Kisvárosi gyilkosság

Bakancslistához adom
Affliction
amerikai akciófilm, 114 perc, 1997

Értékelés:

17 szavazatból
Szerinted?

Lawfordban, a hófödte New-Englandi falucskában lassan és unalmasan telnek a napok. A helyi rendőrnek, Wade Whitehouse-nak nem is akad sok dolga. Egy napon azonban váratlan haláleset történik. A falu közelében elterülő erdőben vadászbaleset ér egy híres üzletembert, legalábbis a halott férfi társa azt állítja, hogy az üzletember véletlenül saját magát puffantotta le. Wade az egyetlen, aki kételkedik a történetben: ő ravaszul kitervelt gyilkosságra gyanakszik és elhatározza, hogy elméletét be is bizonyítja.

Stáblista:

Szereplők

Wade Whitehouse
Glen Whitehouse
Margie Fogg
Rolfe Whitehouse
Jack Hewitt
Evan Twombley

Díjak és jelölések

  • Oscar-díj

    1999
    Legjobb férfi mellékszereplő: James Coburn
  • Golden Globe-díj

    1999
    Legjobb színész - drámai kategória jelölés: Nick Nolte
  • Oscar-díj

    1999
    Legjobb férfi alakítás jelölés: Nick Nolte

Hozzászólások

Szerinted?
8/10
Mákostonhal 2009 aug. 02. - 16:31:18 8/10
Tegnap láttam ezt a filmet. Ahogy szép lassan elérkeztem a film útolsó 15 percéhez, rájöttem, hogy korábban már volt szerencsém hozzá. Jópár, talán 5 éve. A film vége bizony alaposan tudatalattimba távozott azalatt az idõ alatt. Paul Schrader egy egész jó, fõleg függetlenfilmes rendezõ, bár leginkább forgatókönyvíróként jeleskedik, gondoljatok csak régi munkájára, a Taxisofõrre, én azért úgy látom fénykorán már jócskán túl van. Számomra ez kissé megmutatkozott ennél a filmnél, ami egy Russel Banks-adaptáció, és habár a könyvet nem olvastam, a forgatókönyvben láttam hibákat. Mellékesen a magyar forgalmazó elég félrevezetõ címet adott. A "Kisvárosi gyilkosság", mint cím, szimpla krimithrillerré degradálja ezt a mûvet. Az eredeti cím, az Affliction magyarul valami olyasmit jelent, hogy szenvedés, ami jóval találóbb cím lett volna. Igaz, nem hinném, hogy túl sokan meg akarnának nézni egy filmet ilyen címmel. Én igen. Most, hogy a körítést letudtam, kissé jobban belevágok. A film följebb írt tartalma is félrevezetõ. Ez ugyan a filmnek az egyik cselekményszála, én azonban kifejezetten másodlagosnak találtam, gyakorlatilag szükségtelennek. Ez a film sokkal inkább apákról, fiúkról, és kapcsolatkialakításra képtelen férfiakról szól. Ez a szál azonban eleinte csak lappang, majd elõtérbe kerül amint a film kb. 45-dik percébe érünk, ahol felbukkan a fõhõs Wade alkoholista apja, Glen, akit ugyan gyermekkori emlékképekben majdnem a plafonig magasló, fenyegetõ és gúnyos szörnyetegként korábban már láthattunk a filmben. Hát nem sokat válozott. Épp csak a haja lett õszebb. Itt megmutatkoznak az ellentétek, a fõhõs, aki gyûlöli az apját, és mindent megtenne, hogy ne váljon olyanná. Azonban ahogy az út amire lelkében távolra indult a múlttól, egyre hosszabb, és szép lassan ugyanoda kanyarodik vissza. A bizalom, peig örökre elveszett. Érdekes látni Wade kapcsolatait is a filmben. Lányát szereti, de nem ismeri. A távolság pedig egyre csak nõ közöttük. Volt feleségével sem tud egálba jutni. Tovább rontja a helyzetet, amikor válóperes ügyvédet keres, hogy visszakapja a lányát, ezzel bosszút állva az exfeleségen. A bosszú és a szeretet azonban sosem álltak közeli rokonságban egymással. Barátnõjével kezdetben jól megvan, még naív álmokat is dédelget arról, hogy egyszer összeházasodnak, ez a kapcsolat azonban nincs túl jól bemutatva szerintem, igaz a két színész közötti kémia van olyan erõs, hogy azért emlékezetes legyen. Wade-nek talán öccsével a legõszintébb a kapcsolata, talán mert õ az egyetlen, aki ugyanúgy átélte azokat a gyerekkori