Kicsorbult tőr

Bakancslistához adom
Jagged Edge
amerikai thriller, 108 perc, 1985

Értékelés:

39 szavazatból
Szerinted?

A főszerkesztő Jack Forrestert azzal vádolják, hogy meggyilkolta a feleségét. Bár a nyomok rituális gyilkosságra utalnak, az államügyész szerint a férfi előre megfontolt szándékkal, az örökség reményében végzett az asszonnyal. Úgy tűnik, minden bizonyíték Forrester ellen szól. A férfit Teddy Barnes védi, aki korábban már dolgozott a főügyész mellett, de évek óta parkolópályán van. Most úgy látja, ezzel az üggyel visszavághat. A nő meg van győződve védence ártatlanságáról, ráadásul beleszeret a férfiba.
Forgalmazó: InterCom

Stáblista:

Szereplők

Teddy Barnes
Thomas Krasny
Jack Forrester
Sam Ransom
Page Forrester
Frank Martin
Andrew Hardesty

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
csabaga 2019 febr. 12. - 18:21:43
Ezt olyan 20 évenként lehet újranézni, addigra az ember elfelejti a filmet és újdonságként hat a voltaképpen közhelyes történet.

Bűnben égve címmel részben le is nyúlták történetet, bár aligha ez a film az első a témában.
Querelle 2015 nov. 11. - 19:40:19
Azért annyira ne essünk túlzásba ettõl a filmtõl.Nézhetõ, de a történetvezetés vagy hihetõség azért eléggé alacsony színvonalon van.Figyelem most SPOILER következik ! Ha a fazon olyan okos, hogy a feleség meggyilkolása elõtt másfél évvel már végrehajt egy ilyen gyilkosságot, hogy azt majd valamikor az asszony szeretõjére kenhesse, akkor hogyan lehet olyan óvatlan, hogy az írógépet, amivel az ügyvédjének a névtelen, de õt tisztázó leveleket írja, egy olyan szekrénybe teszi, amit az ügyvéd egybõl észrevesz ? Másik : Miután az ügyvédnõ közli vele, hogy tudja az igazságot, hogyan gondolhatja, hogy az majd csak úgy hagyja eltenni magát láb alól, és nem fog védekezni, mondjuk nem lesz nála fegyver, vagy nem hívja a rendõrséget, stb. ? Joe Esterhas három centis homlokából nyilván nem pattant ki jobb megoldás, de azért ez még nem a krimiírás Chimborassoja !
tortura 2015 máj. 29. - 10:43:06 Előzmény Anditos
Én sem értem, hogy érkezhet ilyen kevés hozzászólás egy ilyen jó filmhez... Én is kockáról kockára tudom, mégis szívesen megnézem akárhányadszorra is. Jeff Bridges kiváló színész, és a szinkron is tökéletes. A mellékszereplõk közül kiemelem Robert Loggia-t, aki remekül hozza a cinikus jóbarátot. Isteni választás neki is Kristóf Tibor hangja.
A modikat pedig megkérem, hogy töröljék azokat a hsz-ket, ahol a poént leírják. Akkor is, ha ott a SPOILER felhívás. Az ember nem csõlátású, tehát odatévedhet a tekintete. Tényleg ne vegyük el senkitõl az élvezetet azzal, hogy lelõjük a poént. (Én pont emiatt - amíg nem nézek meg egy filmet - soha nem nézek bele a fórumba, csak utána.)
5/10
stupek2 2015 márc. 22. - 13:47:36 5/10
Jeff Bridges nekem annyira unszimpatikus tenyérbemászó képû színész, hogy el sem tudom képzelni jófiúként. Itt sem ejt könnyeket a felesége után. Mindenki tudja már a film elején, hogy ki a gyilkos, csak nincs rá bizonyíték.

Persze, hogy vannak bent "csavarok" különben nem lenne izgalmas film. Bár Jeff Bridges szereplése soha nem billentett át a ló túlsó oldalára.
Most 30 év után már mindenki tudja a film végét, ennek ellenére nem írom le, de nagy meglepetésre senki ne számítson.
9/10
olahmiki1959 2012 ápr. 30. - 20:01:50 9/10
Nagyon jó, izgalmas thriller, néhány kiszámítható, és néhány meglepõ fordulattal, de összességében, - nem utolsósorban a színészi játéknak is köszönhetõen,- messze kiemelkedik az átlagos krimik közül. A feszültség végighúzódik a filmen, üresjárat nincs benne, Joe Eszterhas itt még tudott forgatókönyvet írni, ami az Elemi ösztönben csúcsosodott ki, azóta viszont nem nagyon tudta elérni ezt a színvonalat.
A filmet mindenképpen érdemes megnézni, jó szórakozás, jó szinkron, jó színészek, izgalmas történet, mi kell még?...
Eleonóra83 2012 jan. 27. - 08:21:25
Én feljöttem ide h elolvassam a sztorit de minden filmnél tele van spoilerezve..aki kíváncsi rá kérdezze privátba a film végét,ne lõje le a poént..elveszitek a film élvezhetõségét..
CséZé0 2011 szept. 06. - 00:03:30
Jól felépített, izgalmas bírósági krimi volt, a végén thrillerbe hajló elemekkel.

*** SPOILER ***
Igazából már az elejétõl kezdve volt egy olyan sejtésem, hogy az ügyvédnõ fel fogja mentetni a faszit, és a végén kiderül, hogy mégis õ volt a gyilkos. Nem az elsõ ilyen történet. Ennek ellenére végig megvolt a feszültség, köszönhetõen a színészi játéknak és a rendezésnek. Amikor betöri a csávó az ablakot, akkor komolyan összerezzentem.
Elektrofilter 2011 szept. 05. - 19:28:07
bmeg...
iko77 2011 márc. 29. - 22:00:32 Előzmény Anditos
Na ezt a filmet se nézem meg, mivel már tudom a végét :( Nem lehetne valahogy törölni a szakikat kérdezem, mert így nem nézi meg senki!
Gessler 2011 jan. 31. - 09:50:00
OK.
10/10
offtopic
Anditos 2011 jan. 31. - 09:47:22 10/10
Igazad van. Spoiler ide vagy oda, priviben kellett volna. Már ezerszer megbántam. :-(
Gessler 2011 jan. 31. - 09:43:40 Előzmény Anditos
Köszi!!! :-((((
10/10
offtopic
Anditos 2011 jan. 28. - 15:21:01 10/10 Előzmény memory
---spoiler---

A férj.
memory 2011 jan. 28. - 00:05:00
Sziasztok! Sajnos csak a film felénél sikerült bekapcsolódnom, és az arcmemóriám se túl jó. Nem segítenétek, hogy ki volt a végén a gyilkos? Köszi!
10/10
offtopic
Anditos 2011 jan. 27. - 23:48:06 10/10
25x-re is élvezetes film.
Fõleg a kitûnõ színészi játék miatt, de a fiatal, jóképû Jeff Bridges és a szintén fiatal és jóképû Peter Coyote látványa sem utolsó szempont ám. És, ami nagy kincs, a klasszikus szinkron, ami ezúttal is tökéletessé teszi a filmet.
kroll 2011 jan. 25. - 20:42:05 Előzmény Anditos
Nagyon jó a végén a csattanó
10/10
offtopic
Anditos 2010 márc. 02. - 10:57:03 10/10 Előzmény zs9302
A 15 millát soknak vagy kevésnek tartod? :-)
10/10
offtopic
Anditos 2010 márc. 02. - 09:47:02 10/10
Itt nincs feltüntetve a Port-on. Nekem az eredeti magyar szinkronnal is kellene, mert nagyon jó. És akkor végre megszüntethetem a kb 20 éves videokazettámat. :-)
10/10
peterapo 2010 márc. 02. - 09:28:04 10/10
2oo1 áprilisa óta DVD forgalomban van...
zs9302 2009 nov. 25. - 20:19:38
Roppant érdekelne a film. Szokták adni valahol?

(Költségvetése: 15 millió $)
Összes hozzászólás
Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu