Halálhajó

Bakancslistához adom
Event Horizon
18 éven aluliak számára nem ajánlott amerikai sci-fi, 92 perc, 1997

Értékelés:

231 szavazatból
Szerinted?

2047-et írunk. Az Event Horizon nevű felderítő űrhajó, mely évekkel korábban nyomtalanul eltűnt, most sugározni kezd az űrből. A jel forrása felé száguldó űrhajó elit legénységének tagja az eltűnt hajó tervezője, Dr. Weir is. Küldetésük: megtalálni és megmenteni a legmagasabb fokú technikával készült űrhajót. De amit találnak, az a legmagasabb fokú csillagközi rettegés. Amit pedig meg kell menteniük, az a saját életük, mert valaki - vagy valami - be akarja őket csalogatni az elképzelhetetlen borzalom dimenziójába.
Forgalmazó: UIP-Duna Film

Stáblista:

Szereplők

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
9/10
Rábi Rab febr. 24. 23:33:13 9/10
Még annyit, hogy

szerintem Sam Neill azért kezdte el ölni a többieket, mert neki már eleve a rögeszméje volt a hajó, amit a hajtómű csak felerősített, és mivel a többiek ott akarták hagyni a hajót, úgy érezte, hogy ártani akarnak a hajójának. Ha elég ideig maradtak volna a hajón, ugyanúgy megölték volna egymást, mint az előző legénység, csak Sam Neillnek volt a legerősebb a motivációja, így ő kezdte el. Vagy azért kezdte ő el, mert a hajó egy olyan pontján járt, ahol erősebb ez a sugárzás (pl bemászott egy szerelőaknába a hajtómű alatt).


9/10
Rábi Rab febr. 23. 22:45:40 9/10
Nekem egy örök kedvenc ez a film, egyrészt a képi világa, másrészt az a téboly, amit Sam Neill megjelenít. Nekem egyébként van egy saját magyarázatom a történetre.

Szerintem a hajó nem járt a pokolban, csupán a hajó hajtóművének van egy olyan mellékhatása, hogy az emberek megtébolyodnak tőle, és ölni kezdik egymást. Viszont az emberi elme nem képes megfogalmazni ezt a tébolyt, ami úrrá lett rajta, ezért Sam Neil valami olyasmihez köti, amit már ismer: a pokolhoz. Még az sem kizárt, hogy a hajtómű hatására tényleg haluzott egy olyan világot, amit ő pokolként tud csak leírni.

Én már sok embernek mondtam, hogy ne várja azt, hogy egy film minden kérdésre választ fog adni. Vannak dolgok, amiket nekünk kell felfedezni, vagy kitalálni. A blockbuster filmekkel pont az a bajom, hogy szájbarágósan mindent elmondanak, nem adnak a nézőnek teret a saját gondolataik kifejtésére. Egyszer mikor valakinek elmondtam azt, hogy szerintem mi is történt ezen a hajón, nagyon tetszett neki és akkor azt mondta, hogy így már nem is gondolja hülyeségnek ezt a filmet.
3/10
pihes 2018 júl. 14. - 13:48:26 3/10
Ez már túl fantasztikus. Na meg a lebegő űrhajószékek...

3/10
BBali06 2017 júl. 22. - 08:28:53
Nagyon jó lett a film, bár igazából a vége nem tetszett, ami Miller kapitány körül volt. Azt hittem, valami szörny fogja õket üldözni, de így is nagyon jó lett, sokan meg ezt a fajtát komolyabb horrornak tartják mint A piramist vagy A barlangot.Nem gondolom hogy a pokol és a többi sztori többet érdemelt volna, mert akkor már nagyon máshová vezetett volna a film, csak legfeljebb elgondolkodunk rajta. Személy szerint a dokit nem értem a filmben, de mindegy is, kicsit fura a karaktere, olyan mint A valamiben mikor benn van az a micsoda, és emberalakot ölt. 10/8.
abisztriczky 2016 okt. 02. - 15:44:30 Előzmény fenrir
Én inkább az Álomcsapda c. filmhez hasonlítanám. Ezt (Álomcsapda) thrillernek jelölik, de szerintem simán lehetne pszichotrillernek, de akár horrorfilmnek is jelölni, mint ezt a Halálhajó filmet is.
fenrir 2016 okt. 02. - 11:52:11 Előzmény grebel
Napfény, amire te gondolsz, de az kevésbé horrorisztikus, inkább áltudományos. Egynek jó, de semmi extra.
Szerintem a Gömb c. filmre hasonlít leginkább, de az minden szempontból veri. Még félelmetesebb is, pedig nem horrornak szánták. Ha valaki hasonló kategóriát keres, azt ne hagyja ki.
Az Aliennel semmi közös nincs bennük szerintem, mûfajukat eltekintve. Ez okosabb, mélyebb film próbált lenni, de nem hasonlítanám össze a kettõt.
6/10
grebel 2016 márc. 15. - 02:15:51 6/10
Hát igazából nem sikerült belépnie abba a kategóriába, ahová szerették volna pozicionálni a filmet.(Alien)
Volt egy hasonló, de jobb alkotás; nem jut eszembe a címe, de aranylapokkal volt védve a naptól az ûrhajó, és ugyancsak egy elõörs ürhajót ejtettek útjukba. Talán a napot akarták újra gyújtani :-)
Genaro Ian 2016 márc. 13. - 20:59:30
Mellesleg a System Shock 2 nevû 1999-es pc játéknak nagyon hasonló a története, csak ott van 1 elszabadult létforma ami átformálja a fedélzetet, a hajó pedig egy öntudatra ébredt mesterséges intelligencia miatt él életet.
Genaro Ian 2016 márc. 13. - 20:55:31
Ma éjjel láttam a tv2-n, csak kapcsolgattam, és látom Laurence Fishburne játszik benne, mondom megnézem. Nem volt rossz egy általában okés B kategóriás horror film.
Ami a legnagyobb hibája az a kidolgozatlanság, vagy átgondolatlansága, minthogy senkinek nem esett le a földön, hogy

