Film

Hajnali háztetők

magyar tévéjáték, 84 perc, 1985 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott

Értékelés:

21 szavazatból
Szerinted?

Az Ottlik Géza kisregényéből készült filmben Both Benedek festőművész elmeséli Hajnali háztetők című képének születését. Közben barátságokon és szerelmeken keresztül kirajzolódik a múlt század első felének társadalomkép.

Stáblista:


Vélemény:

szavazat: 6/10 2013 okt. 27. - 19:19:20
2013 okt. 27. - 19:19:20
A könyv után kicsit csalódás volt a film, mert nem erre számítottam, itt ugyanis kicsit mintha nagyobb hangsúlyt fektettek volna a korabeli politikára mint a három ember közötti kapcsolatra, amin sokkal nagyobb hangsúllyal volt a regényben. Pár plusz karakter is bekerült a filmbe akikrõl szó sem esett a könyvben.


6/10
2012 máj. 13. - 10:34:10
2012 máj. 13. - 10:34:10
Megdöbbentõ élmény volt számomra, hogy Ottlik kivételes prózai önvallomásából ilyen rendkívüli filmadaptáció született. Dömölky János (két személyes kedvencem tõle az Amerikai cigaretta és a Kard - mindkettõ Csurka írás nyomán született) egyike a méltatlanul elfeledett, ámde kiváló magyar rendezõknek. Kiváló, magasrendû, rendkívüli érzékenységgel és hozzáértéssel, VALÓDI társadalmi mondanivaló igényével megfestett vásznainak sokkal elõkelõbb hely juthatna a raktár egy elfeledett sarjkánál a magyar filmmûvészet képtárában (már ha nem túl patetikus vagy éppen gyenge ez a hasonlat egy ilyen szikár, õszintén és mélyrõl fakadó rendezõi életmû jellemzésére).

A mûvész örök konfrontálódása a társadalommal, az egyén és kollektívum csatáján túl a "Hajnali háztetõk" egy generáció regénye is. Egy (ön)sorsromboló és -építõ generációé. Az "(ön)sorsépítõ" festészet itt a mûvész, sõt, a tevékeny ember metaforájává emelkedik, akinek az embertelenségben ("(ön)sorsrombolás") is muszáj alkotnia, mert az alkotás az egyetlen, ami megmaradt...

Ez a vallomásos prózai mû mindezeken túl két ember, egy férfi és egy nõ bonyolultságában is hallatlanul egyszerû egymás mellé állását is megfesti, akik sosem szakadhatnak el egymástól, mert mindig közbeszól a történelem, amelynek csapásai elõl folytonosan meg kell menteniük egymást.

A "Hajnali háztetõk" absztrakt-vastagon telíti az olajfestéket a kor piszkos vásznán. Fegyelmezetlenül, ugyanakkor éppen csak annyira zabolátlanul, amennyire azt a hitelesség megköveteli.

Hogy Dömölkynek sikerül eltalálni az arányokat, abban persze szerepe van az elsõrendû színészválasztásnak is: Cserhalmi példátlanul szikár, szenvtelen, példátlanul emberi, példátlanul mûvész - élete egyik legpontosabb, legprecízebb alakítását hozza. Lenyûgözõ. Ahogy az Takács Kati alakítása is - pedig õ, dacára a kellemes, határozottan finom és kivételes orgánumára hangolt játékainak, sokszor teljesít (többé-kevésbé) a tõle képességei alapján elvárhatók alatt. Itt viszont hallatlanul hiteles.

És tegyük hozzá, hogy ez a film bõvelkedik a szikár, tiszta, puritán, ám erõteljes alakításokban: Andorai Péter sóhajtozik mélyértelmûen, Udvaros Dorottya üdeségében is egyszerû, eszköztelen, Eperjes Károly szimplán ön- és közveszélyes õrült (de mindenhol az, ez nem újdonság - csak itt még ráadásul komcsi is, ami duplázza az élvezeteket), Haumann hihetetlen erõvel testesíti meg a szenvedés, az áldozat rezignátumát (sic!), Sinkó játéka pedig maga a rezignátum rezignátuma (duplán sic!), hihetetlen alkotói, emberi, mûvészi erõvel párosulva. Rajhona Ádám fantsztikusan primitív, zseniálisan bunkó (miközben orgánuma hihetetlenül élvezetes) illetékes elvtársként (csak az Egészséges erotikában hozza jobban - ott éppen humorosan - ezt a karaktert), de Kulka János vagy Bán János is brillírozik mellékszerepében.

A "Hajnali háztetõk" legnagyobb ereje mégsem a színészek játékában, hanem a vágásokban van. Ezek ugyan apró darabokra szabdalják a filmet, de pont ez a szaggatottság - a fel-felvillanó epizódok, köztük a fehér le- és felblendével - adja meg a hajszoltság és a küzdelem azon érzését, amely elengedhetetlen a könyv érzõ és értõ feldolgozásakor. Ugyanakkor van ezekben a vágásokban valami szikár elegancia, valami nemes óboríz (amelyhez hozzájárul Tamássy Zdenkó gyönyörû, melankolikus, de nem érzelgõs zongorajátéka) és posztmodern odab*szás is egyben. Ez a kevert hangnem minden bizonnyal valami igazán szerzõi törekvés eredménye - s bizonyára Dömölkyé volt ez a törekvés.

Ha a mûalkotás Heidegerrel élve az "ég és föld párberszédérõl" szól (nálam ez az esztétika abszolútuma), akkor Dömölky filmje maximálisan megfelel ennek a kritériumnak - a mûvész örökös harcáról szól az anyaggal és az anyagelvûekkel. Ez pedig a heideggeri transzcendentális dimenziók kontextusa.

Hihetetlen, hogy ez a film fillérekbõl készült (hiszen tévéjáték, amire a Kádár-korban is lényegesen kevesebb pénz jutott), mégis tökéletes. Talán a fényképezés eleganciája, Koltai Lajos szakértõ, prezícen lekövetõ operatõri teljesítménye az, ami észrevehetetlenné teszi a filléres megvalósítást. Meg hát egy szikár filmnek direkt jót tesz, ha filléres is egyben. Ezt fölösleges is magyarázni.

Azt viszont sokkal inkább érdemes lenne kikutatni, hogy ez a film 1985-ben (még 1985-ben is!), hogyan nem szúrt szemet bizonyos "illetékes helyeken". Annyira pontos, annyira egyértelmû, annyira kérlelhetetlen kritikáját nyújtaja a mindenkori államszocializmusoknak, sõt, a mindenkori diktatúráknak, legyenek azok puhák avagy kemények.
2012 ápr. 29. - 23:18:05
2012 ápr. 29. - 23:18:05
Szerintem nagyon jó film!
2012 ápr. 29. - 19:08:11
2012 ápr. 29. - 19:08:11
Még nem láttam, de Ottlik és a szereplõk miatt kíváncsi vagyok rá.
2012 ápr. 29. - 18:57:22
2012 ápr. 29. - 18:57:22
Milyen ez a film? Látta valaki?