Klipperek

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott magyar tévéfilmsorozat, 25 perc, 2005

Értékelés:

23 szavazatból
Szerinted?

Új, folytatásos teleregény kezdődik, ami egy félig kész házban játszódik, három testvér, a haverok, egy titokzatos albérlő, a szomszéd locskafecskék főszereplésével. A társaságban a legidősebb Dóra, a nővér, aki nemrég kezdett tanítani, emellett idegenvezetést vállal, fordít és korrepetál. Balázs, a középső testvér 17 éves, mindent szeretne, mindenért lelkesedik, mindig beszél, és hozza a haverokat, a magabiztos, lányok kedvence Ádámot, és a rasztahajú, kummancs, számitógépzseni Dizsont. A haverokkal természetesen érkeznek a lányok, a büszke, szép Adrienn, a bizonytalan, álmodozó Petra. A harmadik testvér a 13 éves Julcsi, aki még gyerek, de már felnőtt módra tartja rendben a családot. A fiúk klipforgatást terveznek, érkezik egy titokzatos láda, a kanapé lezuhan az emeletről, megérkezik az ismeretlen albérlő, éppen amikor a távolból telefonáló Anyát meg kell nyugtatni: minden a legnagyobb rendben van.
A történet érdekessége, hogy valós időben játszódik és ott is 25 perc telik el, mintha élő közvetítést látnánk.

Évadok:

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
8/10
nikato 2019 ápr. 18. - 17:19:41 8/10
Valamiért eszembe jutott, nagyon szerettem régen. Az 1. évad nagyon jó volt!
Sajnálom, hogy a szereplőket más sorozatokban, filmekben nem igen szerepeltették utána, pedig sok közülük tehetségesebb egy maga, mint az egész Barátok közt gárda. Hozzáteszem Murvai Péter abban szerepelt pár rész elejéig. Akiket ki tudnék emelni: Julika, (Hartai Petra), Dizson (Hernádi Szabolcs), Balázs (Murvai Péter), Petra (Rátonyi Krisztina).
Akit nem szerettem az Adri volt.
Siliana 2012 okt. 15. - 16:19:09
mi ez a sok bõgõmasina pasi? pedig régen milyen jó kis sorozat volt annak ellenére is hogy fiatalokkal van tele. Mintha 11 évesek írnák a forgatókönyvet
werti20100 2012 okt. 02. - 15:25:28
Hernádi Szabolcs nagyon jó pasi:)))) Kár hogy széles körben nem ismert..
sadri06 2012 aug. 16. - 21:03:06
HÚ :) köszönöm szépen!
10/10
szemi19 2012 aug. 16. - 19:43:49 10/10
Szívesen! A héten vetített részeket valószínûleg hétvégén tudom csak feltölteni. Talán már hnp el tudom kezdeni a nagy érdeklõdésre való tekintettel. :)
sadri06 2012 aug. 16. - 15:51:01
Sziasztok!
Elõször is köszönet a youtube-os feltöltésekért. Érdeklõdnék, hogy a többi rész mikor lesz feltöltve? (amiket a héten adtak le) köszi
Golyo30 2012 júl. 30. - 07:27:45
Sziasztok!
Tudom, hogy felveszitek a részeket és utána felteszitek a jutubra, szóval szólok, hogy figyeltetek arra, hogy mától (az olimpia miatt) reggel 7:30 körüli idõpontra került át a sorozat!
10/10
szemi19 2012 júl. 23. - 15:07:33 10/10
Egy sör lesz :D Na ez csak vicc volt. Én is szerettem ezt a sorozatot és csak megragadtam az alkalmat, hogy megörökítsem. Jó szórakozást!
Andy3 2012 júl. 23. - 14:20:48
Ezzel feldobtad a napom most :D
10/10
szemi19 2012 júl. 23. - 13:51:20 10/10
Már a 3. és a 8. részt is megszereztem, hála GGG666-nak! Ezeket is feltöltöm természetesen a Youtube-ra és ha meglesz az összes rész, szeretném mindet feltenni pl. Ncore-ra vagy valamelyik oldalra, ahonnan jobb minõségben le tudjátok tölteni.
Andy3 2012 júl. 22. - 21:27:41 Előzmény szemi19
Csak gondoltam, elmondom: nagyon köszi a részeket, így legalább le tudom szedni õket és meglesznek (már ennyivel is jobb az MTV weboldalnál :P)! Hátha majd meglesz vkinek a 3. és 8. rész, az lenne a legjobb, mindenesetre én örülök, hogy felpakolgatod :D
10/10
szemi19 2012 júl. 18. - 08:06:40 10/10
A Klipperek részeket ide töltöm fel folyamatosan, aki netán még érdeklõdik a sorozat iránt:
http://www.youtube.com/user/szemi1986/videos
10/10
szemi19 2012 júl. 17. - 00:20:39 10/10 Előzmény csaba.csizmadia
Tudom, hogy ott is online megtekinthetõ. Nekem sokszor akadozott az adatfolyam és a minõsége is kifogásolható. Tudom, h a youtube-on is csak kicsivel jobb, de ha meglesz az összes rész, majd feltöltöm õket ncore-ra.
csaba.csizmadia 2012 júl. 16. - 14:52:41 Előzmény szemi19
Nyugodtan elfelejtheted a youtube-ot, az MTV Viderótárban fent van az egész sorozat:

http://videotar.mtv.hu/Videok/2007/06/09/18/Klipperek_1_resz.aspx
Andy3 2012 júl. 13. - 16:35:41 Előzmény szemi19
Sajnos nincs felvevõm, pedig pont láttam mindkettõt :( Hátha valaki eszes lesz és felrakja vhová (nCore-on szoktam figyelni, ott még semmi)! Jut eszembe, a 9. rész meglesz (tegnap ment le)?^^ Mert akkor várom majd :D
10/10
szemi19 2012 júl. 12. - 07:02:58 10/10
Vkinek megvan a 3. és a 8. rész? Szükségem lenne ezekre, hogy feltegyem õket youtube-ra. Köszi!
10/10
szemi19 2012 júl. 02. - 13:12:57 10/10
Szívesen!! ;) Akkor most már csak nekem kellene megszerezni a 3. részt. :)
10/10
szemi19 2012 júl. 02. - 13:11:53 10/10 Előzmény ggg666
Légyszi el tudnád küldeni nekem a 3. részt, ami pénteken volt? NAgyon fontos lenne! E-mailben egyeztethetünk. Köszi!!
Andy3 2012 júl. 02. - 00:39:26
A 3. epizódot pénteken adták le, láttam is :D Szóval ma már a negyedik jön, ha minden igaz... amúgy köszi részemrõl is, hogy felraktad ezt a két részt, hálám üldöz^^
10/10
szemi19 2012 júl. 01. - 23:52:13 10/10 Előzmény nikato
Szívesen! Holnap, vagyis nemsokára ma is lesz egy rész du., felveszem azt is, hátha a 3. epizódot adják le. : )
Összes hozzászólás