latin a segélykérõ üzenet. Azért gondolom a Nasa-nál is vannak Latin Amerikaiak, nekik csak leeshetett volna, hogy ez kicsit hasonlít a nyelvünkre, nézzünk szét a latin nyelvcsaládban.

vagy ez lehet csak nekem nem esett le, de hogy Dr. Weir már azelött a hajó befolyása alatt volt, hogy a fedélzetre lépett? És miért csak õ engedelmeskedett a hajónak, a többiek miért tudtak ellenállni.
...

És az, hogy éppen a hetekben sikerült bebizonyítani a gravitációs hullámok létezését, és kvázi igazolni, hogy elméletileg lehetséges egy térhajtómû, külön pikantériát is ad a filmnek.
5/10
tombenko 2015 aug. 23. - 02:17:49 5/10
Jó film lett volna, ha a rendezõ eldönti, hogy mit is akar. Valamikor a 10. perc környékén már sejthetõ volt számomra, hogy kikrõl szól majd a film. Illetve rossz szó, nem sejthetõ, hanem bebiztosított lett. A sci-fibõl a sci összesen annyi, amennyit Sam Neill elmesélt, a többi inkább valami zavaros katyvasz lett. Maga a sci is csak arra kellett, hogy a hajó elmenjen meg visszajöjjön, ez pedig édeskevés, úgyhogy nyugodtan hanyagolhatjuk, a film egyszerû horror. Abból is a rosszabbik fajta, teljesen illogikus, és ugyanakkor ezért eléggé kiszámítható is.
Az pedig már csak a tudományokban járatlan emberek fantáziátlanságát jellemzi, hogy ha féregjáratot/fekete lyukat/whatever nyitunk, az kizárólag a káoszba és a pokolba vezethet. Kár érte, pedig egy jó filmet is ki lehetett volna hozni belõle.
olahmiki1959 2015 márc. 30. - 05:59:48 Előzmény stenimore
Az igen, az egy hihetetlenül jó könyv!
Letehetetlenül izgalmas, hús-vér emberek szerepelnek benne, lecsúszott, nyomorult páriák, akik egy rozoga hajón szolgálnak, embertelen körülmények között, nagyon régen olvastam, de emlékszem, hogy mennyire tetszett.
Utánanéztem a neten, 1959-ben csináltak belõle egy fekete-fehér, német-mexikói filmet, na, azt kellene egyszer leadnia a tévének!
Biztos, hogy százszor izgalmasabb, mint ez a közepesnek is alig mondható sci-fi film, ami ráadásul néhány ötletét más filmekbõl és könyvekbõl szedegette össze.
breeder 2015 márc. 16. - 12:36:35
Még a kilencvenes évek végén volt alkalmam többször végignézni a tv-ben ezt a filmet, amit ha jól emlékszem az HBO vetített elõszeretettel! Azt viszont nem tudtam, hogy az Event Horizon alaptörténete egy az egyben a Solaris címû '72-es filmre építkezik, csak más a stílusa. Amaz egy Dráma-SciFi ez meg egy Horror-SciFi.
Ebben a történetben is megkapjuk a félelmeinkkel való szembenézés feladatát, csakúgy mint a Solaris-ban.
Itt is van egy kapitány, aki nem tud uralkodni az érzésein, és aki végül eggyé válik a saját hajójával.
Tehát párhuzamokból akad bõvel! Ami viszont az Event Horizon-t illeti (ami ugye pont egy negyed századdal késõbb készült alkotás), ennek a produkciónak sokkal szebb a grafikája, és persze hozzá kell tenni: sokkal izgalmasabb is.

