Hat hét rettegés

Bakancslistához adom
Verschleppt! Die Spur nach Jadd Rashi
15 éven aluliak számára nem ajánlott német akcióthriller, 187 perc, 2006

Értékelés:

22 szavazatból
Szerinted?

A középiskolai tanárként dolgozó Sascha egy nap megismerkedik a tolmács Juliával, és azonnal érzi, hogy megtalálta azt a nőt, akivel le tudná élni az életét. Mindez már fél éve történt, ám Sascha szerint elérkezett a pillanat, hogy végre megkérje a barátnője kezét. Julia éppen Törökországból érkezik haza, Sascha pedig izgatottan várja őt a repülőtéren, ám ekkor valóságos sokként éri a hír: a lány sosem tartózkodott a Berlinbe érkező gépen és a neve sem szerepel az utas listán. Majd nem sokkal ezután közlik vele, hogy a lány néhány nappal azelőtt egy vízi balesetben az életét vesztette. Sascha teljesen összetörik, de kénytelen elfogadni a tényt, hogy Julia nem létezik többé, az élet pedig megy tovább. Nincs is oka kételkedni a hallottakban, míg egy nap újra meg nem pillantja a szerelmét: a televízió képernyőjén keresztül, egy iraki terroristacsoport fogságában.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Szereplők

Sascha Fuchs
Tarik Al-Samirai
Dr. Reichenbach
Akila/Yasmin
Massud

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
Vlado63 2013 febr. 04. - 23:05:21
Ehhez a filmhez képest még az "Õrs a határon" c. ötvenes években készült, fertelmesen bugyuta szovjet film is egy remekmû...0/10. Nem értem, hogy akik Audikat meg Merciket csinálnak, miképpen képesek ilyen selejtet termelni!
4/10
NADALFAN 2013 febr. 03. - 20:13:30 4/10 Előzmény -greghouse-
szerintem semmilyen témában nem tudnak a németek igazán jó filmet csinálni. ez is igéretesen indult aztán, igencsak lepunnyadt ,így ZS- kategóriás hulladék lett belõle.
valahogy a szinészeik is nagyon rosszak ,rendezéseik is gyatrák.
a téma adott és jó volt a kivitelezés elégtelen.
vitkovits 2013 febr. 02. - 20:38:47
Mélységesen egyetértek, kibõvítve azzal, hogy manapság, amikor általában 50-100 csatorna kínálatából választhatnak, s választanak is az emberek, a tartalmilag "lazábban" összekapcsolódó részeket sem szabadna heti rendszerességgel sugározni. Annyi információ éri manapság az embereket, hogy egy hét múlva tutira nem emlékeznek semmire az elõzõ részbõl, jó, ha a szereplõket felismerik. A hetvenes években, amikor egy-másfél csatorna, esetleg a nyugati és a déli határszélen még plusz kettõ volt fogható, indokolt volt a hetenkénti sugárzás.

Azt az ellenérvet ismerem, a kétrészes filmekre vonatkozóan, mint amilyen ez is, hogy nem mindig van az embereknek idejük egyszerre megnézni egy három-három és fél órás filmet - ezért tartom ideálisnak a két egymást követõ napon való vetítést, más napszakban való ismétléssel, nem véletlen, hogy a filmcsatornák ezt a módszert követeik.
-greghouse- 2013 febr. 02. - 13:01:51
Tényleg elég jó film. De hogy én mennyire utálom, hogy két, szorosan egybe tartozó, összefüggõ részt egy hét különbséggel adnak le... pedig más filmeknél megoldják, legföljebb betesznek egy híradót közéjük. Tudnak a németek jó filmet csinálni (csak vígjátékot ne csináljanak.....)
Eszter02 2009 máj. 19. - 00:40:58
Nahát! Én is csak lesek,hogy mivaaan? H a sztori h-h már itt tart,hisz nem rég kezdõdött.. Aztán olvasom a hozzászólásokat,hogy ez most a második része,mert külön adják...hát szép... Pedig direkt örültem,mikor idenyomtam,h csak pár percrõl maradtam le....
zsoltix 2009 máj. 19. - 00:24:38 Előzmény Maruszka
Ezzel èn is ìgy vagyok.
Maruszka 2009 máj. 18. - 11:41:36 Előzmény marie1
Nekem is tetszett, kár hogy nem egyben adták le a 2 részt.
marie1 2009 máj. 12. - 20:58:37
Tényleg egészen jó kis film volt. Na, semmi különös, de nézhetõ. Viszont túl késõn vetítik, és ráadásul 2 részben, s a részek majd' 1 hét eltéréssel. Ki emlékszik már az elejére? Szerintem ez nagy baki..
lola1 2006 szept. 10. - 09:15:28
nos,szerintem eza film nem volt rossz,és egyetln hibája az volt,hogy túl hosszúra csinálták.nézzéek meg a nem férek a bõrödbe.na az ocsmány és s**r !
CDK 2006 szept. 09. - 14:30:52
piha, olvasni még azért tudtok??? a zsigeri utálat nem a németnek, hanem a B szériának szól!!!
Zsuzsi 85 2006 szept. 09. - 12:16:19
Teljesen igaza van Anterisnek.Miért kell fikázni a filmet,csak mert német?Rengeteg sokkal rosszabb amcsi filmet láttam , amit felmagasztaltak.Igen is jó és nézhetõ ez a film.Oké,régebben csináltak gagyi szexuális témájú filmeket,de egyre jobbakat adnak ki.
Anteris 2006 szept. 08. - 20:38:21
nem egy jó német film készült az utóbbi idõben de feleslegesnek tartom beírni a címeket, mert zsigeri utálat hatja át a soraitokat, ugy hogy..
Ninazeg 2006 szept. 08. - 18:35:32
Én egy sorozatban láttam elõször ezt a srácot (Jan Sosniokot- a Berlin, Berlin c szappanoperában), ott is gagyi volt. De a németek közül nem sok olyat tudnék mondani, aki jó színész. Talán még Til Schweiger, aki nemzetközi vizekre is evezett. Persze, õ is eltûnt....
Ami a német filmeket illeti: vígjátékokban a koppintás a jellemzõ, hiába akarnak jobbat, nem sikerül... Ez az õ szintjük.
CDK 2006 szept. 08. - 17:13:42
he-he, kifogytak az amerikai B szériából, most jön a német...jaj nekünk :(
kevinspéci 2006 szept. 08. - 15:23:46
Úgy látom, az utóbbi 3-4 évben készített összes német filmnek ez a Sasnyak gyerek a fõszereplõje.
Bár, ez némiképp érthetõ, hisz olyan színész, mint a filmjei: FÖRTELMES...