Fölszállott a páva

Bakancslistához adom
magyar szórakoztató műsor, 2014

Értékelés:

31 szavazatból
Szerinted?

A nyolc területi válogatón készült filmekben a verseny résztvevőivel ismerkedhetünk meg, akik 2013 májusa és szeptembere között mutatták be zenei és tánctudományukat. Közülük kerül ki az a bizonyos legjobb negyvennyolc produkció, akikkel 2014. március 8-tól az élő adásokban találkozhatunk. A területi válogatókon készült felvételekből összeállított filmek a versenyzőket régió szerinti bontásban mutatják be: Közép-Magyarországon, Erdélyben ill. Moldvában, az Alföldön, Dél-Dunántúlon, Észak-Magyarországon a felvidéki és kárpátaljai ifjakkal együtt, valamint a Vajdaságból érkezetteket. Az elődöntők - amelyekbe a zsűri csaknem félszáz műsorszámot juttatott tovább - március 8-ától indulnak Novák Péter és Herczku Ágnes műsorvezetésével a csatornán.

A zsűri tagjai 2014-ben Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas koreográfus, Sebestyén Márta, Kossuth-díjas énekes, Sebő Ferenc, Kossuth-díjas zenész, a zsűri elnöke, továbbá Agócs Gergely, néprajzkutató, zenész és Diószegi László, történész, koreográfus, a Martin Néptáncszövetség elnöke lesz.
A versenyre a teljes magyar nyelvterületen tevékenykedő, 16 és 35 év közötti versenyzők jelentkezhettek, négy kategóriában: énekes szólisták és énekegyüttesek, hangszeres szólisták és zenekarok, szóló és páros táncosok, valamint táncegyüttesek. A tapasztalat az, hogy a tavalyi műsor sikerességének és igényességének köszönhetően az amatőrök mellett idén jóval több profi táncos és zenész jelentkezett a megmérettetésre.

Azt, hogy kik a legjobbak és kiket juttathatnak a győzelemhez szavazataikkal az idén, tizenöt hét múlva, április 19-én derül ki, a Fölszállott a páva 2014 döntőjén. Az adás ismétlését pedig mindig vasárnap 9.25-kor láthatják a nézők a Duna World csatornán.
Az egyedülálló összefogással útjára indított Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny nem előzmény nélküli: az 1960-as évek végén indult Röpülj páva sikerében ugyan sokan kételkedtek, végül egy országot mozdított meg, és számos, azóta nemzetközi hírűvé vált előadót indított el a pályán a tévés népzenei tehetségkutató verseny.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
mushi 2014 ápr. 19. - 23:45:45
komolyan ezen rugózol, hogy három adó is adja? (illetve adta.) meg lett mondva, van még ezer meg egy másik csatorna, nézzél mást.
egyébként én se vagyok túlzottan a rikonyálós népzene meg néptánc híve, de aki a siratót énekelte ma, az a férfi hihetetlen jó volt, bele lehetett borzongani az elõadásába. maximális átélés, õszinte, tiszta. nem úgy, mint a falut még távolról se látott pesti meg városi emberek, akik jaj de tanultam folklór dolgokat alapon elmentek ide, aztán iszonyat mû volt az egész elõadásuk.
5/10
atriumis 2014 ápr. 19. - 20:59:58 5/10
de legalább nagyobb lesz a kereskedelmi tv-k nézettsége..:))
5/10
atriumis 2014 ápr. 19. - 20:58:23 5/10
Lehet három csatornán is nézni egyszerre ugyanazt a hejderutyutyut...., csak rém unalmas...
offtopic
cellasto 2014 ápr. 19. - 20:55:46
van még úgy 50 adó ezen a hármon kívül..válogass bátran
5/10
atriumis 2014 ápr. 19. - 20:51:54 5/10
azért nevetséges, hogy három csatornán is ez megy..., ha egy csatorna vetítené az is elég lenne, aki akarja nézheti....Annyira nem jó.., hogy mindenhol ez csöpögjön...