Szóval összességében az Event Horizon nem rossz film. Bár aki a történetre lesz kihegyezve, lehet, hogy blõdségnek fogja tartani. Ettõl függetlenül, mint mozi film, és mint horror, bõven a nézhetõ filmek kategóriájába sorolandó.
yxx 2015 márc. 14. - 23:45:18
ekkora baromságot....
stenimore 2015 márc. 14. - 21:56:28
Ha jól emlékszem Travennek van egy regénye Halálhajó címmel .Na az egy jó könyv,nem ilyen marhaság.
9/10
d9o3 2014 dec. 14. - 09:42:49 9/10
Egyik kedvenc sci-fim. Bár ahogy már többen megjegyezték sajnos nem egészen sci-fi, bele van rakva a horror szál is, ami érthetõ egyébként ha megtudjuk hol is járt drága kis hajócskánk... De jobban örültem volna ha inkább thrillerre veszik a figurát, a nyomasztás akkor is lehetett volna ennyire jó (azóta az új sci-fi alkotók már rájöttek erre) és ezért csak 9/10-es! A Gömb egyértelmûen lemásolja a sztoriját, csak kevesebb horrorral és sci-fivel, ezért sokkal jobb mégis ez a film, kicsi hasonlóság van a Solarissal is, bár abból a filmbõl én tudtam volna 3 órásat is csinálni úgy hogy végig fenntartom az érdeklõdést és kicsivel többet mesélek a Solarisról.
Na ebben a filmben nem nagyon titkolnak el dolgokat, kiderül hol járt a hajó, mire képes és fõképp hogy mire képest a legénységgel és hát az apjával a tervezõjével. Zavaros mit írok? Akkor jó! Mert a film elõször összezavar aztán megérteti a zavar okát végül pedig hát... nem lesz épp happy end :D...
Javaslom minden sci-fi rajongónak mint egyik régi alapmû megnézését, még azoknak is akik nem szeretik a horrort, azon tegyék túl magukat és akkor egy nagyon jó filmet láthatnak...
MaxwellRobinson 2014 aug. 31. - 20:20:39
Brutál érdekes sci-finek indult, de aztán elcseszték. Kár érte. Jó lett volna, ha valóban sci-fi lenne.
Boros Jenõ 2014 jan. 07. - 18:05:34
Én egy barátom miatt néztem meg,nagyon jól tudott mesélni a srác.VHS,97,én is 17,baromi rég volt :)
Nem azt mondom,hogy életem horrorja/sci-fije,nem is nagyon szeretem az ilyen fajta filmeket,de voltak benne újszerû dolgok.A trükkök is jók,97-ben azért még nem ott tartottak,mint ma.A képi világa meg eléggé elb.szott,jó értelemben.Nem tudom megmondani miért fogott meg,ez a varázsa az egésznek.Hangulata van.De nagyon. 10/8.
Gen.Manhertz 2013 dec. 18. - 23:59:20
Ó, ha csak reklámot adnának... DE EZ MI AMI MOST MEGY??????????? MIÉRT KELL EZT A KÉPEMBE TOLNIUK??????????!!!!!!! Nem elég, hogy így is éjszakába nyúlik a film a reklámok miatt, és nagy eséllyel bealszok a végére, de még ezzel az undorító szemetekkel is húzzák az idõt!
tea477 2013 dec. 18. - 23:18:48
Igazad van, ezeket nem anya szülte. Pofátlanok és még fokozni is tudják, mert mi fizetünk ezekért az ótvar reklámokért. Szerintem ahol egy reklám is megszakít egy filmet, az minimum ingyenes kellene, hogy legyen. Aki pedig kábelszolgáltatón keresztül kapja ezt is a többi reklámozó mocsokkal kemény pénzeket fizet összességében. És még õk panaszkodnak, hogy ingyenesek és ezután fizetõsek akarnak lenni. Szép lesz...
9/10
ceia 2013 dec. 18. - 23:04:36 9/10
Jó ez. Csak a tv2 van olyan pofátlan, hogy három mondat után (épp hogy csak elkezdõdött) már tolta is a képünkbe a reklámot, meg a sorsolást! Mekkora parasztok.. Én már kezdek kételkedni benne, hogy ezeket anya szülte..?
Összes hozzászólás
Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu