetbe, kiindulópontba, ahol eredetileg volt. A fahrtok is eléggé ki voltak spórolva a filmbõl.
Ezzel a nézõ gyakorlatilag ki van szolgáltatva a kívülállóságnak, megmarad a külsõ szemlélõ státuszában, semmi személyeset nem közöl felé a film narratívája, sõt, talán odáig fajul a bemutatás, hogy a szinte 100% -ig agressziómentes film eseményláncolatait ennek fényében is keménynek láthatjuk. Ránéztem a képernyõre, és az fogalmazódott meg bennem: „Az élet kemény.” Ez a bemutatás mód igazodik a szereplõk állapotához is, azaz õk is külsõ szemlélõknek érezhetik magukat egymás mellett, miközben afféle „ismert-ismeretlenest” játszanak egymással. Például Willie és Eddie már állítólag régóta ismerik egymást, Eddie mégsem tudta barátjáról, hogy magyar, és meg is lepõdik, amikor ez kiderül. Willie-t feldühíti a kérdezõsködésével, aki végül csak egy „Pofa be!”-vel karöltve leinti. Ez is mutatja, mennyire ragaszkodik korábban felvett szokásaihoz, ezzel azt hazudva magának, és a külvilágnak, hogy boldog így. Furcsa, hogy hiába személytelen a bemutatás, ha megértjük, mi is játszódik le a figurákban, értelmezhetõbbé válnak cselekedeteik, és helyzetük is átélhetõbb. Ehhez azonban akkora méretû empátia kell, ami nem sok mindenkiben van meg, fõleg, ha szembeállítom ezt a tényt a hideg, pártatlan, de karakterközpontú rendezéssel. Szerintem nem is lehet belekötni a rendezésbe, annyira profi, részlet gazdag, és érzékeny a legapróbb dolgok bemutatásának módjára. Az érzelmeknek nyoma sincs, minden kong az ürességtõl, ezzel felettébb nyomasztó hatást keltve. Ezt a hatást, de még inkább a film egyediségét erõsíti egy a filmben visszatérõ szám, Jay Hawkinstól az I put a spell on you címû. Jarmusch ezen a zenén és papírmasészerûen egyszerû, ám mégsem sablonos figuráin keresztül tükrözi mondanivalóját, akik a reálisabbnál is reálisabbak. Gyakorlatilag a kisboltig, vagy a szomszédba kell csak elmennie az embernek ilyen figurákért. Ez a zenehallgatás, mint motívum, nagyon erõs jellemrajza az Éva nevû figurának, aki azáltal, hogy folyton ugyanazt a zenét, és ugyanabban a helyzetében, lelkiállapotában hallgatja, rávilágít arra, hogy képtelen a változásra. A film három részre van vágva, az elsõ rész az „Új világ”, a második a film eseményeit tekintve igencsak beszédes „Egy évvel késõbb”, a harmadik, pedig a „Paradicsom”. Mind a három részben felhangzik egyszer ez a zene, hasonlóan nyugtató hatást kölcsönözve a lánynak, aki ezzel egy kis különlegességet csempész eseménytelen élete lassan hömpölygõ folyamába.
Érdekes, hogy minden alkalommal egyre többet hallhatunk belõle, ezzel szép lassan kirajzolva valódi tartalmát. Ezzel igencsak párhuzamban történik a történet a figurák és a film valódi természetének megismerése, melyet igencsak nehéz az elsõ két részben feltérképezni. A figurák annyira magukba vannak zárkózva, és olyan kétségbeesetten, unottan várják, hogy a sült galamb a szájukba repüljön, hogy sok nézõnek embert próbáló a film nézése, de még inkább, hogy értelmezze is azt.
