Kerekek és lépések

Bakancslistához adom
magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 1991

Értékelés:

70 szavazatból
Szerinted?

"A fél országot bemutató első két sorozat Másfélmillió lépés Magyarországon (1979),...és még egymillió lépés (1986) sikere után elhatároztuk, hogy egy kerékpáros és egy gyalogos útvonal végigjárásával "bezárjuk a kört", visszatérünk a Kéktúra kiinduló pontjára, a Nagy-Milicre. A csapat ugyanaz mint a két korábbi filmsorozatban, de immár, sajnos, Rockenbauer Pál nélkül."

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
7/10
convar 2019 máj. 23. - 00:31:53 7/10 Előzmény balu83
Nekem sajnos végig csak a 35 percre lerövidített változatokhoz volt szerencsém (merthogy eddig nem is tudtam hogy volt ezekből hosszabb változat is). És persze kíváncsi is lennék hogy miket vágtak ki a DVD változatból, tehát mikről maradtam le - mert biztos hogy nem csak a Sinkó epizód végi összegző beszédeiről, hogy abban a részben merre jártak, mert ahogy most pontosan lecsekkoltam, az eredeti verzió a főcímtől a Sinkó merre jártunk ebben a részben elbeszéléséig pontosan 1:12-től 39:33-ig tart, ami 38:21 "nettő" játékidőt jelent. Uezek a paraméterek az újravágott DVD változatnál: 0:46-33:49, vagyis itt meg 33:03 a "nettó" játékidő. Tehát biztos, hogy több mint 5 percet magukból a felvételekből is kivágtak (hogy rohadna meg aki ezt csinálta/kitalálta).

De! annyit azért csak nem ér hogy csak emiatt mégegyszer újrakezdjem az egészet, vagy hogy egyenként elkezdjem őket kikockázni hogy rájöjjek mely jelenetekről maradtam el. Szóval ezek az eredeti hosszúságú változatok nekem asszem már örökre kimaradnak.

Amúgy term. nagyon üdvözendőek ezek a feltöltéseid, ha most kezdeném el nézni a Kerekek és lépéseket akkor nyilván mostmár én is inkább a te eredeti hosszúságú verzióidat választanám.

Amúgy így ki van listázva az összes rész, tehát az összes eredeti vágású rész:
https://indavideo.hu/search/detailed/kerekek%20%C3%A9s%20l%C3%A9p%C3%A9sek?search=kerekek%20%C3%A9s%20l%C3%A9p%C3%A9sek&sort_mode=magic&user_constraint=vasutascsapat&adult=0
vino-et-veritas 2019 máj. 22. - 23:26:49 Előzmény convar
Mindent összevetve a magyar televíziózás egyik legjobban sikerült - nem fikciós - sorozatai, minden (inkább kisebb) "döccenő" ellenére.
Arról szólnak, amiről kell, nem dagályosan és idealizáltan "hungarikumoskodók", stb.
Talán lehetettek volna egy kissé "kortalanabbak" (sok pontos dátum hangzik el), de így a "kordokumentum jelleg erősebb.
Érdekes, volt visszanézni Rockembauer nevével is jelzett sorozatot, amit most "vetítettek "a netre száműzött" M3-on: Magyarország kisvasútjai. Sok helyen rímel az off-topik sorozatokkal...
7/10
convar 2019 máj. 22. - 22:21:33 7/10
Én most inkább átfogóbban, tehát egyszerre, egy füst alatt írnék a három „testvér” dokumentumsorozatról, a Másfélmillió lépés Magyarországonról, az És még egymillió lépésről, és itt a topik alanyának számító Kerekek és lépésekről, hiszen ezek tényleg úgyis összetartoznak (és hogy mennyire összekapcsolódnak az már az útvonalaikból is látszik, pl. hogy hol ér véget az egyik és aztán honnan indul tovább a másik), és mindegyiket pontosan ugyanaz az alkotó szándék is hozta létre. Ezért hát akkor én is mindegyik topikjában való külön értekezés helyett inkább egyetlen szellemi terméknek véve őket megteszem itt egyben a hozzájuk kapcsolódó élménybeszámolómat, ill. csak itt. És akkor már azért itt, merthát mégiscsak ez volt az „utolsó nagy kaland”, aminek a végén az a bizonyos kör valóban véget ért, ill. le/bezárult.

