Happy Family

Bakancslistához adom
olasz vígjáték, 90 perc, 2010

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

Két család sorsa fonódik egymásba tizenhat éves gyermekeik révén, akik mindenáron össze akarnak házasodni. Egy hétköznapi közlekedési baleset annak a a mikrokozmosznak a kellős közepébe repíti a főszereplő-narrátor Enzót, melyben a szülők bölcsek, de a gyermekeiknél sokkal szétszórtabbak, az anyák idegesek és elszántak, a nagymamák elkerülhetetlenül szórakozottak, a lánygyerekek gyönyörűek és a kutyák makacsok és szerelmesek.

Röviden két mai családról van szó, akik menekülnek a beskatulyázás elől, folyamatos fejlődésben, ideiglenes egyensúlyban, élénken, boldogan és összezavartan.

A Happy Family egy álcázott vallomás, kozmetikázott napló,
egy komédia, mely arról szól, hogyan nem merünk boldogok lenni, hogyan nem merjük életünket megváltoztatni az ismeretlentől való félelmünk miatt. Egy ördögűzés ez, melyet a nyári Milánóban írtak le. Amikor egy falevél sem moccan és a csendből az is kihallatszik, ami egyébként némaságba burkolózik.

Minden kívánság és minden szó. Hogy mindenek és egyben senkik legyünk. Lelkesítő nevetések, ellentétek és találkozások. Iróniával kezelt erkölcstelenségek és tökéletlenségek. Költészetté vált hibák. Így lehet elűzni egy kis időre a hétköznapi félelmeket, a félelmet attól, hogy fél életet élünk, hogy leírnak bennünket. Ez egy komédia, mely úgy meséli el az életet, mintha egy film lenne. Vagy pedig egy film, mely úgy meséli el az életet, mintha egy komédia lenne.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?