Érdekesség, hogy mindenhol a 60’-as, 70’-es évek autói köszönnek vissza, tovább növelve ezzel a potenciális a fekete-fehérségbõl adódó noir-os vonalat. A film elsõ kb. 10 perce is emberpróbáló tud lenni, hát még utána! Azt hihetnénk, ez a nyomasztás csak a figurák egyedüllétébõl adódik, de a film kiábrándítja mindazokat, akik ezt hitték. Szimbolikusan fogalmazva, az egyedüllét nem változik. Ezt úgy értem, a figurák olyannyira magukra zárultak, egymás mellett elbeszélõk, és világnézetükben is rejtve annyira infantilisak és önközpontúak, hogy olyan, mintha egyedül lennének, ha fizikálisan ez nincs is így, lélekben egyedül vannak. Nem hagyják, hogy a másik megismerje õket. A nézõ azért rájön, a film nézése közben, hogy ez a szabadság, amire vágynak, és amit hajszolnak, nemcsak Willie, de a többiek számára is elérhetetlen. A rendezés jól növeli ezzel a feszültséget, aprólékosan bemutatva a figurákat és a környezetet, szilárd tanúbizonyságot azonban mégsem hagy, a kort, vagy a figurákat illetõen, ez vagy egy saját, kreatív univerzum, vagy egészen egyszerûen csak Jarmusch hagyja, hogy mindent úgy kezeljünk, találjunk ki és higgyünk, ahogy mi akarjuk. De az is lehet, hogy mindkettõ.
Jarmusch filmjében a figurák a felelõsséggel és a jellemfejlõdéssel köszönõ viszonyban sincsenek, csak sodródnak az eseményekkel, ahogy esik, úgy puffan alapelvre hagyatkozva, mely által megnyilvánul, hogy minden mindegy a számukra. Semmi életcéljuk nincs, ebbõl fakad, hogy mindennapjaik üresek, és azért is utazgatnak mindig máshova, mert nem történik velük semmi, és azt remélik, hogy ott majd más lesz. Hiába, mert nem változik semmi. A figurák lelki és szellemi ürességébõl és nyomorából kifolyólag ugyanolyan üres marad minden. Viszonyaik is elég „érdekesek”. E passzivitás által mind egymástól várják a megoldást, azt a pluszt, ami hozzá segíti õket az új történésekhez, az örömforrásokhoz. Ez az önzés, pedig folyamatosan zsákutcákba vezet. Mikor Willie és Éva már kezd „jóban lenni”, kis trükköket alkalmaznak, hogy a másik odafigyeljen rájuk. Ilyen a ruha, amit Willie vesz Évának, vagy amikor Éva bevásárol magának és Willie-nek. Ám, hogy a film minél ironikusabb legyen,õk nem látják át mindezt. Habár meglepõen kevés dialógus van, az a kevés is roppant kifejezõ: Például mikor Willie azt mondja „Nem tudok rá vigyázni. Ez tönkreteszi az életemet.” Ez utal a felelõtlenségére, a hetyke második mondattal, pedig tudtán kívül valótlanságot állít. Õ nem is él igazán. Csak a testi funkciói mûködnek. Willie, az arcjátszó, magabiztos felnõtt a film 2/3-ánál, mikor a pénz elvesztésétõl zaklatottan visszatér haverjával, Eddie-vel az agárversenyrõl, 500 dollár fogadáson eljátszott pénzveszteséggel, megmutatja igazi arcát. Hiába azonban az indulatoknak, és ez utóbbi ténynek, megsajnálni akkor is képtelenek vagyunk õket. Egyszerûen csak tudomásul vesszük menthetetlenségüket, és ennyi.
Szerény véleményem szerint minél kevésbé manipulatívan közvetít jól a rendezõ valamit, annál jobb rendezõ. Jarmusch bizony jó úton halad. Nagyon jó úton. A film stílusa pedig abszolút nem egyöntetû, az autók, sötét hátterek, és a kalapos szereplõk által van köze a noir-hoz, Ez a kis kilengés ugyan nagyon hamar elhal. A fekete fehér kép, szintén a sötét hátterek, és az ilyesfajta zene által a mûvészfilmekhez, de Lurie kalapos fizimiskája, általam enyhén pojácának vélt attitûdje, és a laza eseményláncolatok által komolyan mondom, még a burleszkhez is. Ezek a keverékek, a rendkívül kifejezõ, elképesztõen hatásos, minden hatásvadászatot nélkülözõ rendezés, az életszerû helyzetek és szereplõk, és a rövid, de kifejezõ, rejtett tartalommal rendelkezõ, meglehetõsen cinikus, ironikus párbeszédek által alakul ki a nagyszerû végeredmény, mely végülis szatírának nevezhetõ, én azonban nem tennék ilyen egyöntetû kijelentést. Erre nem tudok mit mondani. Úgy tûnik, új mûfaj született, és ez nem más, mint a Jarmuschizmus. 90%
efes 2008 ápr. 05. - 18:27:27
:)
alex4427 2008 ápr. 05. - 18:26:58
"Deus ex machina"
(tessék a sorok közt is olvasni!:)
efes 2008 ápr. 05. - 18:25:23
Ez miben is van?
alex4427 2008 ápr. 05. - 18:19:36 Előzmény efes
Még továbbá (már csak a filmes vonatkozás miatt is, Deus ex machina):
Amikor Natacha Atlas hangján megszólal az I put a spell on you egy autó-rádióból: na az csúcs!
