Hui Buh, a butus szellem

Bakancslistához adom
Hui Buh
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott német családi film, 103 perc, 2006

Értékelés:

16 szavazatból
Szerinted?

1399-ben egy viharos, őszi napon a kalandvágyó Ritter Balduin látogatást tett a Burgeck kastélyba. Érkezése után néhány lovaggal együtt leült játszani, ám csalására fény derült, s az ellenfele, Ritter Adolar megátkozta. Egy pillanat alatt félelmetes dologra döbbent rá: ő már nem az, aki volt. Kísértet lett belőle, s ezen túl a kastélyban Hui Buh szellemeként kell kísértenie. 500 évvel később az egyetlen halandó, aki a kastélyban él az öreg házmester, Hui Buh jó barátja. Nyugodt mindennapjaikat azonban megzavarja Julius király, aki a Burgeck kastély örökségére lép. Julius pedig azt tervezi, hogy csodás keretek között, a kastélyban tartja meg az eljegyzését a bájos Leonora Grafin-nel. S, hogy az ünnep zavartalan legyen, amilyen gyorsan csak lehet, meg akar szabadulni Hui Buh-tól. A felbőszült Julius király ezért felkeresi a rettenetes és félelmetes Daalor-t, a szellemhatóság egyik hivatalnokát, hogy tegyen valamit az ügy érdekében. Hui Buh-nak így tehát két napja marad arra, hogy a kísértet-vizsgáját megismételje.

Stáblista:

Szereplők

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
gopocher 2010 okt. 26. - 12:44:42
Ha már Olli is játszik benne nem kéne kiírni a nevét a kép alá?
twillight 2010 okt. 23. - 10:59:24
Azé' nem köll beszóni, mert csiná'nak filmet 8-16 éves kor közötti célcsop'rtnak is, dimmy!
5/10
Semprini 2010 okt. 23. - 10:07:54 5/10
Családi- ill. gyerekfilmnek talán kicsit horrorisztikus, felnõtt-fantasynak meg túlságosan bugyuta, de amúgy nézhetõ kis filmecske, sok rosszabbat láttam már...
Ghanima 2010 okt. 23. - 02:27:18
Valóban nem tudnak németül a port.hu-ban?

A Ritter ugyebár_nem_ a vezetékneve a két hõsnek: Balduin lovagról és Adolar lovagról van szó.
Ezen túl: a bájos Leonora vezetékneve sem Grafin, hanem õ Leonora grófkisasszony.
Az öreg házmester pedig legföljebb gondnok, bár a kastelláni rang korábban a várnagyot jelentett.
A király pedig, ahogyan azt a magyar nyelvhasználat szereti: 111. (esetleg: CXI.) Gyula király.
annana 2009 aug. 21. - 12:39:21
Aranyos kis film volt :D
Raabz 2008 dec. 10. - 12:09:14
végre újra Oliver Pocher film lesz a TV-ben igaz itt nem írják,hogy benne lesz aligvárooom bakker!