Kezdjük is a leglényegesebbel: term. mindhárom felbecsülhetetlen értékű kordokumentum, ez azthiszem nem is képezheti vita tárgyát. Nekem legjobban a régi szakmák, mesterségek bemutatása tetszett, látni, elképzelni általuk hogy milyen lehetett az élet a 20. század eleji, közepi Mo-on. Mint pl.:
https://www.youtube.com/watch?v=EyP860SRKh8
https://www.youtube.com/watch?v=t9amrgVin7k
https://www.youtube.com/watch?v=O3xRUjY2-hA (más kérdés hogy megmondom őszintén én nem mernék vele mosni=esetleg tönkretenni vele a nem is az én tulajdonomban lévő mosógépet, mindezek mellett term. remélem megy még a családnak az üzlet, amihez további sok sikert)

Aztán néha lehetett jókat zeneművelődni is, mondjuk egy kis príma méhkeréki népzene által:
https://www.youtube.com/watch?v=45KeaKbW2_s

Na meg ott volt az alapok alapja, mármint az életnek, a kenyérsütés!
https://www.youtube.com/watch?v=c22xBYVrCcQ

Aztán voltak humorosabb pillanatok is, mint pl.
https://www.youtube.com/watch?v=3HLM9t6ITds
https://www.youtube.com/watch?v=BG2A-nhxrXw

Nameg ott volt egyik legnagyobb kedvencem, János bácsi is :) Tényleg imádtam az öreget:
https://www.youtube.com/watch?v=GnszAxt1_RI ("A nőkkel hogy áll? Az izével, a dologgal." :) )

Azért persze nem csak folyton móka és kacagás, ill. tiszta élvezet volt ezeket a sorozatokat nézni, mert nem minden (rész) tetszett azért bennük. Pl. nekem a különféle templomok bemutatása nagyon sok volt bennük. Én ateista vagyok, nekem nem jelentenek semmit ezek az épületek, ennek ellenére biztosra vehettem mindig hogy amint beértek egy faluba, az első vagy elsők között amit majd bemutatnak sokszor jó hosszasan, az a falu temploma lesz.

És ha mostmár úgyis a negatívumoknál tartunk, akkor talán az is, hogy mintha túlzottan is csak az idősebb emberekre koncentráltak volna a készítők - persze, ahogy írtam, ezáltal sokat megtudhattunk arról hogy mi volt, lehetett a múltban, ami tényleg remek volt, de! azért az arány, a „megszólaltatott átlagéletkor” akkor sem volt sztem ált. a legszerencsésebb. Mert így arról viszont már elég ritkán kaphattunk támpontot hogy mi az adott hely „valós” jelene, neadjisten jövője, jövőképje. Persze biztos hogy már 1980-1990 körül is a fiatalok és a közép korosztály is inkább a nagyvárosokba húzódott, de azért biztos nem annyira amennyire ezt ez a három sorozat a rendezésének/szerkesztésének köszönhetően sugallta.

Ill. a Kerekek és lépések kapcsán az útvonallal kapcs. is volt ami nem tetszett teljes mértékben. Méghozzá az, hogy mintha egy kicsit túl lett volna súlyozva benne Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. Ott eléggé elnyújtották (ennyivel azért „nem ért többet” az a tájegység sztem az előtte-utána jövőknél), ami egyébként látszik az alább látható útvonalrajzon is, ahogy azon a tájon igencsak „behurkosodik” az útvonal.

Szóval akkor egymás után a három sorozat útvonala:
Másfélmillió lépés Mo-on: https://i.ibb.co/ckT4471/elm.png
És még egymillió lépés: https://i.ibb.co/t3pMzFb/mel.png
Kerekek és lépések: https://i.ibb.co/09m1hhN/k-l.png

Nameg - bár ezt már csak olyan félkomolyan, de - eleve hogy Kecskemétet elkerülték! Ezt mégis hogy merték? :D (Én tősgyökeres kecskeméti vagyok, szóval annyira jó lett volna látni benne a rendszerváltáskori Kecskemétet is, ami így sajnos elmaradt.)