.... 2008 ápr. 05. - 12:24:18
Hû de fura film volt ez...
alex4427 2008 ápr. 04. - 19:56:57 Előzmény efes
Továbbá:
Them, Eric Burdon, Alain Price, Manfred Mann (Paul Jones),Credence Clearwater Reviavel, Audience...!:)
efes 2008 ápr. 04. - 19:33:47
Viszont tényleg I put a spell on you. Ismered Nina Simone elõadásában? Na az is velõtrázó. :))
efes 2008 ápr. 04. - 19:31:33
hehe:)
alex4427 2008 ápr. 04. - 19:23:26
A Nagy Szellemek, úgy látszik, nemcsak Patti Smith koncerten találkoznak!:)
(Lásd! Mystery Train hsz. ma 10.46!:)
efes 2008 ápr. 04. - 15:18:34
Érdekessége a filmnek (a sztori és Bálint Eszter magyar vonatkozásain kívül), hogy Jarmusch a filmet Wim Wenders A dolgok állása címû filmjének forgatásából megmaradt resztli tekercsekre forgatta. Nem véletlenül talán, hiszen A dolgok állásának Jarmusch volt a zeneszerzõje.

A filmben többször felhangzó dalt Screamin' Jay Hawkins énekli (I Got Spell On You), aki egy késõbbi Jarmusch-filmben, a Mystery Trainben õ volt a nagydarab feka hotelportás, a rikító piros öltényben. Amúgy kultikus énekese a hetvenes évek avantgárd rockzenéjének.

A két kalapos balfék, John Lurie és Richard Edson szintén zenész, míg Lurie szólóban (altszaxis) és zenekarában, a Lounge Lizardsban szintén kultikus figurája az amerikai avantgárd és experimetális jazznek, addig Edson egyenesen a Sonic Youthnak volt a dobosa, régebben. (1981-82)

Bálnt Eszter, talán nem meglepetés ezek után, szintén zenész, pl. a legendás John Zorn Tzadik kiadójánál jelentet meg izgalmas lemezeket (pl. Mud 2003). Bálint Eszter amúgy annak a Bálint Istvánnak a lánya, aki nemrég hunyt el, de korábban volt mûsorvezetõje a Tilos Rádiónak, miután a híres Halász Péter-féle Squat Színházat alapította New Yorkban, még korábban a szintén Halász-féle szobaszínházakkal vált színházi legendává Budapesten; valamint unokája a magyar festészeti poszt-avantgarde meghatározó festõ- és kollázsmûvészének, Bálint Endrének.

Hirtelenjében ennyi zenei vonatkozású adalékot kapartam össze errõl a fimrõl, amely a kisköltésgvetésû független filmek örök mintadarabjává vált mára. Karakteres fekete-fehér képkompozíciók, ismerõs élethelyzetek, laza könnyedséggel elmesélt sztori, félrészegen ezerszer idézett dialóg-részletek... Az egyik legjobb Jarmusch-film a sok jó közül. Nem is tudom, miért adtam 9-est a 10 helyett. :)
arpi_nj 2008 ápr. 04. - 14:36:07 Előzmény verdeleth
Nekem nem igazán tetszett a film, nem tudom miért talán a vontatott forgatókönyv miatt nem
verdeleth 2007 ápr. 03. - 22:39:33
Elsõ Jarmusch film amit láttam, és talán nem túl kiforrott, és a mondanivaló is kicsit rejtve marad de mégis hangulatos és jó munka.Ehhez jön még a fekete.fehér ami nagyon jól áll Jarmuschnak.Magyar szemmel pedig különleges, hogy a magyar szereplõk sokszor anyanyelvükön beszélnek.Ajánlom mindenkinek
Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu