Inga Lindström: Tiltott románc

Bakancslistához adom
Inga Lindström - Vickerby für immer
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott német romantikus dráma, 88 perc, 2007

Értékelés:

6 szavazatból
Szerinted?

Jonas Nyvell a felesége balesetben bekövetkezett halála után a kislányával Chicagóba költözik, és az utolsó hat évét is ott töltötte. Most pedig, az időközben 11 éves lányával, Lillivel újra visszatér Stockholmba.

Itt alighogy beköltöznek a régi lakásukba, értesül, hogy anyósa immár egy éve meghalt, és a sógornője Sirka kéri, rábeszéli Jonast menjenek el Vickerbybe, látogassák meg őket, és a nagypapa, Hakon Petersson is láthassa végre a felcseperedett unokáját.

A nagyapa a lányával, Sirkával közösen vezeti a családi üveggyártó manufaktúrát. Ugyanakkor a cég pénzügyeit Berit, a könyvelő rendezi, akiben Hakon tökéletesen megbízik.

Jonas eleinte habozik, ugyanis Hakon annak idején őt tette felelőssé a lánya balesetben bekövetkezett haláláért és veszekedés vége a kapcsolatuk megszakítása lett. Nos, a régi sebek évek múltával sem gyógyultak be. Hakon habozik, hogy egyáltalán fogadja-e őket, a vejét, Jonast és az unokáját Lillit, akit annyi év után újra viszontláthatna. Persze a nagypapa az unokáját mégis csak rögtön a szívébe zárja

Vickerbyben elkerülhetetlenül találkozik Jonas az immár felnőtt sógornőjével, Sirkával - aki tervezi, hogy 3 hét múlva Velencébe, Muranóba megy, hogy ott egy éven keresztül továbbfejleszthesse az üvegtervezési technikáját. Eközben Sirka is mindent megpróbál, hogy meggyőzze apját, Hakont, hogy mennyire érthetetlen és elfogadhatatlan Jonas iránti ellenszenve.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Szereplők

Sirka Petterson
Jonas Nyvell
Hakon Petterson
Berit Hanssen
Olof Hanssen

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
9/10
grosz_i 2023 ápr. 17. - 14:59:29 9/10
9/10
grosz_i 2023 jan. 13. - 19:48:34 9/10
Sajnos a Lindström filmek sorozatából az első 22, természetesen a legjobbak - valamilyen érthetetlen okból nem kerültek sorra a szinkronizálásnál, következésképp adásba sem kerültek. Természetesen a port.hu az adott oldalon a filmismertetőt tartalmazza:

1. Inga Lindström: Sehnsucht nach Marielund (2004)
2. Inga Lindström: Begegnung am Meer (2004)
3. Inga Lindström: Wind über den Schären (2004)
4. Inga Lindström: Die Farm am Mälarsee (2004)
5. Inga Lindström: Inselsommer (2005)
6. Inga Lindström: Entscheidung am Fluß (2005)
7. Inga Lindström: Mittsommerliebe (2005)
8. Inga Lindström: Der Weg zu dir (2005)
9. Inga Lindström: Sprung ins Glück (2005)
10. Inga Lindström: Im Sommerhaus (2005)
11. Inga Lindström: Das Geheimnis von Svenaholm (2006)
12. Inga Lindström: In den Netzen der Liebe (2006)
13. Inga Lindström: Auf den Spuren der Liebe (2006)
14. Inga Lindström: Die Frau am Leuchtturm (2006)
15. Inga Lindström: Wolken über Sommarholm (2006)
16. Inga Lindström: Emma Svensson und die Liebe (2007)
17. Inga Lindström: Sommertage am Lilja-See (2007)
18. Inga Lindström: Vickerby für immer (2007)
19. Inga Lindström: Die Pferde von Katarinaberg (2007)
20. Inga Lindström: Ein Wochenende in Söderholm (2007)
21. Inga Lindström: Sommer der Entscheidung (2008)
22. Inga Lindström: Der Zauber von Sandbergen (2008)
9/10
grosz_i 2022 okt. 30. - 11:30:17 9/10

Berit szerelmi csalódását meggondolatlan, kegyetlen módon bosszulja meg. A Hanssen Üveggyártó Manufaktúra teljes készpénzvagyonát - hamis aláírással - felveszi a bankban. Ezzel a cég teljes és végleges csődje nyilvánvaló.
Hakon biztosítási csalással próbálja menteni a menthetőt, és benzinnel szándékozik lángba borítani a teljes manufaktúrát.
Közben Jonas bevallja a csalódott Sirkának, hogy a fénykép, amiket az apósa a fizetett magándetektíve által készített képekkel bizonyít, nem más, mint a legjobb barátja feleségének a fényképei, továbbá a felesége, Laura halálos balesete éppen azon a napon következett be, amikor Laura, a feleség és anya a családját a már meglévő házasságon kívüli kapcsolata miatt végleg elhagyni készült…