Valamint - mostmár megint teljesen visszakomolyodva - meg kell még említenem azt is hogy Gyenes Károlynak sajnos szokása volt rendszeresen az interjúalany szavába vágni, ezért sok, főleg lassabb beszédű, idősebb emberbe bele lett fojtva a mondat - és tényleg sok ilyen volt, a bácsi/néni még mondta volna tovább vagy lehet hogy még csak akkor kezdett volna jobban a mondandójába, de Gyenes máris tette fel a köv. kérdését.

Mindemellett/ennek ellenére, összességében én úgy érzem Gyenes Károly méltó módon vette át a stafétabotot a Kerekek és lépésekben Rockenbauer Páltól, hogy "bezárja a kört", ahogy ő vagy vmelyik stábtag fogalmazott. Hiszen azt ugye tudjuk, hogy Rockenbauer csak az első kettőnek volt a rendezője, a Kerekek és lépések idején ő már sajnos nem volt az élők sorában.

Mondjuk akkor már még egy érdekesség: Gyenes amúgy meg a Másfélmillió lépés Mo-onban nem volt még benne, ő csak az És még egymillió lépés idejében csatlakozott az akkor még Rockenbauer által vezetett csipet csapathoz.

Ill. mindenképpen fontos még megemlíteni ezen sorozatok állandó narrátorát, „A hang”-ot, Sinkó Lászlót, aki nagyon jól hallható, érthető, kellemesen bariton hangjával maga is még sokat hozzátett az „élményhez”. És hamár volt téma a rendezőknél is hogy ki/hol/mikor volt/nem volt ott, akkor Sinkónál meg az a tudvalévő, hogy bár végig narrálta mindhárom sorozatot, személyesen ő sem mindig volt velük egyéb, elsősorban színészbeli elkötelezettségei miatt.


+ még további képek, csak úgy, amik vmiért nagyon megragadtak engem:
https://i.ibb.co/P6zSDjV/h-rs.png (hazánk valószínűleg legöregebb hársfája volt ez, ill. ha még él akkor nyilván még most is)
https://i.ibb.co/gJgg21j/kos-r.png
Aztán: a viharágyú:
https://i.ibb.co/BfHrRpq/vihar-gy-2.png
https://i.ibb.co/W5PMKNv/vihar-gy.png
https://i.ibb.co/RCBMNk5/asszony-llat.png (Értitek, asszonyállat, éljen a sötét középkor. Ja nem.)
Emberfejet formázó sír fejfák:
https://i.ibb.co/PCy0jDq/s-rk-1.png
https://i.ibb.co/8mDS7r4/s-rk-2.png
https://i.ibb.co/s67wjYh/s-rk-3.png
Nameg ez a nagyon barátságosnak látszó eszköz. Bizony bizony, ezzel fogat húztak (még szerencse hogy nem az enyémet) :)
https://i.ibb.co/GQcryvZ/fog-1.png
https://i.ibb.co/RDWQnYW/fog-2.png
https://i.ibb.co/7Y113cF/fog-3.png

Plusz még ami mellett nem lehet, vagy legalábbis nem érdemes elmenni: hogy a 3 sorozat ikonikussá vált főcímdalát, a Muzsikás együttes Indulj el egy úton című dalát mindenki ismeri - mármint gondolom inkább a sorozathoz megvágott változatot! Merthogy azért tudniillik az eredeti változatban még van egy pajzánabb szövegsor is, csak ez tény, hogy egy útifilmbe már nem igazán illene bele :))) Egyszóval végülis megértem a zeneszerkesztők lépését :)
https://www.youtube.com/watch?v=AjnwZX38lJ4


És végül egy abszolút személyes adalék: én amúgy egész pontosan 1 napos voltam amikor az 1. sorozatban a csapat elindult a Nagy-Milicről. Szóval nekem lehet azért is volt ez az egész olyan különleges élmény, talán ezért is nőhetett annyira a szívemhez, hiszen tulképpen, ha úgy vesszük napra pontosan egyszerre születtem meg a Másfélmillió lépés Mo-onnal.......


