Isten szolgája: Sándor István szalézi vértanú

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott magyar rövid játékfilm, 60 perc, 2013

Értékelés:

6 szavazatból
Szerinted?

Sándor István 1914-ben (99 éve) született, és 1953. június 8-án végezték ki. Szalézi szerzetes volt, rendje szellemében fiatalok oktatásával foglalkozott. Mivel 1950-ben a szerzetesrendeket feloszlatták, ez a fajta tevékenység államellenesnek minősült, így koholt vádak alapján letartóztatták, a Fő utcai fogdában vallatták, többször véresre verték. Sándor Istvánnak lett volna lehetősége külföldre menekülni, de mivel nem akarta a rábízott fiatalokat magukra hagyni, itthon maradt, vállalván a következményeket. Végül megszületett a pártőrség pere néven elhíresült eljárásban a halálos ítélet, amelyet 1953. június 8-án hajtottak végre rajta. Testét jeltelen sírba dobták. A katolikus egyház Sándor Istvánt vértanúnak tekinti, mivel hitéért vállalta a halált. A 39 éves korában vértanúhalált halt szerzetes élete és áldozathozatala példaértékű. Don Bosco-i lelkülete, tántoríthatatlan ifjúság - és hazaszeretete, mély hite a kommunista diktatúra alatt egyenesen vezette az akasztófáig.

Stáblista:

Szereplők

Sándor István
édesanya
Ádám László

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
sejt1001 2013 szept. 11. - 10:54:02 Előzmény Vinogradov
A cím csak Isten szolgája, ezt tapasztalhatta, aki már látta a filmet.
adamnagysweetmovie 2013 jún. 06. - 19:13:16 Előzmény Vinogradov
Nem errõl írtam, amit te (joggal) megcáfolsz. Inkább hagyjuk, aki érti, érti.
offtopic
Vinogradov 2013 márc. 31. - 13:32:36
A tartalom-leírásban nem volt semmi indulatkorbácsoló, és a filmben sem. Érdekes és informatív tévéjáték - meglehetõsen magas színvonalú, jó színészi alakításokkal prezentált tétel, egyébként. Apró szépséghibák voltak benne, de ezek igazán elhanyagohatóak. Egyébként húsvétkor (nagypénteken!) vetítették, de este 11 magasságában, szóval még csak propaganda-célzatot sem lehet ráfogni, mint ahogy sokan általában minden vallási tematikájú dologgal teszik mostanában (ez utóbbit nem tudom eléggé kárhoztatni). Szóval ahhoz, hogy ebben indulatkorbácsolást és politikát vélj felfedezni, szerintem elég félretájoltnak kell lenni. Én többnyire azért nem ilyennek ismertelek - eddig.

Egyébként emlékszel, mikor egy Szõts Istvánnal kapcsolatos dokumentumfilm vallási propagandába fulladását ecseteltem?

Na AZ tényleg AZ volt.

De, hogy egy kispap - ráadásul szerintem józan gondolkodású, elvhû és kifejezetten szimpatikus figura - életét és áldozatát vallásosoabb célzattal feldolgozó, ráadásul véleményem szerint meglehetõsen visszafogott alkotással mi lehet a bajod, azt nem tudom. A cím tényleg hosszú, és emiatt kicsit idétlen lett, az tény. De, ismerve a mai hazai címadási úzust, ezen nem is csodálkozom.

Ami pedig a politikum szféráit illeti - most nem szeretnék ideráncigálni aktualitásokat, mert nagyon méltatlanok a film színvonalához a jelenlegi történések és sok közük nincs is hozzá. (Talán a moderátorok sem díjaznák a dolgot...)
offtopic
adamnagysweetmovie 2013 márc. 31. - 12:54:43 Előzmény Vinogradov
Õööö, talán hogy Húsvétkor vetítik... ?
Amúgy ahhoz képest szolíd a (indulatfelkorbácsolóra írt) tartalma, hogy manapság miket léptet hatályba a hatalom...Húsvétkor/(megengedõbben fogalmazva) Bolondok napján.
stanmore 2013 márc. 29. - 23:17:36
Az a baj hogy a filmet nem láttam,és így nem tudom hogy a konkrét vád milyen cselekményt bizonyított vagy próbált rábizonyítani a szerzetesre.Az hogy a "demokratikus rend megdöntése" ill nyilván csak a kísérlete, soványnak tûnik ,és az a gyanúm hogy a szokásos portos felkonf leegyszerüsítése.És még valami: hogy míg korábban olyanokat akasztottak ,akikre ezt csak ráfogták pl Nagy imre ,ma pedig a valódi demokratikus rend megdöntõk vígan röhögnek a markukba.
stanmore 2013 márc. 29. - 23:09:13
Akkor talán Hajrá Húsvét!
offtopic
Vinogradov 2013 márc. 29. - 22:56:33 Előzmény adamnagysweetmovie
Olyat még nem hallottam, hogy: "éljen a Húsvét..." Ezt esetleg megmagyarázhatnád. Meg azt is, hogy mit keres ennek a meglehetõsen korrekt filmnek a topicjában...
adamnagysweetmovie 2013 márc. 25. - 19:52:47
Éljen a Húsvét...