rémségeket, részeg apja bántalmazását, amitõl Wade még titkon most is szenved. Kapcsolatuk azonban mégis kissé távoli, inkább nosztalgikus jellegû, nem találkoznak sokat. Az öccs az egyetlen aki azért igazán betekintést nyer abba, ki is valójában Wade. Az õ narrációjával kezdõdik a film, és végzõdik is, ezzel azonban az volt a problémám, hogy talán kissé szájbarágós, jobb lett volna, ha Schrader hagyja, hogy a nézõ fedezze fel magának a szereplõk életét, és magukat a szereplõket, ahelyett, hogy eleve megmondta volna nekünk, milyennek kéne látnunk õket. Én ezt egy újabb hibának könyvelem el a forgatókönyvben. A gyerekkori flashback-ekkel elõször szkeptikus voltam, aztán megszerettem õket, mert szükség volt ama terror egysikú gyermeki szemszögû bemutatására. Így átérezhettem Wade múlttól való rettegését. Ahogy Wade egyre jobban olyanná válik mint részeges apja, viszont zseniális, és elképesztõen hatásos. Ezt nevezik családdinamikának. Ami volt még problémám a forgatókönyvvel, az az, hogy a címben említett gyilkosságos szál, aminek a részleteit Wade próbálja kinyomozni, nem találtam túl mûködõképesnek. Az apa-fiú szál ugyan lassú és nyomasztó, kifejezetten mûködõképes. Minden ott végzõdik, ahol elkezdõdött. Paul Schrader rendezése kezdetben egész jó, késõbb kissé átlagosba süllyed, hogy aztán a film végefelé óriási erõvel robbanhasson ki. A cselekmény talán túl lassú egy ilyen kommerszebb jellegû filmhez, de azért engem le tudott kötni. A fényképezés szép, kezdetben megadja a film hangulatát, de semmi túl rendkívüli. A filmzenét jónak találtam, különösen ahogy a háttérbe olvadva inkább a tudatalattimra hatott, ezzel sugallva egy-két dolgot. Elérkeztem azonban a lényeghez, ami miatt ez a film mûködik. Ezek pedig a színészek. Nick Nolte elképesztõ erõvel viszi a filmet, igazi 3 dimenziós, hús-vér figura, akinek van sötét oldala is, nem pusztán egy dühöngõ õrült, mint sok szerepében. Megmutatja Wade keménységét, bizalmatlanságát, paranoid hangulatváltozásait, arcán pedig tükrözõdnek még azok az érzelmek is, amiket a figura a lehetõ legmélyebbre próbál rejteni magában. Az alkoholista apa szerepéért Oscar-t nyerõ James Coburn is zseniális. Jelenléte olyan óriási, hogy közös jeleneteikben még Nolte is hajlamos eltûnni mellette, abszolút fenyegetõ. Hiába tûnt eleinte ez az alakítás rövid játékideje miatt kissé egysíkúnak, számomra mûködõképes volt, mert az apa és fia közötti kapocs, és az egymás iránt érzett szeretet-gyûlölet hiteles volt, sõt ez adta a filmnek a legnagyobb erõt. Örülök, hogy Coburn Oscar-t nyert, de a szintén jelölt Nolte-nak is nyernie kellett volna szerény véleményem szerint. Említésre méltó még a színészek közül a Wade barátnõjét, Margie-t alakító Sissy Spacek, aki itt is olyan jó, mint bárhol máshol. Szintén jó még a Wade öccsének, Rolfe-nak szerepében felbukkanó Willem Dafoe, de ahogy narrációja, szereplése is szinte szükségtelennek tûnt a számomra. Végítéletként azt kell írjam, ez a film mestermûvé is válhatott volna a megfelelõ kezekben, (Azért az is igaz, hogy Paul Schrader rendezésében van valami iszonyúan kínzó hatás, ami utánozhatatlan) errõl gyõzött meg engem a film elképesztõ útolsó 15 perce, ami miatt már érdemes volt a filmet megcsinálni. De sajnos bõven láttam olyan hibákat, amiket kissé följebb már felsoroltam, kissé kusza gondolatmeneteim közepette. Legalább ott volt Nolte és Coburn, hogy a filmet egy következõ szintre emeljék. A történet pedig sokat mesél apákról, fiúkról, és arról, hogy egy férfinak is meg kell tanulnia érezni. 78% (B+)
fordjee 2009 júl. 20. - 10:21:00
Nem is hallottam még errõl a filmrõl, pedig még Oscart is nyert. Mikre jelölték még vajon?