Nagyjából ennyit szerettem volna elmondani ezekről az egyébként tényleg páratlan jelentőségű és élményt nyújtó dokumentumsorozatokról. (Hát igen, ide amúgy valami ütősebb zárszót akartam, de most csak ennyi tellett.)
tdk 2015 febr. 06. - 19:27:40 Előzmény tdk
És ami lemaradt: az érdekes így az volt, hogy az egyik nap még a régi település volt látható a TV-ben, a rákövetkezõn pedig már a mai, ahogy az emlékmûnél megemlékezést tartanak.
tdk 2015 febr. 03. - 19:39:46 Előzmény M41 2150
Érdekes volt az idõzítés is, mert az utolsó elõtti rész, amiben Hejcén is jártak, pont az ott történt helikopteres szerencsétlenség évfordulója elõtti napon, január 18-án volt. Ehhez persze kellett az is, hogy pl. karácsonykor elmaradjon egy rész.
10/10
M41 2150 2015 jan. 25. - 22:50:13 10/10
Ezer köszönet a Duna World-nek, hogy ismét leadták a sorozatot VÁGATLANUL!!! :)
10/10
M41 2150 2013 júl. 01. - 20:19:54 10/10
Tegnap a Duna World a Kerekek és lépések helyett a Másfélmillió lépés Magyarországon 32 év múlvának az elsõ részét adta le. Most ez fogja csinálni a jövõ héten is? Miért nem tudja ezt a remek sorozatot végig leadni?
10/10
M41 2150 2013 jún. 20. - 20:58:31 10/10
Amit bemásoltál a Wikipédiából azt én írtam bele.
Én a 15. részben vettem észre egy jelenetet, amirõl kiderült, hogy nincs a DVD verzión. Én is próbálom elcsípni a Duna/Duna World adásából a maradék epizódokat, de remélem azért az mtva megtartja azt a jó szokását, hogy minden évben mûsorra tûzi ezt a remek sorozatot, és remélem emiatt valamelyik csatorna nemsokára újra leadja a sorozatot, lehetõleg a vágatlan változatot!
10/10
lemongrass2 2013 jún. 19. - 13:31:24 10/10 Előzmény M41 2150
Wikipedia info: "A film epizódjai eredetileg egyenként kb. 45 percesek, azonban a DVD kiadásnál mindegyik epizódot egyenként 35 percessé megrövidítették. Ezeket a rövidített változatokat adta le 2009-ben és 2011-ben az m2 és az mtv videotárába is ezek kerültek fel."
________________________________________________________________________________________________________________
én mind3 sorozatot megvettem pár éve eredeti DVD-n és magam is csodálkoztam, h a 3-dik sorozatnál csak gyorsan bevágták a térképet a végén. semmi info...
itt a válasz a miértekre. bár véleményem szerint a térképes kommentáros rész nincs 10 perc. szóval sanszos, h valahonnan még faragtak belõle!

de ezek után próbálom elcsípni /és rögzíteni/ a Dunás verziókat!
wowow 2013 máj. 19. - 19:43:14
Micsoda romantikája van ennek a filmnek! Nem ez a mostani kapkodó, harácsoló, gyûlölködõ, idegbeteg világ köszön vissza.
10/10
M41 2150 2013 máj. 13. - 08:31:13 10/10
Tegnap elcsíptem a sorozatot a Duna World-on (nem az elejétõl) és csodálkozva láttam, hogy a végefõcím más volt mint a DVD-n. A DVD-n az epizódok végén lévõ térképnél csak gyorsan végig futtatják az aznapi útvonalat, itt a Duna World-on meg a Sinkó László elmondta a térképes résznél, hogy pontosan hol jártak (ugyanúgy mint a Másfélmillió lépésben, vagy az Egymillió lépésben). Azonkívül itt azt írják most, hogy az epizódok 45 percesek, miközben a DVD-n csak 35 perc, és az mtv videotárában lévõ m2 adásából származó video is csak 35 perc. Most akkor a Duna tv egy vágatlan verziót add, a DVD-re meg egy vágott verzió került, vagy csak a végefõcímet buherálták meg a DVD kiadáson, és itt a port.hu-n meg elírták az idõtartalmat?
kata3 2012 júl. 09. - 17:33:46
Itt az összes, mind az öt sorozat:

Másfélmillió lépés Magyarországon (1979)
operatõr és rendezõ: Rockenbauer Pál, narrátor: Sinkó László
http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=39683
http://videotar.mtv.hu/Videok/2007/06/21/18/Masfelmillio_lepes_Magyarorszagon_14_1_resz.aspx
Jelenleg is vetíti a Duna Tv és az M2.

És még egymillió lépés (Velemtõl Szekszárdig) (1986)
rendezõ: Rockenbauer Pál, narrátor: Sinkó László
http://www.port.hu/es_meg_egymillio_lepes/pls/fi/films.film_page?i_film_id=3667
http://videotar.mtv.hu/Videok/2009/03/30/17/_Es_meg_egymillio_lepes_1_resz_A_bronzkori_varostol_Savariaig.aspx
július 15. Duna Tv 9:10-kor.

Kerekek és lépések (1990-91)
rendezõ: Gyenes Károly, narrátor: Sinkó László
http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=70483
http://videotar.mtv.hu/Videok/2009/06/17/15/Kerekek_es_lepesek_1_resz__Indulas_a.aspx

Szent István Vándorlás - Az országos kék túra mentén (2000)
operatõr: Rozsnyai Aladár, rendezõ: Peták István, narrátor: Papp János
http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=51983
http://videotar.mtv.hu/Videok/2011/06/20/23/Szent_Istvan_Vandorlas__1_resz_Nagy_Milictol_.aspx

Másfélmillió lépés Magyarországon - 32 év múlva (2012)
operatõr és rendezõ: Nemes Tibor, narrátor: Oberfrank Pál
http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=132940
Ajánló/promo: http://premier.mtv.hu/Hirek/2012/07/09/11/Masfelmillio_lepes_Magyarorszagon__32_ev_mulva.aspx
Elsõ rész ma 17:45-tõl az M1-en.
Ferrer 2011 aug. 10. - 00:13:04 Előzmény M41 2150
Azért lehetne jobb is. Viszont így mindenképp fílinget ad hozzá :)
10/10
M41 2150 2011 jún. 30. - 12:24:27 10/10 Előzmény Ferrer
Szerintem nem olyan vészes a film minõsége!!!
Ferrer 2010 ápr. 22. - 17:27:26
Hát ahhoz képest, hogy ez a sorozat már 90-ben készült, elég béna filmre vették. Vagy lehet, hogy ez szándékos, hogy az eredeti sorozatot megidézzék?
irodaker 2010 ápr. 14. - 13:53:58 Előzmény balu83
Több, az utóbbi években túrázó fényképes beszámolója is megtalálható www.kektura.eu és hasonló címek alatt. Ajánlom nézd meg õket.!
balu83 2009 szept. 02. - 15:29:30
sziasztok!
valaki járt a kéktúra útvonalon?
kiváncsi lennék h azóta hogy néz ki,(szemét"díszíti" a vonal egyes részét?)mennyire van karban tartva?
ismételten kéne szervezni egy nagy túrázást,szerintem jópáran részt vennének benne.
mi a véleményetek?
Diablo72 2009 jún. 24. - 14:35:48 Előzmény Diablo72
Hát igen, a második résszel is ezt tették. Arról meg már nem is érdemes beszélni, hogy végig villogott a kép. Korábbi vetítéseknél ilyet nem láttam. Nagyszerû ez a digggitális tecccnika.
Diablo72 2009 jún. 18. - 22:58:08
Szép dolog mondhatom... Az epizódvégi útvonal leírást egyszerûen lehagyták vagy kivágták és összevágták a szokásos záróképsorral és így csak 35 perces a mûsor.
Ezt fogják tenni vajon minden résszel?
Összes hozzászólás