Játék a kastélyban

Bakancslistához adom
magyar színházi felvétel, 117 perc

Értékelés:

34 szavazatból
Szerinted?

Három magyar színpadi szerző Olaszországban tölti szabadságát. Turai és Gál színműírók új felfedezettje és pártfogoltja a fiatal zeneszerző Ádám Albert, aki operettprimadonna menyasszonyával fog találkozni ebben az előkelő tengerparti kastélyban. Az érkezésük időpontjáról azonban nem értesítik előre Annie-t, s ebből adódnak a bonyodalmak. A három férfi ugyanis fültanúja lesz Annie és korábbi hódolójának félreérthetetlenül bensőséges beszélgetésének. A helyzet egyértelmű, Annie hűtlensége bizonyítást nyert. Ádám vigasztalhatatlan, Turai azonban elhatározza, megóvja a fiút ettől a csalódástól. Annie boldogan csatlakozik a tervhez, s az egyébként nős Almádyt sem kell különösen noszogatni, hogy a botrányok elkerülése végett kövesse Turai utasításait. A színműíró néhány óra alatt egy színdarabot ír, melyhez felhasználja a valóságban elhangzott párbeszédet is. A darabot persze Annie-nak és Almádynak kell előadni. A fiatalok kibékülnek, mert a főpróbán "bebizonyosodik", hogy az ominózus párbeszéd szerzője nem az élet, hanem egy ismeretlen francia író.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
Dolly17 2019 jún. 12. - 20:10:45 10/10
Nagyon tetszett. Valódi, remek színészekkel. Ajánlom.
stenmore 2013 szept. 18. - 10:34:16
na nyilván ,de miután elötte közvetlenül más elõadásokról is szó volt más szereposztással, ezért utaltam arra hogy volt egy olyan verzió ,amiben Páger volt Turai,és az nekem talán még jobban tetszett.
napraforgó 2013 szept. 17. - 17:56:20
Azért azon egy kicsit elcsodálkoztam, hogy Anni szobájából minden hang milyen jól áthallatszott Turai szobájába, de innen viszont semmi sem hallatszott át oda. 3 férfi ott hangoskodott és a nõ nem vette észre, hogy ott vannak. A késõbbi szereptanulás zajai viszont már nem szûrõdtek át onnan se....
napraforgó 2013 szept. 17. - 06:45:40
De korábban, évekkel azelõtt Páger is játszotta Turait!
10/10
pappagnes 2013 szept. 17. - 06:32:06 10/10 Előzmény olahmiki1959
És egyetértek, tényleg rendkívül jó darab, remek színészekkel. Azon ritka elõadások egyike, ahol a két kedvencem, Márkus és Zenthe együtt szerepel. Érdemes megnézni!
10/10
pappagnes 2013 szept. 17. - 06:29:36 10/10 Előzmény olahmiki1959
A végén feltüntették, hogy a Madách Kamara elõadása volt 1984-bõl.
10/10
pappagnes 2013 szept. 17. - 06:28:31 10/10
Turai szerepében Márkus Lászlót láttuk, nem Páger Antalt.
janahars 2013 szept. 16. - 23:25:31
Ha véletlenül - igen ritkán - nézhetõ mûsort ad a közszolgálati televízió, nem tudná megoldani azt technikai hiba nélkül? Tudniillik a darab II. felvonásának vége és a III. felvonás eleje "némára" sikerült, s ez nem valószínû, hogy a szolgáltató hibája volt. Nincs olyan személy, aki figyelemmel kíséri az adást????????
9/10
szirgabor 2013 szept. 16. - 23:05:57 9/10 Előzmény napraforgó
Rendezte Lengyel György.
Felvétel készült 1984-ben.
stenmore 2013 szept. 16. - 22:55:49
Páger is brillirozott Turai szerepében,de miben nem?
offtopic
napraforgó 2013 szept. 16. - 20:12:53
Nincs rendezõ se....
9/10
offtopic
szirgabor 2013 szept. 16. - 20:10:31 9/10
Ja, és ami szintén lemaradt, a szerzõ:
MOLNÁR FERENC
napraforgó 2013 szept. 16. - 20:04:56
Én színházban is láttam, akkor még Ruttkai Éva és Ernyey Béla játszotta a színésznõt és a fiatal szerelmest. De a Tv-felvétel szereposztása is kitûnõ! Márkus brilliáns az író szerepében.
9/10
szirgabor 2013 szept. 16. - 19:37:02 9/10
Egyik kedvenc színházi darabom volt, igazi játék. Csak ajánlani tudom.
olahmiki1959 2013 szept. 16. - 18:24:04
Nagy, híres, klasszikus színdarab. Sok híres, nagy színésszel, azt az egyet hiányolom, hogy nincs odaírva, hogy mikori a felvétel, valamikor a 80-as években készülhetett, amikor Márkus László még élt.
Érdemes megnézni, nagyom szórakoztató az egész, szellemesek, sziporkázóak a párbeszédek, a színészek lubickolnak a szerepükben.
Megvan a ma esti programom.